menthai

Pirula parola

  Izgalmas és érdekes szakemberekkel találkoztam a héten. Mindannyian emberekkel foglalkoznak, az emberek jóllétével. De picit másképp, mint ahogy azt “megszoktuk”. Ráadásul valamelyikőjük a nyugati orvoslásból “érkezett”… Sok közös vonást véltem felfedezni munkánkban, szemléletünkben, például azt, hogy mindannyian azon dolgozunk, hogy a lehető legtöbben megismerjék azt a csodás módot, amivel tartósan, mellékhatások nélkül boldogulhatunk testileg… Tovább »

Köszönöm és pont.

  Pontosan tudom mikor és kivel beszélgettem először erről a témáról. Akkor belém vésődött és azóta is ugyanúgy tudom és gyakorlom. De sokan nem tudják, hogyan reagáljanak le ilyen helyzeteket és mondatokat. Pedig egyszerű. Csak az a fránya mindent túlbonyolítás…     Na de ne beszéljek rébuszokban… Arról van szó, amikor valaki megdicsér. Például: „De… Tovább »

Boldogság színekben

  Két évvel ezelőtt már megcsináltam, most újra indíttatást érzek rá. Új év, új dolgok, lehetőségek, álmok és azok megvalósulása.      Gondolom sokan tettetek fogadalmat erre az évre is. Én próbálok olyasmit megfogadni, ami nem fog nyomni az év során, nem tesz rám terhet, hogy meg “kell” csinálnom, meg “kell” valósítanom. A “kell” helyett… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!