Jakupcsek Gabriella: “Én nem attól leszek nőies, hogy nem oldok meg egy helyzetet” – interjú

Sugárzó nő, aki a köztévé elhagyása után sem dőlt kardjába, sőt. Második könyve jelent meg a napokban „És Te hogy vagy?”-címmel. Könyvbemutatókra, író-olvasó találkozókra jár, emellett igyekszik sok, minőségi időt tölteni családjával és 9 éves kislányával. Az új könyv kapcsán beszélgettünk családról, anyaságról, nőkről, férfiakról, tervekről és a magyar valóságról.

Tomkó Bori-Menthai: Láttalak Benneteket Emmával egy tévéműsorban, ahol arról is szó esett, hogy a reggeli öltözködés nem zökkenőmentes…Ma is így volt?

Jakupcsek Gabriella: Igen, az a legnehezebb. De édes teher, tehát azért nem panaszkodok. Ma jó dolgom volt, mert az apukája vitte iskolába, így nekem jutott még plusz fél óra.

Tomkó Bori-Menthai: Emmának saját ízlése, határozott elképzelése van az öltözködés terén?

Jakupcsek Gabriella: Igen, mindig. Azt hiszem én egy olyan kislányt szültem, aki már 8 hónaposan tiltakozott, ha olyan ruhát adtam rá, amit ő nem akart. Nekünk 3 évünk azzal telt, hogy minden nap legalább háromszor összevesztünk a ruházkodáson. A férjem most is röhög a reggeli öltözködésen. Talán most már 2 éve megszűnt ez, mert reggel együtt öltözködünk, így csak hetente egyszer-kétszer van vitánk abból, hogy mit vegyen fel.  Összecsattanunk, hogy mit mikor-hova vegyünk fel.

Stílusában meghatározni, irányítani próbálom egy kicsit. Hallgat rám, nagyon tetszik neki, hogy szeretek öltözködni. És nagyon szereti a ruhatáramat. Ő az első, aki rendkívül díjazza, ha valami új holmi hazakerül a ruhatáramba. És minden egyes alkalommal megkérdezi 9 éve, hogy „Mama ugye, ezt nekem adod?”. És egyáltalán nem zavarja a méretkülönbség, a stíluskülönbség. Gyakorlatilag minden jó ruhámat, ékszeremet lestoppolja. És rögtön bebiztosítja magának, hogy az az övé lesz. Imádunk egyébként együtt vásárolni. Nekem egy olyan hihetetlen ajándék lett a nőiességemnek egy lánygyerek. Például ha azt mondom most, hogy lányos napot tartunk, az maga a csoda.

Tomkó Bori-Menthai: Bensőséges a kapcsolatotok. Sok időt töltötök együtt?

Jakupcsek Gabriella: Igen, sokat. Én nagyon úgy csinálom az életemet, hogy ha esti munkám is van –ami azért akad, mert a rendezvények nagyjából este vannak, de a tréningek napközben. Sok időt töltünk együtt, tulajdonképpen minden privát időmet. Tehát ami nem munka, az vele van. Ami baj is egy ponton, mert azért abból sok minden hiányzik.

Tomkó Bori-Menthai: A mai nőknek véleményed szerint valóban választani kell a karrier és a családanyaság között?

Jakupcsek Gabriella: Szerintem így van, csak nagyon rosszul kezelik vagy nagyon nehezen. Nem nagyon támogat minket a társadalom abban, hogy könnyű legyen megszervezni egy életet. Ha valaki mögött nincs háttér, azt nagyon nehezen tudja megoldani. ennek nem így kéne lennie.

Tomkó Bori-Menthai: Az anya bátran kérjen segítséget-olvastam a könyvedben. Miért nem mernek a legtöbben mégsem még mindig?

Jakupcsek Gabriella: Egyrészt mert a saját fontosságukat minden áron ebben akarják megmutatni, mert gyengeségnek ítélnék, hogy ők nem tudnak egy gyerekkel foglalkozni, másrészt a férfiakban is benne van ez, hogy majd én biztosítom neked az anyagi hátteret –ha van ilyen- és te viszont legyél az otthoni megoldóember. Na most ezek a végletes pozíciók előbb utóbb mindig valami gondot okoznak . Az elején még lehet, hogy nagyon fényes, hogy valaki otthon marad, és utána nincs dolga, de amikor a gyerekek elkezdenek nőni, akkor az nem olyan fényes. És még akkor is van 20-30 év az ember életéből. Ezek a nagy döntések, és a végletesen kimondott dolgok szerintem nagyon kevés embernek jönnek be.

Tomkó Bori-Menthai: Neked megsínylették a gyerekeid, hogy bébiszitter vigyázott rájuk?

Jakupcsek Gabriella: Soha! Én nagyon hiszek abban, hogy egy gyerek köré olyan közösséget kell építeni, amiben ő jól érzi magát. És nem ÉN kellek neki mindenhova, hanem minél több szerető ember kell köré. Ez lehet bébiszitter, nagypapa, nagymama, nagybácsi, nagynéni, az a lényeg, hogy rendszer legyen és erős kapcsolat. Nagyon sok nőn látom azt, hogy egyáltalán nem építi ki a gyereke kapcsolatrendszerét, hanem a saját kapcsolatrendszerébe tuszkolja bele.

Tomkó Bori-Menthai: Nem csak bébiszitter, hanem szakember segítségét sem veszik igénybe sokan –gondolok itt pszichológusra, mentálhigiénés szakemberre, egyéb szakmai segítségre-. Miért ciki még mindig felkeresni valakit, aki segíthet az elakadások, lelki problémák megoldásában?

Jakupcsek Gabriella: Hát mert akkor saját magával szembe kell néznie, hogy ő mit nem csinál jól. Érzékelem én is ezt. És ez intelligencia vagy a baj mértékének a kérdése. Lehet, hogy van már az mértékű baj, amikor valaki belátja, hogy innen már segítséget kell kérnie. De többnyire mégis intelligencia kérdése, hogy valaki el merje mondani mondjuk azt, hogy a gyereke már szétverte az osztályt. Akkor el kéne menni egy pszichológushoz és segítséget kérni, hogy vajon mi történik, mitől nincs jó érzete, komfortérzete a gyereknek. Ezzel azért a környezet is küzd, mert nyilván nem lehet beleszólni valakinek az életébe, de hát van az a pont, amikor már a környezetre is kínos. Akkor szólni kell.

Tomkó Bori-Menthai: Véleményed szerint mivel lehet edzeni a pszichológiai immunrendszerünket? Az új könyvedben olvastam többek között ezt a találó kifejezést is.

Jakupcsek Gabriella: Szerintem a beszélgetés az egy nagyon fontos dolog, de őszinteséggel. Az, hogy valaki akarjon. Hogy szándékában legyen megoldani dolgokat és nem eltusolni. Az nagyon fontos hogy milyen a hozzáállása egy problémához: hogy az nincs vagy nem rajtam múlik vagy pedig az, hogy ez kialakult, nézzük meg miért van, hogyan lehet megoldani.

Tomkó Bori-Menthai: Te mivel edzed a pszichológiai immunrendszeredet?

Jakupcsek Gabriella: Keresem a megoldásokat folyamatosan. Egyrészt nagyon sokat nézelődök. A könyvem arról szól, hogy figyelek, nézek. Másrészről nyilván a saját problémáimra is keresem a megoldásokat. Olvasok sokat, beszélgetek olyan emberekkel, akik máshogy látnak rá arra a dolgokra, amikben benne vagyok vagy mások benne vannak. Nagyon hiszek a több szem többet lát dologban.

Tomkó Bori-Menthai: Olvastam a könyvedben azt is, hogy a férfi ne gügyörésszen. Ezek szerint a nők többségének baj, ha a férfi kimutatja az érzelmeit?

Jakupcsek Gabriella: Nem. Ha gügyög, akkor van a baj. Nem az, ha érzelmes. Ha a férfiasságából veszít és nincsenek meg a férfi attribútumok. Azért arról is kell beszélni, kinél mi a férfiasság, újra kell gondolni. Hiszen ma, ha egy nő határozott és döntésképes, akkor azt keménynek ítélik. Pedig nem így van. Egyszerűen döntésképes és határozott.

Tomkó Bori-Menthai: Nem gondolod, hogy felcserélődtek a szerepek?

Jakupcsek Gabriella: Nem gondolom. Azt gondolom, hogy a világ változott meg körülöttünk és különböző helyzetek elé vagyunk állítva és az nem mindegy, hogy azokban a helyzetekben hogyan viselkedünk: férfiként vagy nőként. De a helyzetek adódnak. Én nem attól leszek nőies, hogy nem oldok meg egy helyzetet és azt mondom „én nő vagyok és ezt nekem nem kell megoldanom”.

Tomkó Bori-Menthai: Egy másik jó kifejezés a könyvedben a „be/kicsekkolás”lehetősége  a kapcsolatok terén. Ezt is nehezen értelmezik Magyarországon, hogy bátran lehet váltani. A házasság, egy komoly kapcsolat nem csak beszállókártyával jár, hanem adott esetben kicsekkolással is. Szerinted mivel lehet azon változtatni, hogy merjenek esetleg elválni, ha már nem működik?

Jakupcsek Gabriella: Hát azzal, hogy tisztában legyenek a saját életükkel, hogy ők tényleg mit akarnak. Nem a másikhoz képest kéne mérniük magukat. Én tudom, hogy egy kicsit mindig a másik a fontos. És igenis fontos, hogy közösségbe járj, mert akkor fel fogsz öltözni csinosan. Fontos, hogy téged hogy látnak, de abból le kell szűrnöd, hogy Te ki vagy, hol-merre tart az életed, ott tart-e, ahol a párodnak, tud-e veled haladni.

Tehát bizonyos átgondolások megúszhatatlanok. És ha ezt valaki át tudja gondolni, akkor el tudja dönteni vagy legalábbis ráérezhet, megadja a lehetőségét annak, hogy át tudja gondolni, hogy jó helyen van-e. Én csak szempontokat, szempontrendszert adok a könyvemben, aminek segítségével hátha tudok segíteni.

Tomkó Bori-Menthai: Sokan nem is mernek beszállni egy komolyabb kapcsolatba, mert félnek az énvesztéstől. Mivel lehet az embereket jobban ösztönözni, hogy ettől nem kell félni?

Jakupcsek Gabriella: Ott más baj van. Nem énvesztés, hanem én meg nem találás van. Szerintem akinek van énje, az tudja, hogy be akar-e szállni valamibe vagy sem. Hát akkor az énemet tudom vinni magammal, az énemet nem hagyom ott. Nem a külső körülményektől kell várni az énjét, hanem vagy benne van, vagy nincs. Ez egy teljesen félremagyarázott mentegetőzés, félelem a döntéstől, a felelősségvállalástól.

Tomkó Bori-Menthai: A könyved vége felé beszélsz arról, hogy 45 fölött nem akarjuk elképzelni a jövőbeli helyzeteket. Mégis, Te hogyan képzeled az életed mondjuk 20 év múlva?

Jakupcsek Gabriella: Úgy képzelem magam, hogy nagyon szeretném, ha tudnék magamnak feladatot teremteni, olyat, ami érdekel. Ez nagyon fontos. Az emberek ebben az időszakban valahogy inkább leteszik a munkát, minthogy azon gondolkoznának, hogy milyen munkát vegyenek föl. És akkor még mindig van 20 évük. Magyarországon mindenki nyugdíjba menekült már évek óta is, és most is, csak most már nincs nyugdíj. Most a semmibe menekül. Ezt borzasztó nagy problémának látom. Ez az egyik.

A másik, hogy milyen családdal veszem magam körül. Hogy abban nekem mi lesz a funkcióm. Mert akkor már nem az, hogy fölszaladok a suliba, hanem hogy hol tudok becsekkolni a gyerekeim életébe. És nyilvánvalóan a következő 40-50 százalékban azon fogok gondolkozni, hogy mindaz, amit még szeretnék megcsinálni –elutazni, ide-oda menni-, az ami passzió, ami feltölt, amitől jó hangulatom lesz, abból minél többet csináljak.

Tomkó Bori-Menthai: Nem csak a jövőt nem tudják elképzelni sokan, hanem úgy látom, hogy külsőleg-belsőleg is megszürkülnek a magyar emberek 45 fölött.

Jakupcsek Gabriella: Ebben sajnos egyet kell, hogy értsek veled. És nem leszünk nagyon népszerűek, de erről van szó.

Tomkó Bori-Menthai: Ezen lehet változtatni szerinted?

Jakupcsek Gabriella: Kéne változtatni, én azt mondom. de ez is belülről jön. Valaki vagy színesnek látja a világot, vagy fekete-fehérnek. És hogyha fekete-fehérnek látja, akkor be fog szürkülni. Akkor azt hiszi, hogy neki már csak annyi lehetősége van, hogy…és ez egyre szűkíti. És egyre inkább vonul vissza a saját komfortzónájába, ami egyre kisebb, merthogy a lehetőségei egyre kisebbek. És az érdekeit az utcán érvényesíti, a közértben, az autóban…

Tomkó Bori-Menthai: A külső megjelenésre is gondolok 45 fölött. Tőlünk nyugatabbra és nálunk teljesen máshogy néznek ki a nők. Óriási a különbség. Nem Rád vagy magamra gondolok, akik bátran használjuk a színeket, hanem átlagosan a magyar nők nagy részére.

Jakupcsek Gabriella: Nagyon nehéz dolguk is van szerintem. Hiszen nagyon kevés jó minőségű, értékes ruha, tárgy és egyéb külsőség van, ami segítené a 45 fölötti nőket, ha nem –úgymond- középosztálybeliek. Ez egy nagyon nehéz dolog Magyarországon. Nincs választék. Azok a nők tudnak jól öltözni, akik néha átlépik a határt, és ezt megengedhetik maguknak. És ez nem luxus, nem is pénzkérdés egy ponton túl. De most én itt abszolút a középkategóriára gondolok. Ahhoz kell egyfajta kulturáltság, ami ha nem alakul ki fiatal korban, azt később nagyon nehéz utána már elsajátítani.

Tomkó Bori-Menthai: Te abszolút nem a nyugdíjba, de még afelé sem menekülsz. Nagyon sok felkérésed van azóta is, amióta eljöttél a köztévéből. Mégis hogyan szelektálsz a sok megkeresés között?

Jakupcsek Gabriella: Feladatérdekesség, cég, felkérés szerint. Aki egy televíziónál dolgozik, akkor akárhogy is, de becsatornázza magát. A felkérések sokasága, szabadsága azért jó, mert én nem vagyok becsatornázva egyik helyre sem, sem politikai értelemben, sem sehogy. Olyan jó érzés végighallgatni egy felkérést, ki a cég, mit szeretne tőlem, milyen feladatra kér fel és csodálatos érzés szabadon dönteni.

Tomkó Bori-Menthai: Vezetnél még műsort, ha választhatnál?

Jakupcsek Gabriella: Nekem ez a szakmám. A világ egyre inkább afelé tart, hogy projekt jellegű munkák vannak. És ezt tudomásul kell venni.  Nem szabad megijedni. Ez változatosság nem kiszámítható ugyan, de öröm, az biztos.

Tomkó Bori-Menthai: Van műsorálmod?

Jakupcsek Gabriella: Nincs. Azért, mert nagyon sokféle jófajta műsor van. Minden azon múlik, hogy hogy van megvalósítva. A legjobb ötlet sem számít, ha nincs jól megvalósítva, vagy ízléstelenek benne a vendégek. És erre sorra látom a példát. Jó ötletek, de silány minőségben, rossz ízléssel megvalósítva. Egy jó talkshow például érdekel. De mi a téma? Van-e benne humor vagy csak vicceskedés van.

Azt látom, hogy minden csak vicceskedés, okoskodás, de az élet szempontjából lényegtelen témák. Amíg ezen a szinten tartjuk a közvéleményt, addig nagy vágyam nincs. Azt mondom, hogy hú de jó ötlet, de nem ezen a szinten. Hallgatok az érzéseimre. 25 évig azok vezettek. Nyitott vagyok örömmel mindenre, soha nem fogom azt mondani, hogy soha. Nincs bennem sértettség, csömör, kiégés. Csak hát hol van az a jó ötlet? Mutassátok meg és kész vagyok!

De addig is az új könyvvel nagyon sok feladatom van, az egy csodálatos dolog most az életemben. Nagyon sokat kell vele utazni, író-olvasó találkozók, ahol az ember közvetlenül találkozik emberekkel, kap kérdést és ötleteket is persze.

Tomkó Bori-Menthai: Én már várom a folytatást. Lesz? És ha igen, mikor?

Jakupcsek Gabriella: Már készül, írom…írom javában az életünket.

Megtiszteltetés volt számomra elkészíteni ezt az interjút azzal a nővel, aki élőben pont ugyanolyan, természetes, mint ahogy a képernyőn láttam mindig. És a rá jellemző „japucsekgabis” mosolyát is viszi mindenhová magával szerencsére…

(fotók: Éles Balázs, Tomkó Bori)

További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokért és érdekességekért látogass el ide: https://www.facebook.com/menthai.hu