menthai

Hősök, királyfik és lovagok próbája

 

A múlt héten több alkalommal találtak meg ismét fura emberek. Valahogy vonzódnak hozzám…Azt már megszoktam, hogy az emberek érzik rajtam, hogy hivatásszerűen foglalkozom a lélekkel, vagy egyszerűen csak olyan a kisugárzásom, hogy beszédbe elegyednének velem. Azonban ezek a megtalálások nem ilyen természetűek voltak.

fiu-lany2.jpg

 

Az egyik egy hétköznap késő esti trolin való utazás alkalmával történt. Hosszú és fárasztó nap után az emailjeimet olvasgatva töltöttem az utazási időt, mikor is egy kapatos fiatalember, sörösdobozzal a kezében próbált velem (és több utassal) kommunikációt kezdeményezni. Miután nem válaszoltam a tenyérbemászó stílusú kérdéseire, közölte velem: Úgy nézel ki, mint egy festmény! (ezt még megtiszteltetésnek is vettem volna… 🙂 )De tuti, hogy még egy lekváros tésztát sem tudsz megfőzni!!! (külön-külön már próbáltam ugyan, de erre a kombinációra valóban nem gondoltam még soha, ebben igaza volt…) Ezek után még megjegyezte a troli utazóközönsége hozzánk közel eső felének, hogy a telefonálás helyett milyen tevékenységet lehetne inkább űzni (űznöm) 🙂

Szerencsére nem egy helyen szálltunk le, így külön folytattuk utunkat, de azért elgondolkoztam azon, hogyha nem a klasszikus értelemben vett háziasszony dizájn híve vagyok a megjelenésemben, abból egyenesen következik, hogy nem is tudom gyakorolni ezeket a tevékenységeket??

 

fiu-lany.jpg

 

A másik megtisztelő találkozás rá pár napra esett meg. Szintén tömegközlekedéssel szerettem volna hazajutni az esti órákban. Egyszer csak odasomfordált mellém egy fiatal(?)ember, aki leginkább hasonlított a Surda valamelyik szereplőjére. Megszólított azzal, hogy csak annyit szeretne mondani, hogy nagyon szimpatikus vagyok. Megköszöntem szépen, mire megkérdezte, hogy a magafajta férfinek van-e nálam esélye? Hirtelen nem értettem a kérdést, vissza is kellett kérdeznem, mire gondol? Elismételte az előbbi mondatot, és még hozzátette, hogy meghívna egy kávéra. A döbbenettől szinte levegőt nem kaptam…Kedvesen mosolyogva elutasítottam gáláns ajánlatát, mire lehajtott fejjel odébb ballagott. Az első gondolataim között az volt, hogy jesszus, megint megtalált egy félnótás, ahelyett, hogy mondjuk egy Matthew McConaughey külsejű sármőr szólított volna le.

Kis idő múlva el is meséltem egy ismerősömnek, aki azt mondta, gondoljak bele, micsoda erőfeszítés kellett neki ahhoz, hogy megszólítson. Ekkor esett le nekem az a bizonyos tantusz…Elszégyelltem magam, amikor rájöttem, hogy mennyire vagány volt valójában a fiatalember. Valószínűleg arra gondolhatott, mint a mesében a királyfi, hogy „egy életem, egy halálom, megpróbálom”.

 

udvarlas.jpg

 

Ettől függetlenül, nyilván nem gondoltam meg magam, és kutattam fel utána a fél várost, viszont rájöttem, hogy sokan tanulhatnának tőle. Ő átérezte azt, hogy egy életünk van, amiben van, hogy egy lehetőség csak egyszer jön szembe, és ha elhalasztjuk, lehet, hogy megbánjuk. Nyilván nincs rá garancia –ahogy az ő esetében sem volt-, hogy bejön a dolog, de legalább tett érte.

És ez mindenre igaz. Ha nem teszünk lépéseket, nem lesz eredmény. Én alapvetően így élem az életem. De tisztában vagyok azzal is, hogy a nyitottságommal sebeket is szerezhetek, szerzek. De inkább élem úgy az életemet, hogy esetleg megsebződök, mintsem hogy bezárkózzak. Mert akkor tuti nem történik semmi. Ha viszont szeretettel és nyitottan fordulsz a világ felé, akkor bármilyen csoda megtörténhet 🙂

 

fiu-lany3.jpg

 

További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokat kaphatsz tőlem, ha ellátogatsz ide: https://www.facebook.com/menthai.hu

 (képek: Pinterest)

További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokért és érdekességekért látogass el ide: https://www.facebook.com/menthai.hu

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!