menthai

Ez egy “Rólam mondták” írás

 

Foglalkoztatott már egy ideje, hogy írok egy ilyen bejegyzést. Azért, mert sokan személyesen (még) nem ismernek az olvasóim közül.

 

Mentálhigiénés szakember-pedagógus-szociálpedagógus vagyok. Ezen kívül pedig a test és lélek harmóniájának, stressz-mentesítésének, jólétének érdekében különböző masszázsokkal is kiegészítettem segítő tevékenységemet: lávaköves, tradicionális thai, valamint különböző wellness-masszázsok (csokoládés, mézes, kókuszos, gyümölcsös, fahéjas, algás, iszapos).

Ez eddig nagyjából maximum egy keretet ad ahhoz, hogy mi a foglalkozásom, a hivatásom. De hogy ezen túlmenően ki vagyok én? És esetleg miért hozzám gyere el, ha szakemberre van szükséged, azt már nem olyan egyszerű megfogalmazni. Úgy meg főleg nem, hogy ne tűnjön öntömjénezésnek és tök béna marketingszagú, erőltetett reklámnak.  Nyilván, ha én keresek szakembert, akkor én is kiguglizom, és megnézem a referenciáit meg a „róla írták” rovatot…

 

Tomkó Bori

 

De amit egy névből-arcból elsőre leszűrsz, az könnyen lehet sztereotípia is. A hallgatóimnál, amikor erről a témáról beszélek, mindig rákérdezek: „Mit gondoltatok rólam, amikor először megláttatok? Vagy amikor olvastátok a nevem az órarendben? Őszintén…” Ilyenkor szokott kiderülni, milyen előfeltevéseink voltak (határozott, szigorú, stb. :-), amik vagy megcáfolódtak vagy beigazolódtak, de mindenképpen jobban meg kellett hozzá ismerniük.

Szóval időről időre kapok visszajelzéseket klienseimtől, vendégeimtől, barátaimtól, hallgatóimtól, az előadásaimon-workshopjaimon résztvevőktől. Természetesen mindig elteszem ezeket a kedves sorokat. Tök jól esnek, rendszerint könnyes lesz a szemem tőlük. És mint mindenkinek, nekem is jól esnek és szükségem is van rájuk.

Az utolsó csepp ahhoz, hogy ez a bejegyzés megszülessen, az volt, amit egy képzésüket befejező hallgatói csoportomtól kaptam ajándékba. Az utolsó konzultációs alkalmuk egyik szünete után kiállt két képviselőjük, és versbe szedve elszavalták nekem rólam alkotott érzéseiket-gondolataikat.

Íme, amit sok finomsággal együtt kaptam tőlük:

 

12380125_10206264127697205_683075118_n

 

És még pár gondolat rólam és a Menthai-ról, amit munkám során kaptam, természetesen név és a teljesség igénye nélkül (mert nem mindegyiket találtam meg…):

„Mindig választ kapok…. vagy előbb vagy utóbb… de mindig!” (a Menthai-ról)

A múltkori ominózus blogbejegyzésem után:

„Bori! Neked rengeteg dolgod van! Olyan embereket kell még visszalapátolni a jó útra, mint én is! Nem tudom, hol lennék nélküled?! Nagyon szeretlek, ölellek! Te vagy az én, és sokunk pozitív útmutatója! Csodálatos EMBER vagy!”

(A dolgom az életben) „Az életszemléletedet, energiát, lendületet, pozitív gondolkodást “szétszórni” köztünk! ! Sokan nagyon sokat tanultunk Tőled! (a tananyagon túl)”

„Régen aludtam ilyen jól és ébredtem frissen és kipihenten, mint a tegnapi masszázs után! Köszönöm Bori, tuti, hogy megyek még…” (thai masszázs után)

 „Nagyon jó volt, kellemes, ellazulós!!!! Már visszavágyódom!!! 🙂 🙂 🙂 ” (egy gyümölcsös masszázs után)

„Jó volt nagyon, kellemes jókedvem lett tőle 🙂 ” (egy kókuszos masszázs után)

„Olyan fáradtnak éreztem magam előtte, de most úgy érzem, tele vagyok energiával!” (lávaköves masszázs után)

 Köszönöm Bori! Nélküled nem itt lennék, ahol vagyok most lelkileg!”

„Nagyon fájt a hátam, derekam, mielőtt nálad voltam. De most úgy érzem magam, mint akit kicseréltek, Sokkal jobban vagyok! Megyek máskor is, köszönöm!!” (thai masszázs után)

“Drága Bori! Azért járok hozzád, mert jó. Számomra ez egy lelki tuning, sok bátorítással, megerősítéssel, töltődéssel. Minden alkalommal kapok valamit. Köszönöm! 🙂 “

 

És ami egy kedves barátnőmnek elsőre jut eszébe rólam:

 

12674489_10206264133017338_1826546316_n

 

Néhány fotó a Katedra Nyelviskola 2016-os konferenciájáról, ahova meghívtak előadást tartani:

 

IMG_5874

IMG_5876 Katedra Konferencia 2016. Balogh Viktor képei

 

És ahol szombatonként megtaláltok, azt is meg tudom mutatni, ráadásul egy jó kis videó formájában -a lap alján találjátok- (a hallgatóknak külön köszi, nagyon édesek voltak, ahogy nyilatkoztak 🙂 ):

http://www.efeb.hu/felnottkepzes/pedagogiai-es-csaladsegito-munkatars-tanfolyam-okj-kepzes

 

Szóval kedves olvasók, ez mind én vagyok…Azt szokták mondani, hogy minden fotón más-más arcomat mutatom. És tényleg. Sok mindent csinálok, amik látszólag különbözőek, de a lényeg ugyanaz, ami a mottóm is:

 

Szeresd azt, aki vagy, és keresd meg azt, aki lehetnél!

 

Na, én ebben tudok segíteni Neked. Persze, csak ha Te is szeretnéd. Mert hiába vagyok én, minden szakmai tudásommal, nélküled nem fog menni!

A Menthai kapui mindenki előtt nyitva állnak, várlak nagy szeretettel 🙂 !

menthai

 

 

És ahol még rövidebb-hosszabb lélekbonbonokat osztogatok: https://www.facebook.com/menthai.hu

 

 

További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokért és érdekességekért látogass el ide: https://www.facebook.com/menthai.hu

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!