Tomkó Bori vagyok, a MENTHAI megálmodója.
Pedagógusként, majd szociálpedagógusként is emberekkel, fiatalokkal, gyermekekkel foglalkoztam több mint 10 évig. Hamar rájöttem, hogy csak akkor működik ez sikeresen, ha ismerem őket, és azt, ami bennük zajlik. Gyakran fordultak hozzám tanácsért, egy kis lelki beszélgetésért tanítványaim, barátaim, ismerőseim. És annak érdekében, hogy ezt “rendes” hivatásként végezhessem, beiratkoztam a Károli Egyetem mentálhigiénés képzésére, mely gyökeresen megváltoztatta az én életemet is.
Azonban a lélek rendbetétele csak egy része az életünknek. Legtöbbször testi vetülete is van a lelkünk háborgásainak. Erre kerestem a megoldást, de nem a nyugati orvoslásban. Így jutottam el a tradicionális thai-masszázshoz. A mentálhigiénés segítő beszélgetést kombinálva eme gyógymóddal igyekszem immáron 3.éve segíteni a hozzám fordulókat abban, hogy a test a lélek temploma lehessen, a tartalom és forma jól illeszkedjen egymáshoz 🙂
És mivel a fejlődést a “life long learning”, az élethosszig tartó tanulás adja, így nemrégiben wellness-masszőri képesítést is szereztem, mely magában foglalja a lávaköves, a csokis, a mézes, a kókuszos Malibu, a fahéjas masszázsokat, valamint az alga- és iszappakolásos kezelést és a cukor- és só peelinget is.
Illetve utána a kismama-masszázs tanúsítványt is megszereztem. Ezzel a kimondottan a várandós és szoptatós anyukákra kifejlesztett terápiával segítek nekik testi-lelki harmóniába kerülni, fájdalmaikat csökkenteni, relaxálni, lazítani.
Mentálhigiénés szakemberi munkámról bővebben:
És a tradicionális thai-masszőrködésemről is:
Miért kezdtem el blogot írni? Mert ez egy jó lehetőség arra, hogy olyan tartalmakat osszak meg olvasóimmal, amikkel lelkük-testük épülését, gyógyulását segíthetem elő. Az ötleteket sokszor a családom, a baráti köröm tagjai, vagy a klienseim adják. Aktuális, sokakat érintő témákat feszegetek, olykor nem a megszokott módon és stílusban. De úgy érzem, hogy a kevésbé patetikus, inkább baráti hang jobban megszólít mindenkit. Így olvashattok tőlem “csajos” dolgokat, de jó praktikákat vagy elgondolkodtató történeteket egyaránt, melyek talán segítenek mindenkinek abban, hogy megtalálja saját magát, belső békéjét.
Egy olyan blog írása volt a vágyam, ami kissé eltér attól, ami már a csapból is folyik “lélek” témában, de mégis szakmailag megfelelően alátámasztott és hiteles.
2015. óta már a Cafeblog csapatát erősítem, menthai.cafeblog.hu címen 🙂
A mottóm: Szeresd azt, aki vagy és keresd meg azt, aki lehetnél!
További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokért és érdekességekért látogass el ide: https://www.facebook.com/menthai.hu
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: