menthai

Lily vagyok és túléltem a Titanicot!

 

„Mrs. Jacques Futrelle, lánykori nevemen Lily May Peel vagyok. 35 éves regényíró. A férjemmel utazom a hajón, az első osztályon. Ma 1912. április 10-ét írunk. Egy üzleti megbeszélésről tartunk hazafelé Southamptonból, a Massachusetts állambeli Scituate-be.”

 

 

Ezeket az információkat kaptam meg beszállókártyámon a Titanic-kiállításra való belépésünkkor. A kiállítás végén meg lehet nézni, hogy a túlélők között vagyok-e vagy sem…

Izgalmasnak ígérkezett az időutazás, ahogy maga a kiállítás is, már első hallásra. Tízévesünk vetette fel az ötletet, hogy menjünk el megnézni a híres Titanicról szóló tárlatot. Mert lehet ám ott jéghegyet is nézni! (hmmm…gondoltam, hogy ugye azért senki nem hiszi el, hogy több mint 100 éves jeget fogunk látni)

Oké, rendben, nézzük meg, de azért előtte nem ártana megnéznie a filmet is, hogy mégis rendelkezzen némi információval a történetről…

Én különösebben nem rajongtam soha Jack és Rose történetéért, meglehetősen nyálasnak tartottam sokáig. De aztán minél többször vetítették a tévében a most már 20 (!) éves alkotást (akkor még nem volt hova átkapcsolni róla), annál inkább kezdtem kiolvasni belőle a történelmet.  És kezdtem elvonatkoztatni Leonardo-tól és Kate-től…A kor maga amúgy is rendkívül vonzott, hiszen apai nagyszüleim már éltek ebben az évben. Akár ők is utazhattak volna a hajón. Nagyapám 13 évesen, nagyanyám pedig 5 évesként.

 

 

Beszállókártyánk mellé kaptunk egy kütyüt is, amelyen a kiállítás különböző részein a megfelelő számok alapján sokkal több érdekességet és részletet hallgathattunk meg mind a korról, mind a hajóról, időrendi sorrendben.

Érdekes kisfilmet vetítettek az elején magáról a hajóépítésről. Számokat, adatokat tudhattunk meg magáról a monstrumról.

Aztán egy nagy ábrán meg tudtuk nézni, mekkora is volt a hajó és melyik osztályon hol utaztak az emberek. Számomra sok újdonság volt, például az, hogy squashpálya, úszómedence és tornaterem is rendelkezésre állt az éttermeken, bárokon és egyéb közösségi helyiségeken túl.

 

 

A korban újdonságként ezen a hajón mindenki kapott valamilyen ellátást. Erzsébet királyné arcképével ellátott cseresznye ízű minifogkrémet kaptak például az utasok!

Sőt! Még a harmadosztályon is biztosítottak egyszerű angol reggelit! Manapság már a másodosztályon sincs…

Az első osztály pedig pazar kiszolgálásban részesült a gyönyörű szobákban és lakosztályokban való elhelyezés mellett. Minden a korban elképzelhető luxus a rendelkezésükre állt. Ők ráadásul elképesztő mennyiségű holmit is felvihettek a hajóra, ládákat, bőröndöket. A hölgyek például itt sem kellett, hogy nélkülözzék akár a hajsütővasat…

 

 

Minden berendezés, felszerelés a White Star Line Hajótársaság logójával volt ellátva, még a harmadosztályon is.

 

 

Azonban minden ellátás és szervezettség ellenére, mint köztudott, a hajó az indulás után 4 nappal jéghegynek ütközött és elsüllyedt.

Ahogy a filmben is mutatták, a nők és a gyerekek előnyben részesültek az amúgy kevés számú mentőcsónakban. Így fordulhatott elő, hogy a harmadosztályon utazók közül is kerültek ki túlélők.

 

 

A harmadosztály utasai, mivel elzárták őket a felső szintektől, így az ütközés után, mire megtalálták a feljáratot, már késő volt. A hajó kettétört és az orra már el is süllyedt. Esélyük sem volt a túlélésre…pedig a mentőcsónakokban bőven lett volna hely.

 

 

A hajó 1912. április 15-én nem egészen három óra leforgása alatt, hajnali 2 óra 20 perckor elsüllyedt.

A 2207 utasból mindössze 710-en élték túl.

Családunk többi tagja is kapott beszállókártyát, nemek szerint külön. Volt köztünk a 9 hetes kisbabától a 47 éves Írországból hazafelé tartó szakácsnőtől a 36 éves magyar feleséggel bíró aranyifjúig, aki édesanyját kísérte haza egy afrikai szafari után Amerikába.

 

 

A kiállítás utolsó etapjaként pedig megkerestük neveinket. Furcsa érzés volt a sok név között keresgélni, de egy kivételével mindannyiunk neve a túlélők közt szerepelt.

A hajóroncs 74 évig feküdt az óceán mélyén, mire megtalálták. A kiállításon a felhozott maradványokból elképesztően érdekes tárgyak kerültek elő: gyertyatartó az első osztály falairól, mosdókagyló, bútorok mindegyik osztályról, pipereholmik, tányérok, vázák, és egyéb konyhai kerámiák mindegyik osztály konyhájáról. De ami a legérdekesebb: a felhozott pezsgőspalackok némelyikében a mai napig megmaradt pezsgő található! És nem akármilyen minőség…

 

 

A kiállítás rendkívül érdekfeszítő volt gyereknek-felnőttnek egyaránt. Közel két órát töltöttünk bent, ami úgy repült el, hogy szinte észre sem vettük.

A jéghegy ugyan nem AZ a jéghegy, de így is élvezetes volt a sok kiállított tárgy, fotó és történet, mellyel bele tudtuk képzelni magunkat a Titanic egyetlen útjába.  

 

 

A belépő picit húzós, ezért javaslom mindenkinek a családi lehetőség kihasználását (2 felnőtt és max. 3 gyerek). De akit érdekel kicsit is a kor, a történet, a hajó, akkor ajánlom jó szívvel, általános iskolás kortól bátran, mindenkinek, nem bánjátok meg! Bővebb infó a honlapjukon >>>

 

És ahogy Jack és Rose, mi is egymásra találtunk 🙂 :

 

 

 

(fotók: saját)

 

További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokért és érdekességekért látogass el ide: https://www.facebook.com/menthai.hu

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!