menthai

Gyesen vagyok, pedig nem is szültem

 

A nők többségében megvan annak a vágya, hogy gyermeket szüljön és otthon maradjon babázni. Persze van, aki saját elhatározásából másképp dönt.

Én az előbbi csoportba tartozom. Sok-sok gyermekkel foglalkoztam eddig hivatásomból adódóan, a picitől a kicsin át a kamaszokig. De az ugye mégis más, mint egy saját…

 

De mi is jelenik meg először a lelki szemeink előtt, ha az ideális családra gondolunk? Anya-apa-gyerek(ek)-kutya. Ugye?

 

forrás: Pinterest

 

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen –ugyan hosszas várakozás és kalandos élet után- megtaláltam azt az embert, akivel mindezt nem csak, hogy el tudom képzelni, de meg is tudom valósítani. Na de tegyük félre egy pillanatra a szerelmi szálat. (Vagy mégsem 🙂 ?)

Nem is olyan régen kaptam egy üzenetet, amiben az a „jótanács” állt, hogy szüljek gyereket vagy fogadjak örökbe egy kutyát…Na, az előbbi ugye nagymértékben a Jóistenen is múlik, így ha ad, akkor örömmel elfogadjuk. De ezt nem lehet időhöz kötni.

Az üzenet másik részét viszont könnyebben meg lehetett valósítani. Apropója is volt a dolognak a hetekben, mégpedig egy születésnap. Amúgy is szerettünk volna egy kis négylábút, de rábíztuk a szülinaposra a választást. A kis gazdival (aki 50%-ban az, a maradék részen osztozunk a párommal, ezt ő osztotta le így 🙂 ) közösen az örökbefogadás mellett döntöttünk. Több helyen láttuk az interneten, hogy sajnos már kölyökkutyákat is kidobnak, így nem kell feltétlen nagy, felnőtt kutyát választanunk.

A szülinapon elindultunk egy vidéki város menhelyére, amit korábban kinéztünk és a honlapjukon láttunk is kölyköket. De sajnos, amikor odaértünk derült ki, hogy csak délután lehetne bemenni. Csalódottak voltunk, de pár pillanat múlva beugrott nekem, hogy van egy közelibb menhely is, mégpedig Budaörsön. Nézzük meg azt! A modern technikának köszönhetően gyorsan rákerestünk a neten, fel is hívtuk őket és szerencsénkre a nyitva tartás nekünk kedvezett.

A Budaörsi Állatmenhely (bővebben róluk itt olvashatsz >>>) kutyákat és cicákat is befogad, immáron 2001 óta. Megérkezésünkkor szeretettel fogadtak minket és biztattak, nyugodtan nézzünk körbe. Elindultunk a kennelek között, és rögtön beleborzongtunk a sétába, ugyanis ahogy haladtunk, úgy kezdtek el ugatni a kutyák sorban. Mintha azt mondanák: „Kérlek, engem fogadj örökbe!!” .

 

Kiskutyák a menhelyen

 

Kisebb-nagyobb kutyákat láttunk, de mind felnőttek voltak. Egy kutyusnál viszont mindhárman megálltunk. Feltűnően szép és igen barátságos volt. Léda, aki egy gyönyörű másfél éves kislány (a menhely honlapján megtaláljátok, örökbefogadható 😉 ).

Dilemmába is estünk…mégis vigyünk nagyobb kutyát? Elkezdtünk kifelé sétálni, és legnagyobb meglepetésükre a kutyák csöndben maradtak. Borzasztó érzés volt, mintha csalódottak lettek volna. Hogy már megint nem őket…

Az egyik gondozót megkérdeztük (szerencsénkre), hogy vannak-e kiskutyák?! És kiderült, hogy vannak, egy külön házban elszeparálva. De mi jól neveltek lévén nem mentünk be mindenhova kéretlenül, ezért nem láttuk őket.

Cipőinket lefertőtlenítve léptünk be a házba, és előre figyelmeztetett minket a gondozó, hogy nem szabad hozzájuk nyúlni, mivel még nem kapták meg minden oltásukat.

Több kennelben sok cuki kiskutyát láttunk. Az egyikben két kis fekete csöppség volt, akik azonnal elnyerték tetszésünket. Kiderült, hogy valójában ők öten vannak testvérek, a többiek (2 zsemleszínű és egy másik fekete) egy emelettel lejjebb volt látható. Tanakodás nélkül tudtuk, közülük viszünk haza. Megtudtuk, hogy labrador keverékek, és az anyukájuk is ott van ők már bent születtek.

 

A tesók

 

A telephely vezetőjével közöltük szándékunkat. Elmondta, hogy a kiskutyák még alig 3 hónaposak, így mielőtt elvinnénk őket, még oltásokat és chipet kell kapniuk. Illetve felhívta a figyelmünket a felelős állattartásra, valamint kikérdezett minket, hova, milyen körülmények közé kerül majd a kiskutya.

Egyeztettünk a következő hétre egy időpontot, amikor elhozzuk a kiskutyát.

Kis gazdink röpködött a boldogságtól és már tervezte a jövőt.  Utánanéztünk a labrador tulajdonságainak, mire számíthatunk. Csupa szeretet, játékosság lesz a jellemző a vele való életre.

A kutyus neve mondjuk már a választás előtt megvolt: Graffiti 🙂 .

A következő napokban tereprendezés és szervezés töltötte ki szabadidőnket. Édesapámtól kaptunk egy kutyaházat (mert az övék soha nem használta…ilyenek a pulik 🙂 ), a család másik részétől pedig fekvőhelyet bentre, ugyanis a kis kölyök még nem aludhat kint egy ideig, így ideiglenes hálószobája a garázsban lett kijelölve. Labdák vannak, de majd meglátjuk menet közben, mire lesz még igény.

Beszereztem az alap élelmiszer ellátmányt is. Az eladólány nevetett rajtam, amikor mondtam, veszek mindenféle konzervet, ki tudja, melyik ízlik majd neki…Felhomályosított, hogy ez fordítva van: az fog neki ízleni, amit kap tőlünk…Jó-jó, de szeretnék a kedvében járni, pont, mint egy kisgyereknek.

És akkor eljött a nagy nap! Megérkezésünk után már máshol találtuk a kiskutyákat, mivel oltás után kikerülhettek nagyobb kennelbe. Sok kis cukiság volt egy helyen…pici tanakodás után úgy döntöttünk, az 5 testvérből a legkülönlegesebb. fekete-barna(hivatalosan cser) kisfiút hozzuk el. Már a kennelben modellt ült nekünk, megerősítve minket, hogy igen, ő jön velünk haza.

 

Graffiti modellt ül

 

Elintéztük a papírmunkát és már indulhattunk is. Párom helyes kis fa dobozt eszkábált neki az utazásra, amit pokróccal kibélelt, amiben persze Graffiti nem nagyon akart benne maradni és az autózást is nehezen viselte, de szerencsére hamar hazaértünk.

És akkor innentől kezdve jött a terepbejárás, ugrabugrálás, felfedezés. Az első lépcsőzések öröme és botladozása, a számára ismeretlen nagyobb fűben való esetlen botorkálás, a labdával való első találkozás rémülete, majd megbarátkozás és még sok újdonság, mindenkinek…A délután mozgalmasan telt, így miután minden gyerek (mert az unokatesók is átjöttek) hazament, kis Graffitink ledőlt és elaludt.

 

Graffiti és a lépcső első találkozása

 

És innentől vagyok gyesen vele 🙂 .

Ha azt mondom, hogy ultracuki, akkor enyhén fogalmazok…De pont olyan, mint egy kisbaba. Az első pisi-kaki, az etetés izgalma, kis nyüsszögés, saját tükörképének felfedezése az ablaküvegben, minden megszaglászása és megrágása, az ugrálás a lábam körül, hogy csak vele foglalkozzak. Bennem pedig az izgalom, hogy épp hol van, mit csinál, nincs-e baja. Leskelődtem az ablakból, figyeltem a kis csöppséget. De mindent flottul csinált. Néha viccesen, de alapvetően ügyesen feltalálta magát.

Majd eljött az esti lefekvés ideje. Picit tartottunk tőle, hogy telik majd az éjszaka. De amilyen komfortos helyet csinált neki „apuka”, pont olyan jól érezte magát. Egész éjszaka egy mukk nélkül aludt. Én azért még egy ideig hallgatóztam, de megálltam és nem nyitottam rá az ajtót (nem volt könnyű).

 

Az első reggel

 

Reggel korán már alig vártam, hogy megnézzük, kiengedjük. Örömmel fogadott minket a kis cuki és a fekhelyét sem tojta össze, okosan amellé csinált. Boldog futkározás, reggeli, és a már ismerős labdával való játék következett. Hihetetlen egy szeretetgombóc, aki amikor nem vagyok kint, nézeget befelé, hátha meglát. Akkor nagy szemeivel néz rám olyan tipikus kiskutyásan, hogy gyere már ki…

A mai délelőttöt itthon töltöm vele, itthonról dolgozom a gyesről. Szerencsénkre túl sokáig nem fog egyedül maradni napközben, hiszen mindkettőnk időbeosztása rugalmas.

Egészen biztos, hogy jól döntöttünk. Mind az örökbefogadás kérdésében, mind a kiskutya választásban.

Én személy szerint biztatok mindenkit az örökbefogadásra. Azért is, mert így lehetőséget lehet adni a kidobott, elhagyott állatoknak az életre. A menhelyekre az örökbefogadás előtt többször el lehet menni, ismerkedni, barátkozni a kiszemelttel. De akár sétáltatni is lehet a jószágokat, szinte bármelyiket. Ez lehet egy jó kis önkéntes munka is. Sajnos nagyon sok elhagyott állat van, akit megunnak, kitesznek, bántanak. Az biztos, hogy nagyon nagy szüksége van a menhelyeknek minden segítségre, anyagi és természetbeni, kétkezire egyaránt.

De azt tudni kell mindenkinek, hogy ez valóban nagy felelősség. Jól át kell gondolni, lesz-e megfelelő helye, jut-e rá elég idő. Egy háziállattal foglalkozni kell, gondoskodni róla, játszani vele, szeretgetni. Pont, mint az embereket. Senki sem szeret egyedül lenni, mindenkiben benne van a valahová tartozás igénye, a szeretni és szeretve lenni érzésének megélése.

Szóval így lettem én gyesen gyerek nélkül. És a nekem küldött kívánság egyik része máris teljesült…bízunk benne, hogy a második felére is kapunk áldást az égiektől. Mert az álmok igenis valóra válnak, főleg, ha az ember tiszta szívvel kéri 🙂 !

 

Na, mennem is kell, nem érek rá tovább irkálni, mert Graffi épp könyörgően néz rám és hív játszani 🙂 !

 

És már tudjuk, mire jó a teniszlabda

 

Puszi-pacsi mindenkinek!

 

 

 

 

További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokért és érdekességekért látogass el ide: https://www.facebook.com/menthai.hu

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!