Az év önkéntesének lenni nagyon menő

Önkénteskedni menő dolog szerintem. Azért, mert sokkal többet kapsz, mint amennyit adsz. Azonban nem kézzel fogható dolgokat. Hanem szeretetet, sok örömteli mosolyt és még hasonló felbecsülhetetlen ajándékot, miközben a szükségben lévőknek segítesz. De amíg nem próbálod ki, nem fogod sem tudni, sem érezni. Lehet róla sokat-sokat beszélni, de mint sok minden másnál, itt is a puding próbája az evés.

Még a sok névnapi üdvözletre, jókívánságra is szinte alig válaszoltam, máris ért egy olyan megtiszteltetés, hogy tovább röpködök a boldogságtól.

Sokan tudják, hogy évekkel ezelőtt az Ökumenikus Segélyszervezethez tettem le a voksomat, és ezzel együtt a szabadidőm egy részét is az ő munkájuk segítésére adom. Sok ismerősömet, barátomat is „megfertőztem” már ezzel az életérzéssel, és úgy látom, örömükre szolgált 🙂 . Unokahúgom és unokaöcsém már ősszel várják, mikor jöhetnek mézeskalácsot sütni az adventi Adománypontnál lévő sütödénkbe…

Köszönetképpen készítettem a névnapi üdvözletekért

A családom tudja, hogy hol keressenek például az adventi időszakban. A névnapi ünneplésemet is javasoltam, ott tartsuk meg, sőt a Mikulás-csokikra szánt összeget is inkább az adománygyűjtő perselybe dobják be. Mert ugye a szüleimnek gyerek maradok mindig, és ezzel a státusszal jár a csoki is 🙂 .

Altruista beállítódásomból adódóan mindig is a segítő szférában dolgoztam, különböző formákban. Amikor a mentálhigiénés diplomamunkám témáját választottam, akkor is adta magát a dolog: önkéntesség és szolidaritás. Egy tematikus hét projektjét valósítottam meg, a témát minden oldalról megközelítve. De akkor most ugorjunk egyet az időben…

Az Önkéntesség Világnapját (december 5.) az Ökumenikus Segélyszervezet is megünnepli minden évben, többek között azzal, hogy “Az év önkéntese” cím elismerést adják át azokat, akiknek a munkáját kiemelkedőnek találták. Idén engem is kitüntettek ezzel a címmel, nem kis meghatódást okozva ezekkel a szavakkal:

A teljes megilletődés pillanatai

„Tomkó Borbála 2012 nyarán került kapcsolatba a Segélyszervezettel, amikor még az esztergomi Gyermekotthon munkatársaként egy önkéntességről szóló szemléletformáló előadásra hívta meg a Segélyszervezet munkatársát. Nem sokkal ezután jelentkezett önkéntesnek a szervezethez, és azóta megbízható, színes egyénisége az önkéntes közösségnek. Az adventi szeretet.éhség. adománygyűjtés stabil segítője évek óta, de számos rendezvényen, segélyakción is számíthattunk rá. Idén az adventi aktivitása mellett kiemelkedően sok energiát fordított a ruhagyűjtési valamint az iskolakezdési akciónk sikeres lebonyolítására. A Ne csak szurkolj, segíts! kezdeményezésünk élére állt ő is, és önkéntes társait biztatva, odaadó munkájának hála, sok-sok emberhez jutott el a program üzenete.”

Még mindig elvarázsolva…

Az elismerést a barátaimtól kaptam. Igen, valóban azokká váltak az évek során. Néha már szinte családtagok. A második családom (az adventi kampányban pedig majdnem az első 🙂 )…Az ünnepség is olyan volt, mint egy családi buli, ahol felköszöntjük a jeles évfordulójukat ünneplő tagokat. Például Szabinát, Annát vagy Krisztiánt (aki vidékről érkezett és most ismertük meg, de mindenki tudta, hogy a családhoz tartozik), vagy Wolf Katit. Nagy a család szerencsére. Vannak hírességek is köztünk (a teljesség igénye nélkül Kovács Kokó István jószolgálati nagykövet, Katus Attila, Rátonyi Kriszta, Dobó Kata, Vastag Csaba, stb.) akik szintén a jó ügy mellett állnak, nevüket-arcukat adva népszerűsítik ezt a felemelő „munkát”. De ebben a családban ugyanolyanok vagyunk, és ugyanazt tesszük mindnyájan. Segítünk. Egyformán mindenkinek, hiszen egyelőek vagyunk.

Az önkéntes család egy részével

„Ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak, esélyt az esélyteleneknek.” –elv alapján segít a Segélyszervezet. http://www.segelyszervezet.hu/

A kitüntetés után ezeket a szavakat bírtam kinyögni barátaimnak a könnyeimmel küszködve:

„Amikor a Segélyszervezetnél vagyok, tudom, hogy miért, milyen célból vagyok itt. De nagyon fontos, hogy kikkel teszem ezt.”

És miután véget ért a „családi buli”, mi –annak ellenére, hogy ma nem voltunk beosztva- még ott maradtunk órákon keresztül a bazilikai adománypontnál, csak úgy…mert önkéntesnek lenni jó 🙂