Egy néni a 11. kerületből. Én sem tudtam róla semmit. Mostanáig. De ő is belépett nálam a „nem semmi” csoportba…
Szeretem, ha virág vesz körül. Főleg tavasszal. Mert akkor különleges színe és illata van mindegyiknek. Színes kavalkád, a bőség zavara.
De nem csak otthon szeretem, ha virág van, hanem a munkahelyemen is.
Ha autóval jövök dolgozni, igyekszem mindig a közelben leparkolni, de ez Budapest egyik központi helyén ugye nem egyszerű…De ha kérek, akkor az égiek mindig intéznek parkolóhelyet, a lehető legközelebbi helyen 🙂 .
Tegnap is így történt. Körülbelül 5 perces sétára álltam meg, a Bocskai út elején. Ha itt sikerül helyet találnom, akkor mindig útba esik egy virágos bódé a Kosztolányi Dezső tér-Bocskai út sarkán, a Feneketlen-tó oldalában.
A bódé mellett valószínűleg sokan elmennek. Mert nem egy dizájnos, modern, vintage stílusú üzlet szép kirakattal, hanem egy amolyan klasszikus régi bódé, flanc nélkül.
Viszont a portéka csodaszép mindig. Most is nézelődtem a szebbnél szebb virágok között, amíg egy idős úr várt a csokrára. Hajlott hátú, bottal járó, jó nyolcvanas öregúr volt.
Meg is szólított, hogy:
-Ugye milyen csodásak? Főleg tavasszal-nyáron, annyi szép virág van!
Aztán elmondta mosolyogva, hogy ő a feleségének viszi a virágot. Gratuláltam neki, hogy milyen jó látni, vannak még úriemberek 🙂 . Akik még sok-sok év után is veszik a fáradtságot és köttetnek egy csokrot szívük hölgyének, a társuknak.
Mert akik ennyi év után is így élnek, azoknak nem pusztán férjük-feleségük van, hanem társuk.
A bácsin látszott, hogy picit zavarba jött, mert valószínűleg ez a gesztus számára természetes. Ő igazi lovag, legalábbis én képzeletben azzá is ütöttem…
A bódéban eközben egy igen idős néni kötötte nagy gonddal a bácsi által kért rózsákat, tulipánokat. Kedvesen megszólított, mit szeretnék, mire mondtam, még vacillálok, valószínűleg tulipánt. Mesés volt mind, bármikor elfogadnék egy vödörnyit.
Mondta, várjam meg, míg befejezi a csokrot, mert van bent a bódéban még tulipán, amiből tud adni picivel olcsóbban is, ha többet viszek.
Türelmesen megvártam, amíg a kedves idősek leboltolják a virágot, majd elköszöntünk a bácsival, üdvözletem küldve ismeretlenül is a feleségének.
A virágos néni mosolyogva hozzám fordulva megmutatta a benti kínálatot, amiből felajánlott 10 szál tulipánt sokkal olcsóbban. Aztán hozzátette:
-Adok még rá kis pluszt is 🙂 . És higgye el, ezek sokáig szépek maradnak magának!
Közben megkérdezte, hova viszem, majd hogy mivel foglalkozom. Kedélyesen elbeszélgettünk, aztán megköszönte a vásárlást és elmondta, vár vissza máskor is szeretettel.
Mosolyogva jöttem dolgozni, és amikor vázába tettem a virágokat konstatáltam, hogy a 10-ből végül 13 szál lett…
Napközben még az élmény hatása alatt elhatároztam, megírom ezt a történetet. De ugye jó lenne, ha lennének fotók is a helyről, mert anélkül maximum a képzeletre lehet hagyatkozni. És messziről jött ember azt mond, amit akar…
Hazafelé menet (este 7 óra körül) láttam, hogy még mindig nyitva a bódé, de nem mentem oda, mert vásárló is volt. Töprengtem percekig a kocsiban, hogy mit tegyek. Messziről fotózzam le és írjam meg a cikket? Vagy…inkább kiszálltam, visszamentem (addigra már nem volt vásárló).
Elmondtam a néninek és a lányának, aki szintén ott volt, mit szeretnék. Picit furcsállták először, de aztán hozzátettem a bácsis sztorit is.
Beszélgetésünk közben megtudtam, hogy a nagyon kedves Magda néni 80 éves, és már 50 éve árulja a bódéban a virágokat (ezt Édesanyám is megerősítette később, aki nem messze lakott innen).
Mindig friss áruja van, de sajnos nem tudja mindig eladni mindet. És akkor a megmaradt árut ki kell dobnia. Nehéz helyzetben vannak, amióta a nagy bevásárlóközpontok mindegyikében kapható már virág (hát, mondjuk én azokat a csokrokat inkább hanyagolnám…).
Pedig elképesztő jó helyen van a bódé, központi, forgalmas helyen, villamos közelében, stb. Nem is értem, miért nem állnak tömött sorban a vásárlók!? Egy pár szál tavaszi virághoz nem feltétlen kell nagy körítés, dekoráció, a kevesebb több…
Jövet-menet fel lehet markolni pár szál tulipánt, nárciszt, jácintot vagy épp vörös rózsát, hazafelé menet az úriember a szíve hölgyének meglepetésül.
De persze nekik nincs se marketingesük, se píárosuk, se facebook oldaluk, ahol reklámoznák magukat. A környéken élőkre és az arra tévedőkre (mint én) hagyatkoznak.
Amikor elmeséltem a tegnapi vendégeimnek a történetet, többen megjegyezték, hogy örülnének, ha az ő párjuk is beállítana néhanapján egy kis virággal. De most szóljanak neki, hogy hozzon? Hát így direktben nem biztos, hogy a legszerencsésebb, de finom jelzést lehet ugyebár adni…(Nekem mondjuk szerencsém van, mert a szerelmem kérés nélkül is meglep rendszeresen 🙂 )
A néni 50 éve kitartóan minden nap reggeltől estig ott van a bódéban, és mindenkivel egyformán szívélyes. A bácsiról egyébként kiderült, hogy törzsvásárlójuk! (vajon ezen miért nem lepődtem meg…)
Én nem szívesen vásárolok hipermarketekben, de még szuperekben sem, a plázázástól és shopingolástól pedig egyenesen kiütéses leszek. Inkább veszek termelőtől, kisvállalkozótól, vagy idős nénitől. Mert arról tudom, hogy nem kizsákmányolás által termelt, nem a márkát fizetem meg és a helyet, ahol veszem. Hanem azt támogatom, aki megdolgozott vele, becsületesen, nagy gonddal, odafigyeléssel. És persze a tudatos vásárlásról nem is szólva, hiszen azt veszem meg, amire szükségem van és a lehető legbiztosabb forrásból. De ez a téma egy újabb cikk témája lesz…
Búcsúzásképpen Magda néninek és lányának megígértem, ha elérhető a cikk, mindenképpen szólok nekik, mert az unokája internetezik és majd megmutatja nekik!
Remélem, mire eljutok ezzel az információval, már tömött sorban állnak a vásárlók a bódé előtt 🙂 !
