ÖNZŐSÉG fél EGÉSZSÉG 2. “menet”

Még egy kérdést biztos, hogy tisztába kell tennem az önzőséggel kapcsolatban. Az önzőség nem egyenlő a nárcizmussal sem. A már korábban említett Pszichológiai Napokon érdekes előadást hallgattam erről is, Tari Annamáriától. A nárcizmus járványszerűen terjed manapság. Az utóbbi két generáció tagjaira abszolút érvényes megállapítás ez. Jean Twenge, amerikai pszichológus érdekes kísérletet végzett fiatalok körében. Választaniuk kellett, mire vágynak jobban? Egy jó ételre, italra, esetleg együttlétre, vagy pozitív visszajelzésre és elismerésre másoktól. Döbbenet, de ez utóbbira…(Nem véletlen, hogy a kísérlet tapasztalatait Nárcizmusjárvány címmel jelentette meg könyv formájában.) De a lényeg, hogy az úgynevezett „kívül hordott” önértékelés, a kvázi „lájkgyűjtés” (milyen a hajad, a ruhád, a társaságod, stb.) sokkal fontosabb, mint a valósan megélt élmények, helyzetek, ízek-imák-szerelmek…És ha nem kapja meg a folyamatos elismerést és pozitív visszacsatolást, akkor mi lesz? Összeomlik? Ha igen, akkor valami nagyon nincs rendben…

nárcizmus.jpg

De miben is különbözik az önző ember a nárcisztikus embertől? A nárcisztikus ember jellegzetesen rosszindulatú, haragtartó, bosszúálló, könyörületre és megbocsátásra képtelen, jellemtelen hazug. Képes olyan virtuális világban élni, és abban tartani környezetét is, melyben egy idő után saját hazugságait ő maga is elhiszi. Saját speciális küldetése és mivolta hitében indokoltnak látja önmaga önző érdekeit minden eszközzel érvényesíteni.

Ezzel szemben, ha szimplán szeretjük magunkat, és fontosnak tartjuk, hogy ne legyünk elhanyagoltak sem testi, sem szellemi, sem lelki értelemben, akkor önzők vagyunk! Már a szóban magában is benne van az „ön” szócska, ami saját magamat jelenti. Hát hogyan szerethetne engem bárki, ha én nem szeretem önnönmagamat?

Pár évvel ezelőtt egy kozmetikai cég „valódi” nőkkel készített reklámkampányával akarta népszerűsíteni az önértékelést, az önelfogadást, önbizalmat, gyakorlatilag az általam említett önzést. A kampány sikeresnek volt mondható, pont a valódisága miatt. És természetesen nem azt kívánta sugallni, hogy bármilyen körülmények között is fogadjuk el azt, aki visszanéz ránk a tükörből. Nem. Hanem inkább szeresd azt, aki vagy és keresd meg azt, aki lehetnél. És ez, mint minden más is, csak elhatározás kérdése. Nem kell mindenkinek szupermodellnek kinéznie, akár nő, akár férfi. Amúgy sem divat már a Twiggy-alkat…Viszont az elengedhetetlenül fontos, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben.

A minap nyilatkozott egy magyar „celeb” modell, aki két gyermeke szülése után kőkeményen elkezdett edzeni. Már-már közelítve a csontsoványsághoz is azt nyilatkozta, hogy így is 4 kg-mal több a megszokottnál…És lelkesen selfie-zik és gyűjti a lájkokat, annak ellenére is, hogy a legtöbb komment már igyekszik figyelmeztetni, hogy ez már túlzás, sőt próbálják rávilágítani, mit fog látni a saját lánya?! De ugye a „celebeknél” gyorsabban terjed a nárcizmusjárvány. Mindenki úgy gazdálkodik magával, ahogyan tud és akar. Azonban gondot okozhat akkor, ha valaki hozzájuk méri a szépséget és az elismertséget, és nem a realitáshoz.

Az egészséges, integrált énünk kialakulásához, felnőtté válásunkhoz ugyanakkor kellenek a törések, veszteségek, kudarcok és a bánat is. Szükséges, hogy vállalja azt egy anya, hogy gyermeke születése után megváltozott a teste.

Vállalja mindenki, hogy az idő nyomot hagy rajtunk. Rajtad is! Ápolnunk és gondoznunk, de ugyanakkor elfogadnunk is elengedhetetlen változó énünket, mert akárhogyan is próbálkozhatunk nárcisztikus módjára különféle eszközökkel, ahogy Coco Chanel is megmondta:

„Ha szépülni szeretnél, a lelkeddel és a szíveddel kell kezdened, mert addig egyetlen kozmetikum sem fog hatni!”

Szabad akarat van. Választhatsz. Nárcizmust, egoizmust, lájkokat, látszólagos elismertséget, önzőséget, bármelyiket. Én továbbra is azt mondom: legyél önző.