Nincs olyan, hogy mindig ugyanolyan pasival találkozol…..Nem-nem. Ők a változók, Te pedig a változatlan. Vagyis az, akinek szükség esetén módosítania kell, ha ugyanaz történik. Pontosan addig kapjuk a leckéket újra és újra vissza, amíg nem oldjuk meg őket. És ha mindig ugyanúgy oldod meg, akkor nem változik semmi.
Na, pont ez történt velem most is.
Tiszavirág életű kapcsolatom a napokban véget ért. Pedig már majdnem eljutottam a bakancslistámon lévő görög szigetek valamelyikére is 🙂 (mondjuk a migráns-szitu miatt is jobb, hogy nem)
Hogy miért lett vége, amikor minden csodásnak tűnt és mindenben stimmeltünk?
Hát azért, mert ő nincs készen (még) egy újabb kapcsolatra. Természetesen, ha a két félből az egyik nem tudja teljesen adni magát, akkor abból nem lesz „rendes” kapcsolat. Ezt nem csak szakemberként, hanem nőként is meg tudom erősíteni. (Szakemberként beírok magamnak pár piros pontot, mert segítettem nekik rájönni arra, hogy még van munkájuk magukkal. De ugye most a magánéletemről van szó…)
Az utóbbi 3-4 alkalommal azonban kísértetesen hasonló a sztori.
De mi is az, ami mindegyik úriemberben hasonló volt? Hát az, hogy egy komoly kapcsolat, nagy csalódás után ismerkedtem meg velük. Kivel szinte rögtön, kivel hónapokkal utána.
Nem az idő számít. A gyászmunka nagyon fontos. Ez nem tart mindenkinek ugyanannyi ideig. De csak akkor tudod meg, hogy végeztél-e vele, ha eljön a következő ígéretes kapcsolat (a tingli-tanglik nem számítanak 🙂 ). Akkor derül ki, hogy igazán készen állsz-e. Nem a régi partner el nem engedése miatt, hanem magad miatt. Hogy tudsz-e felszabadultan, félelmek nélkül belemenni.
Na, az utóbbi partnereimnél sajnos ők nem tudtak. Tisztán látszódott egy pár hét után, hogy beparáztak. Ahogy én is a válásom utáni első kapcsolatnál, akihez ráadásul majdnem hozzá is mentem (tiszta szerencse egyébként, hogy nem…). Nem álltam készen, inkább csak a vágy volt meg egy társra, az érzelmeim tisztasága, stabilitása még nem. Sok idő kellett még…
Az viszont tuti, hogy legközelebb az lesz az első kérdésem a fiatalemberhez, hogy: “Mikor volt az utolsó csalódásod, szakításod? És azóta mi történt?” (hosszas faggatózás, interjú fog következni) “Hány randid volt és meddig jutottatok?” (nem bízom a véletlenre…)
Jó, ezeket a kérdéseket addig még finomítom… 🙂 De biztos, hogy nem leszek a nagy szakítás utáni első, „jajj rájöttem, hogy még nem állok készen” –kapcsolat alanya.
Most épp úgy érzem magam, mint akinek volt egy szívműtétje, amikor miután rávette magát, nem félt felfeküdni a műtőasztalra, elkábult, felnyitották a mellkasát, megtalálták a szívét, aztán……….happy end helyett otthagyták nyitott mellkassal, kvázi szíven lőve, hogy: „foltozd be magadnak, ahogy tudod”, aztán állj fel, rázd meg magad és menj tovább (közben a koronát se felejtsd el megigazítani 🙂 )
Az tény, hogy nehéz. Egyre több a seb mindenkin, és kapcsolnak be a régi rossz emlékek egy helyzetben, hogy „csak nehogy megint ugyanaz történjen”.
De nem bántam meg egy cseppet sem, egyiket sem. Csodás emberekkel találkoztam, akiktől sokat kaptam és tanultam magamról. És csak remélem, hogy én is adtam nekik, ha mást nem is, sok szeretetet, odafigyelést és őszinteséget azt biztos. Magamat adtam és adom, sallangok, taktikázás és praktikázás nélkül.
És mint mindig, mosolyogva megyek tovább az utamon!! Mert tudom, hogy meglesz az, amit szeretnék.
A csodálatos barátaim szerint ne is változzak meg, mert ahogy az egyikük írta nekem:
„Nyitottnak, pozitívnak kell lenned, mint amilyen eddig is voltál, és amilyen mindig is vagy. Olyan Borisan, tudod! Kicsit belehalsz, az nem baj. Mert ez is BORIS. Ha valamit csinálsz, valakivel vagy, azt vagy 100% hittel, vagy sehogy.”
Ennyi! Köszönöm…
További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokért tőlem látogass el ide: https://www.facebook.com/menthai.hu
(fotók: Pixabay, Pinterest)
További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokért és érdekességekért látogass el ide: https://www.facebook.com/menthai.hu
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: