Egy pláza kellemes kávézójában tartottunk megbeszélést munkatársnőmmel. A hely kimondottan alkalmas akár egy gyors kávéra vagy baráti találkozókra, akár munkamegbeszélésekre. Viszonylag sok időt töltöttünk ott, így volt alkalmunk szemrevételezni a körülöttünk megfordulókat. Mivel mindketten emberekkel foglalkozunk, így némileg szakmai szemmel néztünk körbe. Így tűnt fel neki is és nekem is ugyanaz a két pár. Mindkettőnél a találkozás apropója a szakítás volt, ez hamar kiderült.
Az egyik pár tagjainál jelentős korkülönbség mutatkozott a férfi javára. Az érthetetlen számunkra az volt, hogy egy fiatal, szemmel láthatóan bájos, mondhatni helyes lányka mit keres egy idősebb, nem túl jól öltözött, ki merem jelenteni: igénytelen pasival?? Elsőre azt mondtam volna, hogy a nagybácsija, vagy valami hasonló. Mert a lány készségesen, gondoskodóan szolgálta ki a pasast.
Aztán megütötték a fülemet a mondatok a lány szájából: „Könyörgöm, ne hagyj el! Szeress kérlek, ígérem megváltozom….” és még hasonló szavak. Legszívesebben odaugrottam volna, megrázva a lányt, hogy: Hééé, ébredj fel, ez a pasi beléd törli a lábát!!! Fiatal és csinos vagy, ne alázkodj már meg!!!
A többi gondolatomat inkább le sem írom…
Oké-oké, gondolom szabad akaratából volt a lány a pasival, de akkor is… A fickó pökhendien válaszolgatott, mintha legalábbis ő lenne Adonisz…Szánalmas volt…Olyan professzor-diáklány viszonyra tippeltem.
A másik párocska korban egymáshoz illő volt legalább. Egymással szemben ültek, a srác karba tett kézzel, miközben a lány sírásra görbülő szájjal simogatta, könyörgően. Vajmi kevés érzelmet kiváltva ezzel partneréből. Aztán lehajtott fejjel fogadta a pasi két kézzel való gesztikulálás közbeni magyarázását (valószínűleg a kapcsolat végéről).
Egy pillanatig megfogták egymás kezét is, mint azok a párok, akik boldogan együtt kávéztak a helyen, de nem sokkal később a jelenet a korábbiakhoz hasonlóan folytatódott. Még ha diszkréten is próbálták, a testbeszédük és gesztikulációjuk elárult mindent a helyzetről.
Persze nem az a tény akasztott ki engem, hogy a párok nem maradnak együtt…Hanem az, hogy egy pláza kávézóját találták a legjobb helynek arra, hogy intim dolgokról beszéljenek? A tisztelet és figyelmesség, a valamikori szerelem és szeretet, intimitás hol van ilyenkor? Mennyire lehet őszintén érzelmekről beszélni egy forgalmas, nyilvános helyen? Rajtuk kívül kire tartoznak ezek a dolgok? Vagy direkt ezt a felületes módot választják?
Tényleg itt tartunk, hogy ennyire minimális az intimitás, a bensőséges, érzelmekkel teli kapcsolat a világban? Nincs igénye a társadalomnak erre? Hol tévelyedtünk el? Ha pedig vannak, akiknek van rá igénye, akkor ők miért nem, vagy miért olyan nehezen találják meg egymást?
További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokért látogass el ide: https://www.facebook.com/menthai.hu
(fotók Pixabay, Pinterest)
További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokért és érdekességekért látogass el ide: https://www.facebook.com/menthai.hu
Értelek Ria,és igen,sajnos ez a helyzet…Viszont azzal nem értek egyet, hogy miért egy pláza kávézójában?? Vannak más nyilvános, “biztonságos” helyek is, pl. parkok,stb. Amik azért némileg kultúráltabbá tehetik a dolgot.
A szakítást bizony érdemes nyilvános helyen “intézni”, ezt szokták tanácsolni. Kínos, vagy nem, de sokkal biztonságosabb, mint a négy fal között.
Nem lehet tudni, hogy a szakítás mit hoz ki a másik félből, sajnos épp ilyenkor történik a legtöbb párkapcsolati bántalmazás.
Én is kerültem már szorult helyzetbe, mert megpróbáltam a saját lakásomban, kultúráltan megbeszélni a dolgot. A végén a rendőrséget kellett kihívni..