Aki nem hiszi, járjon utána!

Szeretek meséket olvasni, felnőttként is. Mert azokban a legkilátástalanabb helyzetekben is bekövetkezhet a mindent, mindenkit megmentő fordulat. Egy válság, egy krízis csak akkor probléma, ha mi így értelmezzük. De felfoghatjuk egy megoldandó helyzetnek is. Az a kérdés, hogyan viszonyulunk a megoldáshoz? Megoldást keresünk, vagy inkább kifogást? Én az előbbire szavazok!

Hiszen melyik mesében mondja a mesehős, hogy „Olyan magas ez az égig érő fa, nem mászom fel rá?” vagy hogy: „Az Üveghegyen túl? Ja, az túlságosan messze van, el sem indulok.”

Az is meglepő lenne, ha azt mondaná a dalia: „Miért pont én kellenék a királylánynak? Oda sem megyek.” De ezt sem halljuk: „A sárkány nagyon veszélyes, jobb, ha itthon maradok.”

A főhős hozzáállása folyamatosan változik a történésektől függően. Ha a királyfinak nem sikerül az egyik módszerrel meghódítani a királylányt, vagy ártalmatlanítani a sárkányt, akkor nem feladja, hanem másik megoldási módot választ. Ez azt mutatja, hogy egy probléma megoldásához rugalmasság, változás szükséges, persze úgy, hogy közben önmagunkhoz hűek maradunk. Más-más szemszögből vizsgálva az eseményt, más válaszokat is kapunk. Nem beszélve a tanulságról, amit a mesék, vagy élethelyzeteink hoznak nekünk.

Amikor a mesélő azt mondja a mese végén: „Itt a vége, fuss el véle!”, „Aki nem hiszi, járjon utána!”, arra szólít fel, hogy gondoljuk tovább a történetet, értelmezzük a saját életünkben, értsük meg tanításait, tanulságait.

Ha bármilyen rossznak tűnő dolog történik velünk, tekerjük el a kaleidoszkópunkat, tekintsünk rá más szemszögből és aztán legyünk mi is hősök, a saját életmesénkben.