menthai

Fesztiváloztam életemben már jó párszor. Már tizenévesen a Szigeten csápoltunk, ráadásul VIP-jeggyel évekig, így amire kinőtte magát, addigra én már meg is untam. De a „kellegyhétegyüttlét” igény megmaradt. Jó-jó, viszont már nem vágyom a földönfetrengős punkok látványára. Így örültem meg az Everness-nek, ami egészen más , mint a többi. Miért is? Így írnak a szervezők róla:

„Három évvel ezelőtt megálmodtunk egy fesztivált, ahol a mozgás, az előadások, a beszélgetések, az önmeghaladás, az emberi kapcsolatok, az egészséges életvitel áll a középpontban és a zenei paletta is ezzel a szemlélettel van összhangban. Ahol Te és mindenki más – legyen szó akár híres zenészről, művészről, szellemi vezetőről – találkozhattok és kapcsolódhattok egymással. Ahol felszabadultan önmagad lehetsz és ahonnan harmóniában, kipihenten, tettre készen mész haza, hiszen felfedeztél néhány utat a világban, amelyben élni szeretnél.

Mára az Everness márka és közösség névhez olyan fogalmak társulnak, mint tudatosság, szabadság, jelenlét, kikapcsolódás, nyugalom, közösség, szeretet, fejlődés, béke, együttlét, fenntarthatóság.” (forrás: everness.hu)

És tényleg így van. Szerda este, amikor megérkeztünk Balatonakarattyára, elfoglaltuk a szállásunkat és becsekkoltunk a fesztiválra, már éreztem, hogy itt valódi kikapcsolódás lesz. Elhatároztam, hogy nem fogok most sem tervezni, áramlok a 4 nap alatt. A programfüzet olyan hihetetlen gazdag kínálatot adott minden napra, hogy könnyen el lehetett veszni a jobbnál jobb lehetőségek között. Viszont biztosan tudtam, hogy nem szeretnék űzött vad módjára egyikről a másikra rohanni. Pár fix előadáson kívül, amit kinéztem előre, azt mondtam magamnak, hogy ahova éppen vezet a lábam és azt érzem, itt meg szeretnék állni, bekapcsolódni, úgy fogok tenni 🙂

Minden napot egy másféle egészséges, ronda de finom zöldség-gyümölcs turmixszal indítottunk egy nyugágyban, jól megalapozva a további történéseket.

Az újdonság varázsával hatott rám jó pár dolog. Ezek közül osztok most meg néhányat Veletek, a teljesség igénye nélkül (mert az lehetetlen lenne):

Az első utam kedvenc terapeutám workshopjára vezetett, ahol belső gyermekemmel való kapcsolatomat erősítettem, majd Soma Mamagésa szavai gondolkodtattak el. Közben egy rapidmasszázzsal felfrissítettem magam, de választhattam volna Mauri vagy Lomi-lomi típusút is, bár oda várólista volt sajna 🙁

Aztán végre élőben is megnézhettem a joósistván-jelenséget, hallhattam enyhén szólva megosztó téziseit a férfiakról és a nőkről és a szexről. Majd egy nappal később a koronát erre a sztorira Kriston Andrea tette, amikor is az említett férfiú írásaival példálózva a nagyszínpadon, egyszer csak megjelent az említett alfahím és igyekezett magyarázni a bizonyítványát. Ingyenreklámnak mindenesetre jó volt neki, az tuti…De Andrea személyisége győzött nálam, a szememben még nagyobbra nőtt, az egyszer szent 🙂

A mozgás öröme sem maradt el ezekben a napokban. Az új élményeim közé sorolható a NIA-zás ( nia= az életöröm tánca) , életemben először a Balaton partján. De capoeiráztam is egy profi brazil csoporttal, akikkel fergeteges hangulatban énekeltünk, mozogtunk, doboltunk önfeledten, tök ismeretlen társakkal.

Rengeteg baráttal, ismerőssel találkoztam, akikkel már régen nem, de szereztem sok új barátot is. Mindenki nagy öleléssel köszöntötte egymást, amikor találkoztak, sőt volt egy srác, aki „FREE HUG” feliratos táblával ölelt a parton mindenkit, aki vevő volt rá. Sokféle embert láthattam, több Jack Sparrow kapitány jött velem szembe, de a kisbabás családok, krisnások, mindenféle táltosok és gyógyítók is szeretetben elfértek egymás mellett. Senki sem sietett sehova és mindenki mosolygott (és nem attól, hogy be volt szívva…) 🙂

Jókat ettem-ittam, ráadásul mindenhol minőségit mindenből és nem horror áron. Nem volt sehol gagyi, de részegen fetrengő fesztiválozók sem.  Tény, hogy a világ pénzét el tudtam volna költeni a sok egészséges, minőségi dologra. Ugyan nekem úgy tűnik, ez volt a nyaralásom idén, mégis sikerült limitet szabnom az amúgy veszélyes fesztiválkártyás költekezésben.

Megpihentem az egyes programok közt a parton lábat lógatva, tátott szájjal bámulva a varázslatos akro-jógásokat,

a kubai salsásokat és brazil szambázó csapatot vagy az éppen spontán módon jammelő örömzenészeket.

Odafigyeltek a környezetvédelemre, nem volt szemét sehol. A mosdók karbantartása ugyan nagy feladat lehetett és nem is sikerült mindig, de választhattam alomszéket is, ami olyan komposztálós „bio-budi” (egyébként sokkal higiénikusabbnak is mutatkozott…)

Volt sok játszótér, felnőtteknek-gyerekeknek egyaránt, ebben a tekintetben is felhőtlenül lehetett szórakozni.

Este különféle koncertekkel koronázhattuk meg a napot, a jógásabb-mantrásabbtól elkezdve a rockos péterfyboris stílusig bezárólag. De az állam leesett és libabőröztem Sipi barátunk Shantee sátránál egy Jázmin nevű lány koncertjétől, akinek a hangja elkápráztat szerintem boldog-boldogtalant egyaránt. Aki nem mellesleg a nagyszínpadon is fellépett két nappal előtte, ide pedig „csak úgy jött” zenélni.

Választhattam minden nap, hogy a „Csodálatos vagyok” vagy az „Átlagos vagyok” kapun sétálok át, ugye kitaláljátok, melyiken mentem 🙂

Azonban mindenhonnan ugyanaz az üzenet jött: az én életem az én életem…én határozom meg a választásaimmal, hogy boldogan vagy sem. És hogy minden bennem van, és örüljek neki. Annak, hogy élek és annak is, hogy nő vagyok 🙂 És jupppiiiijjjéééééé, én örülök 🙂

Jövőre is tuti, hogy ott leszek a fesztiválon, mert nekem bejött 🙂 Most jó pár napig bizonyosan magasabban röpködök, mint amúgy egyébként is szoktam 😉

Ha szeretnél lélekbonbonokat kapni, kövess a facebook-on is:   https://www.facebook.com/menthai.hu

Szeretnél olyan életet élni, amelyben maximálisan kiteljesíted magad? Amiben kihozod magadból a legeslegjobbat?

Sokan jeleztétek nekem, hogy szívesen olvasnátok önbizalom-növelés témában. Először is nagyon fontos, hogy tisztában legyünk azzal, kik is vagyunk valójában. Erre nem lehet kapásból egyszavas választ adni, ez nyilvánvaló. Gyakran egy élet munkája, mire valaki megtalálja erre a választ, mert a külső körülmények és más emberek szabják meg az ő életét, életútját. Természetesen mindez csak akkor történhet így, ha ő nem ismeri fel, hogy nem a saját életét éli, és hagyja, hogy befolyásolják.

Erre utaló jelek azonban vannak. Amikor úgy érzed, nem vagy jó helyen, nem érzed jól magad a bőrödben, nem is igazán tudod megfogalmazni mi a probléma, de valahogy nem jó…mintha nem a saját életedet élnéd.

A humanisztikus pszichológusok sokat foglalkoztak ezzel a kérdéssel, már a múlt század közepétől. Kimondták, hogy az ember veleszületett képességgel rendelkezik a személyes fejlődésre, az éretté válásra és a pozitív változásra. Az emberi szervezetnek van erre egy alapvető motiváló ereje, ez pedig az önmegvalósítás, késztetés a képességeink maximális kiteljesítésére.

De hogyan lehetséges elindulni ezen az úton? Ezt gyűjtötte össze Maslow (akinek a nevéhez fűződik a szükségletpiramis is) az alábbi pontokban, amivel remélem én is sokatok segítségére lehetek 🙂 

Az önérvényesítő élet jellemző vonásai:

1. A valóság hű észlelése bizonytalanságaival és ellentmondásaival együtt

2. Önmagunk és mások elfogadása olyanként, amilyenek vagyunk

3. Spontaneitás a magatartásban, törekvés arra, hogy kialakítsuk saját stílusunkat

4. Probléma centrikus viselkedés az öntörvényűséggel szemben, képesség a számunkra kellemetlen feladatok megoldására is

5. Az autonómia megélése és élvezete a döntésekben

6. Belső nyugalmunk fenntartása és megőrzése még a számunkra kellemetlen körülmények között is

7. Folyamatos megújulás és változás szükséglete és ennek fenntartása

8. Intenzív élmények megélésének és elfogadásának képessége, a valóság transzcendens lényegének átélése

9. Érzelmekkel teli azonosulás képessége másokkal

10. Mély és őszinte kapcsolat kiépítésének képessége inkább néhány, semmint sok emberrel

11. Demokratikus és elő-ítéletmentes kapcsolat és törődés másokkal

12. Következetes etikum a magatartásban és attitűdökben

13. Spontán és ellenségeskedésmentes humor

14. Kreativitás

15. A tradicionalitás megőrzésének képessége a szükség szerinti eredetiség és konvencióktól való mentesség vállalásával.

Neked eddig hány pont van meg az életedben?

Párszor előfordult velem, hogy nyaralni, pihenni vágytam akkor is, amikor nem volt társam. Mily meglepő, ugye?

Ilyenkor néha meglátogattam külföldön élő barátaimat, de volt, hogy összebeszéltünk egy szintén egyedülálló barátnőmmel, hogy menjünk együtt valahova, például (majdnem) körbetekerni a Balatont, vagy csak csavarogni ide-oda.

De olyan ötletem is született, hogy egyszerűen csak pihenni, feltöltődni szeretnék, egyedül, ha már így alakult. Mert pont nem arra volt szükségem, hogy aktív programokat szervezzek, megszabott dolgokkal, úgy, hogy valaki(k)hez igazodni kelljen folyton. Nem. Regenerálódásra, kikapcsolódásra nekem is szükségem van egy fárasztó év után, jól megérdemelten. Csak hogy úgy nézzek ki a fejemből… 🙂

És miért ne utazhatnék el valami csodás helyre bambulni? Sajnálatos módon azonban nem találtam sem utazási irodát, sem szállásokat, akik kihagyhatatlan ajánlatokat kínálnának egyedülállóknak. Esetleg egzotikus utakat, csilliárdokért… A jellemző azonban az, hogy persze, gyere, szívesen látunk, semmi probléma, de egyágyas felárat kell fizetned.

Dühös lettem, hogy basszus azért cincáljak el magammal valakit, hogy ne kelljen másfélszeres árat fizetnem?? Miért diszkriminálnak engem olyan miatt, ami egy nem csak engem érintő, átmeneti élethelyzet? És ha valakinél tartós, vagy szabadon választott életforma, akkor meg pláne…

Mivel nem találtam semmilyen elfogadható lehetőséget, próbáltam más megoldást keresni. Például családon belül szereztem egy balatoni nyaralót pár napra, amikor épp üresen állt. Fantasztikus napokat töltöttem el, pont amire vágytam 🙂 Semmi tervezés, csak csavargás, biciklizés, egyik nap az egyik irányba, másik nap a másikba indultam felfedezni. A napi menüm kb. fagyi-süti-lángos és fröccs volt, de simán belefért 🙂 Élveztem az ottlétet és valóban pihentem.

Mondanom sem kell, hogy senki nem hitte el, hogy egyedül vagyok… „Biztos valami új pasi, vagy aki (még) nem publikus!” Na persze…gondoljon mindenki azt, amit akar. Bááár, a helyi közért kiszolgálófiúja randit kért, való igaz 😉

Az írás kapcsán újra rákerestem, hátha kidob a gugli most már akár hazai, akár külföldi lehetőségeket egyedülállónak. Hááát, érdemes megnézni a találatokat 🙂 Nagyjából semmi említésre méltó.  Mármint ár-érték arányban…

Pedig szükség lenne rá. Ahogy kis kiszerelésű élelmiszerekre is, ugyanilyen okból. Mert ezekből is, ha léteznek termékek, azok is „felárasak”. Ha már az egyedülállókra nem, legalább a nyugdíjasokra gondolhatnának…

Mégis, ha valaki a bejegyzésem kapcsán kedvet kap, mondjuk kis hazánkban egy szuper panziót, szállodai részt, vagy bármi mást kialakítani páratlanoknak, ne fogja vissza magát! Garantáltan sokan örülnének neki! Az tuti, hogy én népszerűsíteném ilyen „állapotú” ismerőseim-barátaim-klienseim körében 🙂

Ha további rövidebb-hosszabb lélekbonbonokat szeretnél tőlem, ajánlom figyelmedbe fb-oldalamat is: https://www.facebook.com/menthai.hu 

Szeretek meséket olvasni, felnőttként is. Mert azokban a legkilátástalanabb helyzetekben is bekövetkezhet a mindent, mindenkit megmentő fordulat.  Egy válság, egy krízis csak akkor probléma, ha mi így értelmezzük. De felfoghatjuk egy megoldandó helyzetnek is. Az a kérdés, hogyan viszonyulunk a megoldáshoz? Megoldást keresünk, vagy inkább kifogást? Én az előbbire szavazok!

Hiszen melyik mesében mondja a mesehős, hogy „Olyan magas ez az égig érő fa, nem mászom fel rá?”  vagy hogy: „Az Üveghegyen túl? Ja, az túlságosan messze van, el sem indulok.”

Az is meglepő lenne, ha azt mondaná a dalia: „Miért pont én kellenék a királylánynak? Oda sem megyek.” De ezt sem halljuk: „A sárkány nagyon veszélyes, jobb, ha itthon maradok.”

A főhős hozzáállása folyamatosan változik a történésektől függően. Ha a királyfinak nem sikerül az egyik módszerrel meghódítani a királylányt, vagy ártalmatlanítani a sárkányt, akkor nem feladja, hanem másik megoldási módot választ. Ez azt mutatja, hogy egy probléma megoldásához rugalmasság, változás szükséges, persze úgy, hogy közben önmagunkhoz hűek maradunk.  Más-más szemszögből vizsgálva az eseményt, más válaszokat is kapunk. Nem beszélve a tanulságról, amit a mesék, vagy élethelyzeteink hoznak nekünk.

Amikor a mesélő azt mondja a mese végén: „Itt a vége, fuss el véle!”, „Aki nem hiszi, járjon utána!”, arra szólít fel, hogy gondoljuk tovább a történetet, értelmezzük a saját életünkben, értsük meg tanításait, tanulságait.

Ha bármilyen rossznak tűnő dolog történik velünk, tekerjük el a kaleidoszkópunkat, tekintsünk rá más szemszögből és aztán legyünk mi is hősök, a saját életmesénkben.

Ha további rövidebb-hosszabb lélekbonbonokat szeretnél tőlem, ajánlom figyelmedbe fb-oldalamat is: https://www.facebook.com/menthai.hu 

(fotók: Pinterest)

Szükség van néha vallomásokra. Most eljött egynek az ideje. Közel egy éve minden héten eltűntem 2 napra. Még a hozzám legközelebb állók közül sem tudta mindenki pontosan, hova. Nyugalom, semmi illegális és 18 karikás nem történt… De több embernek nehéz lett volna elmagyarázni. Mert vagy megrökönyödtek volna, vagy átminősítenek az ismerőseik sorában. Még így is lesz, gondolom, aki ez után fogja megtenni ezek valamelyikét. De nem bánom. A sztori végére kiderül.

Névnapi buliba voltam hivatalos szombaton. Ez önmagában nem lenne nagy kunszt, mivel itt a kerti partyk és egyéb összejövetelek ideje. A lényeg azonban abban áll, hogy a meghívó egy hétéves kislány volt. Se nem rokonom, se nem barátaim gyermeke. Tanítottam neki ebben a tanévben mindössze egy tantárgyat, heti egy órában.

De ugorjunk vissza egy picit az időben…

Anno amikor a főiskolai felvételi tájékoztatót böngésztem, biztos voltam benne, hogy tanító szakra adom be a jelentkezésemet. És azt is tudtam, hogy lehetőség szerint és a szabadság reményében nem Budapestre szeretnék járni. A bekerülés a gyakorlati (ének és testnevelés) felvételi miatt nem volt olyan egyszerű sehova. Azonban találtam egy olyan szakpárt, ahol jóval kevesebb volt a ponthatár. Nem állt tőlem nagyon távol a téma, így azt is megjelöltem, biztos, ami biztos alapon, csak kerüljek be… A szak pedig a tanító-hittanár volt.

Az órák a társaság miatt (meglepően sok jó arc volt) jó hangulatban teltek mind a 4 évben. Hallgattunk mindenféle előadást, a vizsgáink száma pedig az égig emelkedett, de megcsináltuk!!  (Közben azért tökélyre fejlesztettük az amőba-játéktudásunkat is 🙂 ) Sose gondoltam volna, hogy egyszer önszántamból ténylegesen hasznát veszem, de a papír meglett.

A diploma megszerzése után ennek az iránynak a lelkület része és a barátságok továbbra is megmaradtak. Az évek során belekóstoltam a déli népek hitéletébe, valamint a nagy világvallások közül is integráltam az életembe más szellemiséget, életfilozófiát.

Az élet úgy hozta, hogy egy szüleim lakóhelyéhez közeli településen megszorultak hitoktatás ügyben. A helyi plébánosnak pedig tudomására jutott (kis súgással), hogy nekem megvan az ehhez szükséges végzettségem, és némi ráérős időm is akad. Fel is csillant a szemem, hogy a sok kamasz és felnőtt után/mellett a kisebbek tanítása egy kis frissességet hozhat. Tehát akár terápiás célú is lehet nekem 🙂

Már az első egyeztetés alkalmával leszögeztem az atyának, hogy én integrált   szemléletben, sajátos stílusommal vagyok csak hajlandó elvállalni a feladatot. Örült neki, és támogatott. Az igazi meglepetést és döbbenetet azonban a faluban való megjelenésem okozta: vártak egy valószínűsíthetően Mary Poppins kaliberű, bigott, merev és szigorú tekintetű matrónát… Hát nem egészen azt kapták! De szerencsére a visszajelzésekből ítélve inkább megkönnyebbültek és kellemes csalódás volt  nekik, hogy nem hasonlítok eme karakterre.

A célom egyértelműen az volt a kinevezés elfogadásával, hogy a külföldön látott mintákkal átszőve leginkább a szeretetet képviseljem a diákoknak, illetve azt az életformát, lelkületet, amiben ez jellemző. Azt, hogy hogyan lehet békében és szeretetben élni magaddal és másokkal. Kisebbekkel-nagyobbakkal, kinek-kinek befogadóképessége szerint játszottunk el Jézus korabeli történeteket, néztük meg a Legyetek jók ha tudtok és a Passió című filmeket, olvastuk a Koldus és királyfit, a nagy világvallásokról, toleranciáról elmélkedtünk, vagy az őket aktuálisan foglalkoztató kérdésekről beszélgettünk, sétáltunk, fagyiztunk, és még sorolhatnám… És ezeket ráadásul nem is mindig tantermi keretek közt tettük.

Hétről hétre töltöttek fel engem ezek az „aprónépek”. Furcsa módon szinte mindig sütött a nap azokon a napokon, amikor az óráim voltak. Erre két elsős kislány ezt a magyarázatot adta (amit le kellett írnom és utána minden óra elején felolvasnom 🙂 ):

„Azért süt a Nap, amikor idejössz, mert Te a jót tanítod nekünk és nem a rosszat, és az Isten szeret Téged. És azt szeretné, hogy boldog és vidám legyél!”

Elképesztő mennyiségű rajzot, ölelést és puszit kaptam tőlük a kezdetektől, az egész tanéven át. Fantasztikus és megható érzés, amikor rendszeresen nagy szívvel, sőt szívek rengetegében rajzolnak le engem, piros magas sarkúban… 🙂 (addig nem volt ilyenem, de utána nem sokkal beszereztem). Vagy amikor egy 9 éves kisfiú a séta közben leszakít egy pipacsot, odajön, átölel, és azt mondja: „Bori néni, szeretlek!”

Sok-sok sztorit tudnék még írni (majd másik bejegyzésekben megteszem), de a lényeg az, hogy azt szerettem volna elérni az óráim által, hogy olyan valamit közvetítsek feléjük, ami mindnyájunkban benne van (felekezettől, vallástól, idealizmustól függetlenül). Csak a csatorna, amin keresztül elér hozzánk/hozzájuk, az nem mindegy. Gyakran olyan személyek közvetítenek ebben a témában gyerekeknek-felnőtteknek egyaránt, akik miatt kedvüket vesztik a lelki életük gondozása iránt.

A csekély bérezés és a sok adminisztráció azonban gyakran elveszi a motivációját azoknak, akik rátermettek lennének erre a feladatra (és szintén nem Mary Poppinsok…) Én ingyen is elvállalnám szívem szerint továbbra is, de az egyéb feladataim miatt, ismerve a korlátaimat, felelősséggel nem tudtam megtenni. Viszont utódomnak rendkívül nyomatékosan igyekszem átadni azt a formát, ami által befogadható, értelmezhető a gyermekek számára mindez.

De addig még a tanév végeztével, megkoronázva az eddigieket, a nagyobbakkal rendezünk egy 3 napos mini-tábort, ahol a keresztes lovagok korát visszaidézve szerzünk új élményeket 🙂

Hogy miért nem tudták ezt rólam sokan? Mert volt, aki tudomást szerezve erről, más szemmel nézett rám, betett a „szentfazék” kategóriába. Volt, aki nem randizott velem többet, és van, aki azóta a „kedvenc apácám”-nak hív.

Csupa-csupa sztereotípia…Pedig, ahogy írtam, integrált szemléletben élek. Legutóbb egy buddhista közösségben meditáltam és hallgattam tanítást, nem utoljára. Amikor ezt említettem másoknak, akkor nem néztek „csodabogárnak”, sőt…lelkesen kérdeztek és örültek, mennyire jó lehetett ott. Szóval egyáltalán nem az számít, milyen „vallású” vagy, hanem az, ahogy élsz és amit teszel… 🙂 

Ha további rövidebb-hosszabb lélekbonbonokat szeretnél tőlem, ajánlom figyelmedbe fb-oldalamat is: https://www.facebook.com/menthai.hu