Találkozások. Rendkívülieket kapok azóta, amióta kinyitottam az ablakom-ajtóm a világra. Van olyan találkozás, amikor egyszerre egymást választjuk, de van, amikor nem. Az utóbbiból jut általában több. Nekem is.
Az egyik ilyen egy igazi „atomvillanás” volt, amikor hihetetlen intenzitással, már rémisztő módon azt éreztük, hogy na igen, ez AZ…De ettől a ténytől ő jobban megrémült, mint én. Kihátrált. Tiszta sor. Nem egyszerre választottuk egymást, akármennyire is éreztük, hogy ebből csak jó lehet, egy életre.
Túltettem magam rajta, hiszen ha nem ő az, akkor nem ő az. Az én részem csak 50 %, kell azért oda a másik 50 is. Szerintem. (Azóta tudom és érzem is , a másik 49-et… 🙂 )
Viszont pár napja összefutottunk atomvillanásommal. Beszélgettünk, ki hogy van, stb. Teljesen természetesen rákérdeztem jelenlegi kapcsolatára, amit a fb-on némileg nyomon tudtam követni. Ami átjött, az jónak tűnt nekem.
És akkor jött a kérdés részemről: Ő a tuti? Minden frankó? (gondoltam arra, hogy ami esetleg belőlem hiányzott, azt nála megtalálta) Vártam a lávsztorit mosolyogva.
Azonban ezt kaptam: Hááát, kellően felületes a kapcsolatunk. Semmi mélység. Ő odáig van értem, én meg elvagyok.
Na, ezen a ponton sikerült minden biztosítékomat kiverni. Micsodaaaaaa??? Akkor mi a fenének vagytok együtt?! Miért nem adják meg egymásnak azt a lehetőséget, hogy egy kiteljesedett, minden mélységig elmenő kapcsolatban éljenek valakivel??? Másnak nincs értelme!!
Egy életünk van, legalábbis amire emlékszünk. Abban meg ÉLNI-ÉLNI-ÉLNI, őszintén, érzelmekkel, mélységekkel-magasságokkal, szárnyalva.
Gyávaság. Hazugság. Sunnyogás. Hallgatás-elhallgatás. Csalás. Színjáték.
Hát ez kell???
Totál eldurrant az agyam…Én se vagyok semmi a kapcsolataimban, de azért már felnőttem annyira, hogy nem hazudok, se másnak, se magamnak. És nincs az az ok, ami össze KELL, hogy tartson két embert, ha nem szeretik-tisztelik-becsülik egymást úgy, hogy közben fülig ér a szájuk amiatt, mert a másikat társának mondhatja.
Be kell ismerni, ha az adott útitársunkkal vége a közös utazásnak, vagy ha egyszerűen csak nem egy az úticélunk.
Nem érdemes húzni, mert csak csikorognak a kerekek és fájni fog az egész. És lehet, hogy az, akivel fülig érő szájjal utazhatnál, az már nem lesz ott a megállóban, mert felszállt egy másik vonatra…
További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokért látogass el ide: https://www.facebook.com/menthai.hu
(fotók: Pixabay, Pinterest)
További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokért és érdekességekért látogass el ide: https://www.facebook.com/menthai.hu
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: