Tényleg minden gagyit el lehet adni?

Pár hónappal ezelőtt egyik kedvenc oldalamon, a wmn.hu-n olvastam Szentesi Éva cikkét, amelyben igen jól rávilágít a kis hazánkban is működő mindenféle önjelölt, jöttment „segítőkre”. Akik súlyos pénzeket lehúznak emberekről olyan parasztvakításokkal, hogy ihaj.

Akik nem a szaktudásuk által megérdemelt díjazást kérik el a szolgáltatásukért, hanem hangzatos mondatokkal, frázisokkal, szépen kiszínezett jövőképpel kecsegtetik a befizetőket. A remény vámszedői.

Maximálisan egyetértek Évával…érdemes is elolvasni a cikkét >>>

Másfél évvel ezelőtt történt, hogy álmodtam egy programot. Egy olyan programot, ahol valóban segítünk, többen, sokaknak, főleg nőknek. A szaktudásunkkal, az élettörténetünkkel, a már átélt, megküzdött, olykor súlyosan megszenvedett dolgaink által. Igazi tartalommal, igaz emberek közvetítése által. Semmi szemfényvesztés, semmi átverés, semmi kábítás.

Felfordult a gyomrom a már említett jóskapistáktól és azoktól, akik embereket akarnak átváltoztatni. Illetve nőket, mert hogy a női nem mindig is érzékenyebb volt ezen a piacon.

Átváltoztatóshow-k, ahol gyakran azért sírnak a nők a végeredmény láttán, mert amit látnak a tükörben, azzal egyáltalán nem tudnak azonosulni. Sőt, sem a frizurájukat, sem a sminkjüket, sem az öltözködésüket nem tudják úgy hozni a későbbieken, mint amit ott „csináltak” belőlük.

Ez lenne a cél? Hogy nem énazonos dolgokat áruljunk? Hogy átváltoztassuk a nőket? De miért? Mindenki születik valamilyennek. Szerintem különlegesnek és egyedinek. Maximum nem tudja felszínre hozni az értékeit, a benne rejlő sok-sok jót, szépet. Mert nem tanulta meg, nem mutatta meg neki senki.

Természetesen megvan ezekre a szupernő-szuperférfi varázsoló programokra a megfelelő célcsoport. Azok, akik amúgy is önértékelési problémákkal, kisebbségi érzéssel küzdenek és szeretnének bombanők, sikeres emberek lenni. Szexisek, kívánatosak, dögösek.

De azt egyik ilyen program sem árulja el, hogy ezek a tulajdonságok a legkevésbé sem a külsőségekből fakadnak.

Amikor megszületett a fejemben az ötlet, elkezdtem ilyen „előadásokra” járni. Már a hirdetések megértek egy misét. Az szinte mindegyiknél jellemző volt, hogy a helyszínt nem tették közzé. „Majd megírjuk a program előtt a jelentkezőknek”-szólt a felhívás. Magyarra lefordítva: egyáltalán nem tudják, hányan fogják bekajálni a programot, így nem tudják azt sem, mekkora termet béreljenek. Hmmm…Szóval akkor lehet, hogy Soroksárra kell majd menni, de ha bejön a biznisz , akkor a belvárosba?

Az árról ne is beszéljünk. Két véglettel találkoztam: az egyik a horror ár (ezeket nyilván nem próbáltam ki, olyan jól nem megy…), ahol százezres (!) tételekről beszélünk, olykor sokkal megszorozva. A másik véglet pedig az eredeti ár ennyi meg ennyi, de most akciósan csak a közel tizedrésze. Gyakran ez 990.-Ft-ot jelentett… Micsodaaa?

És akkor jött maga a program. Ahol az előadók összefüggéstelenül beszéltek, félig angolul, mindenféle bullshit-et puffogtatva, mint valami risszrossz amerikai showban. A szaktudásukról meg már ne is beszéljek. És nem ritkán az első sorokban ültek azok a lányok-asszonyok, akik tőlük várták a bombanőséget.

Aztán persze a végefelé jött az ajánlat. Most akkor megveheted az álomnő csomagot, az internetes tanfolyamot, a könyvet meg a mittudomén milyen baromságokat. További nem kevés suskáért. Ami persze mind-mind parasztvakítás. Pont olyan, mint az ájfon- és négylevelűlóhere megosztós posztok. Könyörgöm, ki hiszi el, hogy attól, hogy megoszt valamit, gazdagabb-szebb-jobb lesz?!

Volt olyan, ahonnan erős hányingerrel küszködve ki kellett jönnöm. Tragikomikus események részese voltam. Sajnáltam azokat a nőket, akiket behúztak ilyesmire. Nem beszélve arról, amikor utánaolvastam az előadóknak, vagy történetesen a szerencsére nagy ismerősi körömből valaki ismerte az illetőt, nem kevésszer kiderült, hogy amiről beszéltek, az a saját életükre egyáltalán nem igaz, sőt… Mekkora hitelesség ez kéremszépen?

A másik kedvencem, a hírlevelekben önmagát randigurunak mondó srác, aki minden csávóból tökös rosszfiút farag. Mert ugyebár csak ez jön be a csajoknak…Regisztráltam a hírlevelére, amit minden egyes alkalommal hangos hahotázással, könnyesre nevetve magam olvastam. A levelek tele helyesírási hibával, de ez legyen a legkevesebb. Már a levelezést is az általa származó „tömör aranynak” nevezte 😀 . És még csak ezek után lehetett regisztrálni a magánoktatására. Ami annyira, de annyira bejött, hogy ostromolták a jelentkezők, de sajnos csak 2 (jól olvassátok: két!) szerencsés jelentkező kaphatta meg ezt az egyedülálló lehetőséget. De fél évig masszívan nyomta a csávó a sódert, vagyis a süket dumát, hogyan kell felszedni a legdögösebb csajokat. Ahh, hosszasan tudnék írni azokról a röhejes közhelyekről, amikkel bombázta az olvasóit.

Na de, amikor a sokadik ilyet láttam-hallottam, kikristályosodott a kép. Ehhez hozzávettem a felnőttképzéses hallgatóim, klienseim és baráti köröm által közvetítetteket és megalkottam a saját projektemet, amibe másfél év kemény munkáját tettem. Ennyi idő kellett, hogy megtaláljam a csapatomat, a megfelelő helyet, valamint hogy a programot kidolgozzuk, úgy, hogy még nyomokban se hasonlítson a fent említettekre.

Sok minden változott, tisztult, alakult ezalatt az idő alatt, de mostanra elmondhatom, 3 olyan csodás szakember csatlakozott hozzám, akikkel egy csapatot alkotva azon dolgozunk szívvel-lélekkel, hogy minőségi, szakértelemmel megtöltött programot adjunk. Mindegyikőnk mögött olyan referenciák, tapasztalat, szakmai és emberi háttér áll, ami kétségtelen.

Természetesen vannak, akik szkeptikusok, és tudom, hogy alig várják, hogy azt lássák, nem sikerül. Kárörvendésből vagy irigységből? Ki tudja…

De mi hiszünk abban, hogy ahogy eddig külön-külön segítettünk embereknek, nőknek, azt most együtt még hatékonyabban tudjuk közvetíteni. Úgy, hogy énazonos legyen a résztvevő számára, amit kap. Nem nagy általánosságokban a nagy semmit, hanem egyénre szabva. Úgy, hogy a program után gazdagabban, kiteljesedettebben menjen haza.

Minden képzésemen, amit elvégeztem, azt az útravalót kaptam oktatóimtól, mestereimtől, hogy nem szabad sem alul, sem felülértékelni magunkat a tekintetben sem, mekkora árat szabunk a munkánkért. Herótom van attól, amikor azt hallom (nem a barátaimtól), hogy: „csak fussunk össze egy kávéra, mert szeretnék veled valamiről beszélgetni, kíváncsi vagyok a véleményedre”. Nem. Ha szakmai segítségre van szükséged, akkor itt a névjegyem, hívj fel, kérj időpontot. Basszus, ez a munkám, ebből élek! Ez nem a szabadidős programom, amit csak úgy karitatívan végzek. És a kávézás után majd adjam oda a telefonszámlámat, hogy „oké, én pedig csak annyit kérek, hogy légyszi cserébe ezt fizesd be!” Azt hiszem, lenne meglepődés…

Szóval mindenkinek adjuk meg a munkájáért a megfelelő díjazást. Ne alkudozzunk, nem a piacon vagyunk…Persze, mindenki elöntheti, melyik kúton tankol, elmehet abba a boltba, ahol az adott termék épp akciós. Nincs is ezzel semmi baj, jól van ez így. Van, akinek a mennyiség, van, akinek a minőség, és van, akinek mind a kettő fontos. Ezt mi maximálisan tiszteletben tartjuk.

De ne feledjük: olcsó húsnak MINDIG híg a leve!

Szóval ahogy Esterházy Péter mondta:

„Bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá.”