menthai

A férfiak estek a fejükre vagy éppen a nők? Nem tudhatjuk…olykor az egyik, máskor a másik nem őrül meg egy idő után. Szerencsés esetben mondjuk egyik sem. Maximum változnak…

Barátnőimmel 2-3 havonta eljárunk színházba. Mindig sikerül olyan darabot választanunk, ami mindegyikünknek tetszik. Olyan előadásokat néztünk meg eddig együtt, ahol mind a színészek zseniálisat alakítottak, mind a történet elgondolkodtató, szórakoztató, olykor megdöbbentő volt. De minden esetben katarzissal távoztunk.

Legutóbbi előadásunk a Turay Ida Színház A férfiak a fejükre estek! darabja volt. Én nem néztem utána a sztorinak, ráhagyatkoztam a barátnőim választására. Gondoltam, valami jó kis csajos darab. de ez sokkal több volt annál.

A darab szórólapján a következő rövid összefoglaló áll:

„…három becsapott, kijátszott és megalázott, válófélben lévő feleséget alakítanak. De vajon tűri ezt a három nő? Hagyja? Elviseli ezt a helyzetet? Vagy a sarkukra állnak és visszavágnak? Esetleg megbosszulják?…”

De azért a történet korántsem volt ilyen egyszerű. Három különböző életkorú hölgy, akiknek a férje lecserélte őket. Egy fiatalabbra. Ők pedig ezt nem akarják annyiban hagyni. És nem anyagi értelemben. Hanem érzelmileg. Így segítségért folyamodnak egy szakemberhez. Aki sok mindenre rávilágítja őket.

Többek között arra, hogy ők milyenek. Mit hagytak, engedtek meg a kapcsolatukban. Elviselték a megalázást, azt, hogy mellőzik őket, durván bánnak velük, stb. Hogy ők semmire sem jók, buták, hisztisek. És ezt a férjük mind-mind sikeresen elhitette velük. Az önbecsülésük a béka feneke alá került.

Na de azért a férfiak sem jártak túl jól ám! Mert leckét kaptak, nem is akármekkorát. Az új választottjuknál a külcsíny jóval nagyobb volt, mint a belbecs. Dekoráció az volt, de semmi más. Fiatalabbak voltak és butácskák. Akinek szintén vagy csendben kellett maradnia, mint az exfeleségnek, vagy éppen csacsogott a mucika, csak azt nem éppen IQ-ból.

Mucika (amúgy Juci), az egyik barátnőcske alakítása számomra az egyik legütősebb volt. Tipikus példája annak a nőnek, aki bombanő szeretne lenni, minden értelemben.  Igyekezett rendkívül intelligensnek és tájékozottnak mutatkozni, bemosolyogni magát mindenhova. Rángatta a pasiját mindenfelé, menő helyekre. És persze az állandó szelfizés nem maradhatott el, ahogy az idegen szavakkal való dobálózás sem. Amiknek a jelentését nem hogy nem ismerte, de még helyesen sem tudta kiejteni őket. Csak egy példa, amikor a feszült férfit nyugtatgatta (volna): „Ülj le és refluxáljál drágám!”  

Én is hallottam már olyat, a „vis major” helyzetre, hogy abból  „vész major” lett 🙂 .

Na igen, ilyen az, aki felvesz magára egy álarcot és intelligenseskedik…de attól, hogy valaki az Operabálra jár, még nem lesz a felső tízezer tagja, nem hogy az elité! (Ezt alá tudja támasztani ugyebár alsóneműgyűjtő celebünk esete is… 🙂 )

Szóval a három feleség mellett megismerhettük a három férj és a három új nőci karakterét is. A képlet a végére kirajzolódott: már az elején látszódott a házaspároknál, hogy nem lesz jó vége a dolognak. De sodródtak az árral. És nem hogy beszélgettek volna a problémákról, hanem játszmáztak. Aztán valamelyik kilépett. Jelen esetben a férfiak.

De a való életben a fordítottja is sokszor igaz. A nő lép ki, keresve egy szebbet-jobbat-gazdagabbat-ígéretesebbet.

Mindegy is, ki teszi meg ezt a lépést, a lényeg ugyanaz. Attól még, hogy kilép, nem lesz jobb. Hogy miért? Mert amíg ő maga nem változik, addig a szituációk, kapcsolatok reprodukálják magukat. Vagyis ugyanaz fog megismétlődni egyszer-kétszer-sokszor. És akkor elhangzik a bizonyos mondat:

„Hogy lehet, hogy én mindig ugyanolyan férfiakkal/nőkkel találkozom?”

A válasz: SEHOGY! Ők a változók, a változatlan pedig Te magad vagy! És amíg ez így van, nem is lesz másképp…

Mi a 2. szereposztásban láttuk

Szakmai szempontból is nagyon érdekes volt számomra az előadás, sajnos rendkívül sok hasonlóságot véltem felfedezni a szereplők és a klienseim történetei között.

Az egész előadásról nem számolok be maximális részletességgel, nem leszek poéngyilkos. Viszont mindenkinek ajánlom megnézésre a darabot, nőknek-férfiaknak egyaránt, függetlenül attól, hogy úgy gondolja, őt nem érinti ez a kérdés. Sosem tudhatjuk, de mindenesetre sokat lehet belőle tanulni, akár megelőzés céljából.  A szereposztás pedig zseniális, ahogy az egyes karakterek megjelenítése is.

A Turay Ida Színházról pedig eddig magam sem tudtam, hogy egy magánszínház, mely nem puccos helyen, hanem a „nyóckerben” található. Parádés önfenntartó társulat, akik felnőtt- és gyermekdarabokat egyaránt felsorakoztat a repertoárjában. Én biztos, hogy nézőjük leszek még máskor is.

És ahogy William Shakespeare mondja:

„Színház az egész világ,

És színész benne minden férfi és nő:

Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár

Életében.”

Alapjában véve két csoportra lehet osztani az embereket: vannak, akik nem szeretik az osztálytalálkozókat, mert nem tudnak mit „felmutatni” a többiekhez képest, cikinek érzik vagy nem kíváncsiak a többiekre egész egyszerűen és ezért nem mennek el soha; de vannak, akik meg szívesen találkoznak a régi osztálytársakkal és nosztalgiáznak együtt.

Én az utóbbiba tartozom, mert szívesen megyek. Bár hazudnék, ha mindegyikre (mert valahogy a gimis legutolsó meghívója meg sem talált engem… viszont véletlenek nincsenek, így valamiért nem is kellett ott lennem) De jelen esetben az általános iskolai osztályomról van szó.

Idén ballagási jubileumunk van. Nem fogok hazudni (bocs többiek 🙂 ), a 25 éves évfordulót ünnepeljük.

Sokáig nem nagyon tudtunk egymásról. Szétszéledt mindenki a suli elvégzése után. Azok, akik maradtak a lakótelepen, ők ugye gyakrabban találkoztak az utcán is akár, de a legtöbben elkerültünk. Amíg a szüleim ott laktak, én is hallottam pár osztálytársról, akikkel ők találkoztak, de senkivel sem tartottam igazán a kapcsolatot. Mivel egy másik városba költöztem egy időre, így főleg esélytelen volt összefutni bármelyikkel is. Gondoltam én…

Pár éve elkezdtünk időről időre (2-3 évente) találkozni, hála Laci(ká)nak, aki azóta is felvállalja, hogy összehozza a csapatot!

Teljesen egyértelmű volt, hogy én mindegyikre elmegyek. Már az első találkozón könnyesre nevettük magunkat a régi sztorikon. És pont olyanok voltunk, mint anno…

A jubileumi találkozót már jó előre elkezdte szervezni Laci, hogy minél többen el tudjanak jönni. Izgatottan vártam a napot. A találkozó a suli előtt volt, és engedélyt is kaptunk, hogy bemehessünk.

Mostanában csak a találkozókkor járok ezen az ominózus budai lakótelepen, de ahogy a környékre értem, akár becsukott szemmel is vezethettem volna. A sok változás ellenére (például a fák jócskán megnőttek) minden a régi volt, de legfőképpen az érzések.

Sajnos az osztály fele nem tudott eljönni, de meglepetésként pár tanárunk viszont igen.

És akkor elindult a nosztalgiajárat. A suliba belépve minden, mintha tegnap történt volna. A folyosók, a régi tantermünk, az aula, az első emeleti zsibongó, a tornaterem, az ebédlő, a büfé, mind ugyanolyan. Legalábbis a mi szemünkben. Csak valahogy minden sokkal nagyobb volt akkor…összement tán? Vagy inkább mi nőttünk meg…

Ilonka nénivel kezdődött minden…

Feri bácsit, a felsős osztályfőnökünket 25 éve nem láttuk. Kalandos úton, de végül megszereztük az elérhetőségét és elfogadta a meghívásunkat. Mikor megláttam Ofőt, libabőrös lettem, semmit sem változott. Matek-fizika-kémia órák a tanár úrral…(akkor még semmi bajom nem volt velük, később már meggyűlt a bajom ezekkel a tantárgyakkal). Az utolsó osztálya voltunk, még pár év tanítás után nyugdíjba is ment. Most egy híján nyolcvan, de nekünk pontosan ugyanaz a Feribá, mint akkor volt.

Eljött a 3-4.-es osztályfőnökünk is, Kati néni, aki utánunk ment gyesre, és már nem is ment vissza tanítani többet. Szóval neki is mi voltunk az utolsó osztálya. Ő is maradt ugyanaz a csupaszív, mosolygós, mint anno, annak ellenére, hogy hihetetlen kemény és küzdelmes élete volt.

Aztán ott volt Marika néni a föci-, és Magdi néni a biosztanár. Róluk tudtunk, mert aktívan facebookoznak, és egy korábbi találkozón részt is vettek. Őszintén mondom, ők sem változtak semmit. Jó barátnők továbbra is, közös programokat szerveznek, koncertre-színházba-kirándulni járnak, élvezik a nyugdíjas éveiket.

Sikerült elcsábítanunk Zsuzsa nénit, a kedvenc magyartanárunkat is, akinek ebben a suliban mi voltunk szintén az utolsó osztálya, mert a következő 25 évet már máshol töltötte ő is. Ő volt a fiatal, vagány tanárnő, hosszú vörös hajával, alternatív stílusával. Én utána még párszor összefutottam vele a Sziget fesztiválon, amin egy cseppet sem lepődtem meg. Idéntől ő is nyugdíjas, de mondtam is neki, hogy tutira jó nagy korkedvezménnyel kaphatta meg, mert másképp biztosan nem!

A büszke kisdobosok

Az osztálytársak közül páran igazoltan hiányoztak: van, aki a tengerentúlon és, van, aki Európa más országában csavarog folyton-folyvást és van, akinek más programja akadt…

De a jelenlévőkkel régi osztályunkban tartottunk egy kis beszámolót az életünkről mesélve. Mindenki bejárta a maga útját, hordozta a keresztjét, állt fel többször a padlóról és kezdte újra akár. De a közös jellemző az, hogy mindenkinek meghatározóak voltak az általános iskolai évek!

Laci(ka), aki a kisfiúcskából jókora nagy ember lett, 3 gyermekes mérnök családapa. És ugye mindig megszervezi a találkozókat, felkutatja az embereket, lezsírozza a helyszíneket, küldi az emaileket rendületlenül. A csapat motorja.

Hajni, aki már szinte minden volt életében a péktől a hentesig, jelenleg kis takarító vállalkozásuk van férjével. Kisfiúkkal hármasban élnek nagy szeretetben. Ő a nagydumás csupaszív lány, aki termetre mindig nagyobb volt nálunk, de egyben gondoskodó tyúkanyó is.  Azóta pedig megbocsátotta Gábornak is, hogy ötödikben a combjában landolt a körzője…És fogta Adri kezét minden oltásnál, mert különben elájult volna…

Adri, az örök renitens. A menő csaj, aki nem csak hogy bátor és bevállalós volt mindig, hanem a közösség egyik vezéregyénisége. A csaj, aki hetedikben föciórán feszt a körmét reszelgette, még akkor is, amikor Marika néni befenyítette, hogy most már elveszi a reszelőjét. El is vette, hogy majd visszakapja év végén. De ez feledésbe merült. Vagyis nem. Mert 25 év után Marika néni az osztálytalálkozón visszaadta neki….Volt döbbenet és könnyek, elhihetitek!

Adrival, miután már kb. 10 éve éltem egy másik városban, derült ki, hogy ő is, ugyanott, régóta…Így nem túl gyakran, de azért sikerült összejönnünk egy-egy traccspartira.

Gabi, akit 2 éve elhívtam a találkozóra. Meglepődött, hogy biztos neki akartam szólni?, hiszen ő nem velünk fejezte be a sulit. Mondtam neki, hogy persze, hiszen a mi szemünkben ő is ugyanolyan értékű osztálytárs! Így nagy örömmel eljött.

Talán azért, hogy ott újra találkozzon Jocival, akivel azóta egy párt alkotnak?!

Joci, a szintén nagy túlélő és újrakezdő, aki most például Gabival való szerelmük miatt költözött vissza az ország túlsó feléről.

Mindig vidáman

Gábor, akiről kiderült, hogy eredeti szakmáját nem gyakorolván hosszú évekig szolgált és védett, majd jelenleg NYUGDÍJAS!!! Hát ezen mindenki kiakadt rendesen 😀 . Főleg azért, mert általánosban állandóan azt hajtogatta, hogy ő márpedig nőgyógyász lesz!  No meg azért is, mert sose gondoltuk volna róla, hogy nem rabló lesz, hanem pandúr…az előbbire több jel mutatott akkor.  Nőgyógyász helyett pedig boldog 3 gyerekes családapa is nem mellesleg.

Erzsi, aki már akkor imádta a lovakat, így nem meglepően sokáig velük foglalkozott, majd családot alapítva vidékre költöztek. A lovakkal való foglakozás időközben elmaradt, de egy valami, ami már akkor is őt fémjelezte, az mindenki megkönnyebbülésére továbbra is jellemző rá: ős Michael Jackson rajongó 🙂 ! Azóta is megvan minden ereklyéje és csak azért nem hallgatja a lemezeket, mert sírva fakadna rajtuk… na kérem szépen, ez az igazi rajongás, egy ikonért és nem holmi fellángolás valami jöttment kis celebecskéért!

Mariann, aki továbbra is csendes, de azért pár dolgot ő is megosztott. Gyerekekkel foglalkozott, több tanfolyamot is elvégzett. Majd ráébredve, hogy nem ez az ő asztala, átnyergelt az autóiparba (!) , ahol tök jól érzi magát.

Emese bőrdíszműves-cipőfelsőrész készítőként végzett (remélem jól emlékszem), de mivel megszűntek a gyárak és a saját vállalkozás ezen a területen igen költséges lett volna, így egy nagy áruházláncnál helyezkedett el, ahol már 17 éve dolgozik. Mostanra abban a pozícióban, ahol kiélheti a divat, a ruhák-táskák iránti érdeklődését. Szókimondó, mosolygós, és ő sem változott semmit, „csak” annyit, hogy már feleség és anya is 🙂 .

Dia. Ő volt a riválisom. Mi voltunka két osztályelső. Nem voltunk rosszban sosem, inkább mindig az ofő két oldalán. Annyiban biztos különbözünk, hogy ő közgáz vonalra ment, pénzügyi területen dolgozik. Tőlem meg olyan távol állnak a reál tantárgyak, mint Makó Jeruzsálemtől. Ha nem viselne szemüveget, most is pont ugyanaz a lány lenne, aki a padtársam volt…

Az osztály férfiúi

Amikor hozzám került a szó, izgultam. Pedig gyakran adok elő sok ember előtt, mégis. Valahogy mindnyájan újra gyerekek lettünk az iskolapadban ezekre a percekre. Mintha újra felelnénk. Csak most arról, mi lett belőlünk. Elmondtam én is az életutamat, nem kisimítva a göröngyöket, hanem azokkal együtt. A nehézségekkel, amik ahhoz kellettek, hogy most ott legyek, ahol vagyok. Hogy mostanra beért a sok tanulás, önfeláldozás, áldozat és kemény munka. Illetve a sok „böjtölés” után az a szerelem, boldogság, amire mindig is vágytam.

Jó érzés volt beszélni arról, hol tartok most. Viszont amikor az osztálytársaim azt mondták nekem:

„Bori, Rád végtelenül büszkék vagyunk! Sikeres és gyönyörű nő vagy! Nem semmi, amit elértél, amilyen életutad van.” –akkor könnybe lábadt a szemem. Mert ezt úgy gondolom, nekik is köszönhetem. És az általános iskolai tanáraimnak, mert nélkülük nem az lennék, aki most vagyok. És persze a szüleim nélkül…

Hogy ők mindannyiunkat gyakran biztattak, és a megfelelő pillanatban korholtak azért, hogy ne adjuk fel soha. Akkor még nem is feltétlenül láttuk mindannyian, mi értelme van a tanulásnak, de a sok példa bizonyítja, hogy később, felnőtt fejjel mennyien vágtak bele ismét.

Ofőnk is megjegyezte, hogy azért szeretett minket nagyon, mert hihetetlen színes társaság voltunk már akkor is. De mindemellett összetartóak is. És ez megmaradt.

Nem kívánhatunk mást a mostani gyerekeknek sem, csak azt: legyen legalább olyan boldog, eseménydús és vagány gyerekkoruk, mint nekünk! Amit nem a pénz, a vásárlás és a kütyük jellemeztek, hanem a közösség, az együtt átélt élmények, játszóterezések, bandázások, szánkózások a „dombon” (amit ugyan így hívtunk, de inkább egy nagyobb földhalom, nekünk azonban a világ volt). Az, hogy bármikor számíthattunk a másikra és nem csak a facebookon voltunk ismerősök, az utcán pedig nem…A leckét sem a neten csoportban küldtük egymásnak, hanem el kellett érte menni a legközelebbi osztálytárshoz, mivel telefonja sem volt mindenkinek.

Ismertük egymás családját, élő közösségi élet volt gyerekek-szülők-tanárok között. Az orvos apukámhoz jártak a gyerekek-szülők a kisebb-nagyobb baleseteikkel, tanácsot kérni. Az akkor gyerekkörzetben dolgozó anyukám pedig a lakótelep gyerekeinek zömét ismerte a rendelőből. Pedig a mi évfolyamunkon is 8 (!) párhuzamos osztály volt! Nem kevés gyerek..

Pont olyan volt az élet,mint egy nagy faluban 🙂 . Nekünk nem virtuális barátaink voltak, hanem valódiak. Akik ennyi eltelt idő után is azok maradtak.

(Csak halkan felteszem a kérdést: a mai gyerekeknek milyen iskolás éveik vannak? Milyen közösségben nőnek fel? Milyen értékek mentén?)

A vacsoránál pedig folytatódott a sztorizgatás osztálykirándulásokról, klubdélutánokról, csínytevésekről, előkerültek a csodás, már-már botrányos régi fotók is. Secperc alatt visszamentünk tinédzserbe, pont ugyanazok a hangos, egymás szavába vágós, hangosan egymáson röhögős srácok-csajok lettünk, mint 25 éve.

És az, hogy szeretnénk-e a jövőben is találkozni, az nem kérdés. Bízunk benne, hogy a lehető legtöbben eljönnek majd a következőre is. Mert ahogy Feri bácsi mondta most:

„Ha találkozunk, az azt jelenti, hogy élünk!”

Zsóka egy olyan kis hős, akire csak a szülei mondták azt, amikor a világra jött, hogy ő márpedig élni fog, egészséges lesz…

Zsuzsival egy közös ismerősünk hozott össze. Szerettem volna megismerni a történetüket, hogy megoszthassam másokkal is.

A gyógytornász anyuka 2007 szeptemberében ismerkedett meg párjával, akivel két évvel később össze is házasodtak. Kicsivel később kiderült, hogy Zsuzsi gyermeket hord a szíve alatt.

Innentől ő meséli a történetet:

A várandósság egész ideje problémás volt. A 12. héten kombinált tesztet végeztek, aminek az eredménye azt mutatta, hogy a gyermek valószínűleg Edwards-szindrómás. Így azt javasolták, ha ez bebizonyosodik, vetessem el. Azt mondták, hogy a magzatvíz-mintavételből egyértelműen ki fog derülni, hogy beteg-e vagy sem, de ezt csak a 18.-19. héten lehet teljes biztonsággal kimutatni. Addig vártunk…Megcsinálták a vizsgálatot, majd az eredményre kellett várni, ami a 22. hét körül érkezett meg: nem Edwards-szindrómás. Viszont valamiért nagyon pici a súlya, de nem tudják, miért. A következő hetekben vizsgálatok sora következett, végül azt mondták minden rendben, egészséges.

Ezzel az eredménnyel hazaengedtek minket. Majd éjjel erős fájásokra ébredtem. Nagyon megijedtünk. Az én orvosom Kaposváron dolgozott, ez ugyan messze van tőlünk, de pont, amikor várandós lettem, helyezték oda, így én is követtem. Viszont aznaptól épp szabadságon volt, így 7 perces fájásokkal a közeli kórházba mentünk.

Ott egy pillanat alatt elszállt minden bizalmam, mert az ügyeletes orvos Zsókát vetélésnek nyilvánította. Ezen összevitatkoztunk, mert a méretek szerint ugyan kérdéses volt, hányadik héten járunk, viszont a számított kor 26 hetes volt. Közben némi infúzió után a fájásaim alábbhagytak. Reggel egy ismerős orvosnak hála azonnal átszállítottak minket Pécsre. Ott a cél az volt, hogy bent tartsák a babát, amíg lehet.

De minden próbálkozás kudarcba fulladt, Zsóka ki akart jönni. Mivel mellső fali volt a méhlepény, ezért nem volt biztonságos a császármetszés. Azon voltak az orvosok, hogy a későbbiekben még lehessen időre születő egészséges gyermekünk.

2010. szeptember 10-én 14.40-kor viharos gyorsasággal megszületett Zsóka, 480 grammal és 30 centiméterrel. Azt pontosan nem tudták megmondani, hányadik hétre született, mert a korábbi vizsgálatokon mindig mást mondtak, de nagyjából a 23 és 26. hét között járhatott.

1 naposan

Amit akkor az orvosok mondani tudtak: ne nagyon reménykedjünk, minimális esélyeink vannak. Az első két napot élje túl, aztán az első két hetet. Akkor talán van remény. Túlélte.

2 hetesen

Zsókának mindkét oldalon nagyfokú agyvérzése volt. Emellé minden nap valami újabb probléma jött. Lélegeztető gépen tartották, amiről sajnos nem tudták leszoktatni. Aztán egy szteroid-kúra után ő megoldotta magának. Egyszerűen kihúzta a csövet. Már akkor is látszódott, hogy amit ez a lány a fejébe vesz, azt megcsinálja.

6 hetesen az első mosoly csövek nélkül

A továbbiakban is minden problémán ugyanilyen könnyedén túllépett. Például úgy tűnt, hogy teljesen vak lesz, aztán egy lézeres műtét után kiderült, hogy az egyik szeme teljesen jó, a másikra pedig maximum szemüveg kell.

2010. novemberben, az első szemműtét után

Én természetesen végig mellette voltam. Leköltöztem Pécsre, a férjem pedig minden hétvégén tudott jönni. Ugyan a kórházi szabályok szerint mindössze délelőtt egyszer, délután pedig háromszor 10 percet tölthettem volna bent, sokszor megengedték, hogy jóval több időt vele töltsek.

Amikor nagyon rezgett a léc a kórházban töltött hónapok alatt, mindig arra gondoltam, hogy pár hónap és Zsóka ott fog rohangálni egészségesen az udvaron.

December 3-án foghattam először a kezembe Zsókát. Az első két hétben hozzá sem érhettem, aztán pedig épphogy benyúlhattam.

Azt mondták, akkor vihetjük haza, ha eléri a 2 kg-ot. Bíztunk benne, hogy ez már Karácsonyra meglesz, de végül a két ünnep között mehettünk el, 107 nap után.

Na, az otthonléttel kezdődött csak a neheze. Addig ugye folyamatos felügyelet, szakemberek mellett volt, most pedig csak velünk. Hiányzott a gépek biztonságot adó csipogása. Persze volt légzésfigyelőnk, de azért a para ott volt. Az első két hétben a kisasszony nem igazán tudott aludni és vele együtt mi sem. Fogalmunk sem volt, hogy miért, hiszen pont olyan hőmérsékletet állítottunk be a lakásban, mint a kórházban volt. Csak az első napokban még jól fel is öltöztettük és vastag takaróval is betakartuk mellé! Szegényt majdnem sikerült megfőznünk…

Végre otthon!

Eleinte hetente kétszer kellett különböző vizsgálatokra járnunk , majd ezek ritkultak. Mára a kardiológiára évente egyszer kell mennünk, illetve szemészetre is. Időközben másfél évesen szemüveget kapott, mert gyengénlátó. Emiatt Budapestre a Vakok Intézetébe jártunk először látás fejlesztésre, most pedig iskola előkészítőre. Egyébként normál óvodába jár, átlagon felüli intelligenciával rendelkezik.

És tényleg ott sétált a kórház udvarán, egészségesen…

Amikor már megnyugodtunk, akkor úgy gondoltuk, legyen Zsókának testvére. Meglepően hamar teherbe is estem.

Álomterhesség volt a második Zsókáéhoz képest. Az ő szülinapjára voltunk kiírva Dórival. De az élet megismételte a 3 évvel korábbiakat. A 25. hétre 580 grammal világra jött második kislányunk. Az orvosok azt mondták, ha megéri a 14. napot, akkor van esélye… Ugyanazt a kezelést ugyanazt a szeretetet kapta, mint Zsóka, szinte ugyanaz a fantasztikus csapat kezelte, ennek ellenére Ő csak 13 napot volt velünk.

Zsóka tudta, hogy a kistesóval kórházban vagyunk. Mikor hazamentünk,nagyot hibáztunk. Meg szerettük volna kímélni a csöpp kis lelkét és nem mondtuk el neki a történteket, csak azt, hogy most már itthon maradunk. Kihagytuk a temetésből is, nem beszéltünk előtte az ezzel kapcsolatos dolgokról. Ő ezt úgy élte meg, mintha a testvérét otthagytuk volna, mert beteg volt. Onnantól kezdve nagyon erősen szorongani kezdett, nehogy őt is otthagyjuk valahol. Mindenhova követett minket, állandóan látnia kellett mindkettőnket. Tudom, hogy ezt nem a legjobban kommunikáltuk felé, de most már nem tudunk rajta változtatni.

2, 5 éves koráig gyönyörű szépen beszélt, majd a történtek és egyéb okok miatt a beszéde jelentősen visszafejlődött. Az otthoni gyakorlásnál vettem észre, hogy valami nem stimmel. A logopédus megnyugtatott, nincs baja, de ha az engem megnyugtat, vigyem el hallásvizsgálatra. El is vittem, ahol kiderült, hogy az egyik fülére alig hall. A magas és mély hangokat hallja, a kettő közötti frekvenciát viszont nem.

Hallókészüléket nem javasoltak, inkább azt, hogy az orrmanduláit kellene kivenni. Zsókát azonban az előzmények miatt nem merik altatni, így maradt mégis a készülék. Ezzel pedig teljesen jól hall.

Hogy milyen ő most?

Édes cserfes virágszál. Testileg ugyan vékony, de magasságra pont ugyanakkora, mint kortársai. A fejformáján picit látszik, hogy koraszülött, de mivel rengeteg haja van, így már ez sem feltűnő.

Természetében pedig sokkal érzékenyebb, akaratosabb, de egyben komolyabb is, mint időre született társai.

Az persze nem hagyott nyugodni minket, hogy számos vizsgálat és negatív eredmények mellett miért fordulhatott elő kétszer ugyanaz. Elmentünk Czeizel professzorhoz, aki teljes genetikai vizsgálatot végzett nálunk. Kiderült, hogy genetikailag összeférhetetlenek vagyunk a férjemmel. Így csoda, hogy Zsóka van nekünk!

Már Dóri születése előtt is bekapcsolódtam a KORE (Koraszülöttekért Országos Egyesület) munkájába, de az ő halála után még intenzívebben. Ott érintett szülőkként egymást segítjük minden téren. Azóta elkezdtem a Dévény-módszert tanulni, hogy minél több sérült babának tudjak segíteni, minél több szülőnek adhassak reményt. Mert ahhoz, hogy Zsóka egészséges legyen, a fantasztikus kórházi személyzet, rengeteg szakember magas szintű áldozatos munkája mellett szükség volt erre a csodálatos módszerre. Enélkül nem itt tartanánk! Hiszem, hogy nincs az a rossz, amiből ne születne valami jó.

A mi dolgunk, hogy minden helyzetből és minden gyermekből kihozzuk a lehető legjobbat!

De az azért mindig könnyeket csal a szemembe és elszorul a szívem, amikor egy olyan kisbaba jön hozzám, aki túlélte azt, amit Dóri nem. Na ez a kemény…

Viszont Zsóka cserfes, igazi energiabomba kislány és ugyan teljesen soha nem nyugszunk meg, az életereje mindent felülír. No meg az, hogy már most 6 évesen jobban számol, mint én ☺.

A teljesség igénye nélkül ajánlok figyelmetekbe pár olyan oldalt, amelyeket olvasgathattok akkor, amikor nekem épp nincs időm írni… Vagy ha épp van időm, akkor az én cikkeim olvasása mellett szakítsatok rájuk is időt, megéri!

Ha van némi szabadidőm, általában nem tévézni szoktam, hanem olvasgatok. Könyvet, magazinokat, cikkeket, és természetesen blogokat. Különböző témákban, a sütés-főzéstől a lakberendezésen át a nőcis témájúig mindenfélét. Bemutatom nektek pár kedvencemet, akiket mindig szívesen olvasok.

Ha éppen nem tudom, milyen finomságot készítsek, akkor:

1. a Sütisdobozom blogján mindig találok valami ínyencséget, ami könnyen és egyszerűen elkészíthető. Akár pite, akár valami franciás finomság, muffin, torta, kuglóf recept, mind-mind megtalálhatóak az oldalon. Ráadásul a blog írója, Éva nem csak elkészíteni és megenni szereti, hanem profi módon fotózza is a sütiket. Szóval minden recept olyan fotókkal van illusztrálva, hogy garantáltan megkívánod őket és az elkészítésüket is 🙂 !

Aztán amikor épp nem sütnék-főznék, hanem mondjuk lemozognám őket, akkor egyik kedvenc tevékenységemről, a jógáról is szívesen olvasok:

2. a Jóga egyszerűen szerzője nem pusztán az ászanákról ír, hanem az életérzésről, életmódról, amit a jóga gyakorlása jelent. Hasznos tippeket, tanácsokat kaphatsz érdeklődőként, kezdőként és már gyakorló jógázóként is.

Egyik bejegyzésében én is nyilatkozom arról, mit jelentenek nekem ezek a gyakorlatok:

https://renijoga.cafeblog.hu/2016/09/05/igy-jogaznak-a-bloggerek/

Mivel sok időt töltök várandós anyukák társaságában a kismama masszázs által, így ilyen témájú blog is bekerült a listába:

3. az Anyaklikk blogot 3 kisbabás blogger anyuka írja, akik saját tapasztalataikat, élményeiket, tesztjeiket, élményeiket osztják meg olvasóikkal.

   Személyesen is volt szerencsém hozzájuk, hiszen egyik cikküket az én tesztelésemről írták:

   https://anyaklikk.cafeblog.hu/2017/03/31/leteszteltuk-a-kismama-masszazst-ime-az-elmenybeszamolo/

És ha már kismamák, akkor babák is…Eszter fotós barátnőmet már bemutattam egyik bejegyzésemben

https://menthai.cafeblog.hu/2017/02/27/megtortsegbol-alomelet-eszter-a-fotos-anyuka-csodavilaga/ :

4. de blogját, a BonjourBaby oldalt is rendszeresen figyelemmel kísérem, ahol a kis csöppségeket fotóz hazai tervezők, dizájnerek által készített ruhákban, kiegészítőkben. Időről időre lenyűgöz, ahogy bemutatja, hogyan lehet kényelmesen praktikusan és stílusosan öltöztetni babákat anélkül, hogy ez megviselné a családi kasszát.

Én ugyan ritkán vásárolok a netről, de mindig csodálom, akinek van hozzá mersze. Viszont olvasni szoktam róla:

5. a Cinnamon4x oldalon, ahol Ági megosztja a külföldi, internetes vásárlással kapcsolatos élményeit, tapasztalatait. Úgy teszi mindezt, hogy ő személyesen teszteli le és próbálja ki a különböző oldalakat és termékeket. Egy blogger workshopon már tartott például bemutatót a Távol-Keletről szerzett szépségápolási termékekből, így élőben is láthattuk és mi is kipróbálhattuk, hogy nem csalás, nem ámítás például a csigakrém, a tengeri csillag krém, vagy a juh-placenta szérum. Bizarr és kevésbé extrém dolgokról olvashatsz első kézből, ezt garantálom!

Akik pedig egyszerre két dologban is inspirálnak, azok pedig Vera és Dia, két szuper csaj, akik közösen írják:

6. a Saját Otthon Projekt blogot. Két lány, két téma: gasztronómia és lakberendezés. Náluk aztán minden napra kaphatsz ötleteket, motivációkat, terveket, recepteket, melyeket bevethetsz saját otthonodban. Gyakran csak nyálcsorgatva olvasom és nézem a bejegyzéseiket, összezavarodva, hogy akkor most melyiket is valósítsam meg, ha egyszer mindegyik nagyon tetszik 🙂 ?!

Végül, de nem utolsó sorban, akinek az összes bejegyzését olvasom –nem egyszer megjelenés előtt-, ő pedig drága Márti barátnőm:

    7. az Elvált, magabiztos nő oldal írója. A nő, aki nem csak, hogy elvált, hanem biztatja minden sorstársát arra, hogy a válás után talpra tudjon állni. Tanácsokat ad blogján, a tavaly megjelent Talpra állás művészete című könyvében és sokszor tévé-, illetve rádióműsorokban is.

Ő a legjobb példa arra, hogy igenis sikerülhet, ugyanis jelen pillanatban épp otthon van második házasságából született újszülött ikerfiúcskáival, akikkel immáron már 4+2-re nőtt a gyermekeinek száma :-).  Egy cikke azok közül, melynek én is részese lettem:

https://magabiztosno.cafeblog.hu/2017/02/20/masodik-hazassagom-avagy-ez-sikerulni-fog/

Remélem, hogy hozzám hasonlóan az ő oldalaik is elnyerik tetszéseteket!

Egy néni a 11. kerületből. Én sem tudtam róla semmit. Mostanáig. De ő is belépett nálam a „nem semmi” csoportba…

Szeretem, ha virág vesz körül. Főleg tavasszal. Mert akkor különleges színe és illata van mindegyiknek. Színes kavalkád, a bőség zavara.

De nem csak otthon szeretem, ha virág van, hanem a munkahelyemen is.

Ha autóval jövök dolgozni, igyekszem mindig a közelben leparkolni, de ez Budapest egyik központi helyén ugye nem egyszerű…De ha kérek, akkor az égiek mindig intéznek parkolóhelyet, a lehető legközelebbi helyen 🙂 .

Tegnap is így történt. Körülbelül 5 perces sétára álltam meg, a Bocskai út elején. Ha itt sikerül helyet találnom, akkor mindig útba esik egy virágos bódé a Kosztolányi Dezső tér-Bocskai  út sarkán, a Feneketlen-tó oldalában.

A bódé mellett valószínűleg sokan elmennek. Mert nem egy dizájnos, modern, vintage stílusú üzlet szép kirakattal, hanem egy amolyan klasszikus régi bódé, flanc nélkül.

Viszont a portéka csodaszép mindig.  Most is nézelődtem a szebbnél szebb virágok között, amíg egy idős úr várt a csokrára. Hajlott hátú, bottal járó, jó nyolcvanas öregúr volt.

Meg is szólított, hogy:

-Ugye milyen csodásak? Főleg tavasszal-nyáron, annyi szép virág van!

Aztán elmondta mosolyogva, hogy ő a feleségének viszi a virágot. Gratuláltam neki, hogy milyen jó látni, vannak még úriemberek 🙂 . Akik még sok-sok év után is veszik a fáradtságot és köttetnek egy csokrot szívük hölgyének, a társuknak.

Mert akik ennyi év után is így élnek, azoknak nem pusztán férjük-feleségük van, hanem társuk.

A bácsin látszott, hogy picit zavarba jött, mert valószínűleg ez a gesztus számára természetes. Ő igazi lovag, legalábbis én képzeletben azzá is ütöttem…

A bódéban eközben egy igen idős néni kötötte nagy gonddal a bácsi által kért rózsákat, tulipánokat. Kedvesen megszólított, mit szeretnék, mire mondtam, még vacillálok, valószínűleg tulipánt. Mesés volt mind, bármikor elfogadnék egy vödörnyit.

Mondta, várjam meg, míg befejezi a csokrot, mert van bent a bódéban még tulipán, amiből tud adni picivel olcsóbban is, ha többet viszek.

Türelmesen megvártam, amíg a kedves idősek leboltolják a virágot, majd elköszöntünk a bácsival, üdvözletem küldve ismeretlenül is a feleségének.

A virágos néni mosolyogva hozzám fordulva megmutatta a benti kínálatot, amiből felajánlott 10 szál tulipánt sokkal olcsóbban. Aztán hozzátette:

-Adok még rá kis pluszt is 🙂 . És higgye el, ezek sokáig szépek maradnak magának!

Közben megkérdezte, hova viszem, majd hogy mivel foglalkozom. Kedélyesen elbeszélgettünk, aztán megköszönte a vásárlást és elmondta, vár vissza máskor is szeretettel.

Mosolyogva jöttem dolgozni, és amikor vázába tettem a virágokat konstatáltam, hogy a 10-ből végül 13 szál lett…

Napközben még az élmény hatása alatt elhatároztam, megírom ezt a történetet. De ugye jó lenne, ha lennének fotók is a helyről, mert anélkül maximum a képzeletre lehet hagyatkozni.  És messziről jött ember azt mond, amit akar…

Hazafelé menet (este 7 óra körül) láttam, hogy még mindig nyitva a bódé, de nem mentem oda, mert vásárló is volt. Töprengtem percekig a kocsiban, hogy mit tegyek. Messziről fotózzam le és írjam meg a cikket? Vagy…inkább kiszálltam, visszamentem (addigra már nem volt vásárló).

Elmondtam a néninek és a lányának, aki szintén ott volt, mit szeretnék. Picit furcsállták először, de aztán hozzátettem a bácsis sztorit is.

Beszélgetésünk közben megtudtam, hogy a nagyon kedves Magda néni 80 éves, és már 50 éve árulja a bódéban a virágokat (ezt Édesanyám is megerősítette később, aki nem messze lakott innen).

Mindig friss áruja van, de sajnos nem tudja mindig eladni mindet. És akkor a megmaradt árut ki kell dobnia. Nehéz helyzetben vannak, amióta a nagy bevásárlóközpontok mindegyikében kapható már virág (hát, mondjuk én azokat a csokrokat inkább hanyagolnám…).

Pedig elképesztő jó helyen van a bódé, központi, forgalmas helyen, villamos közelében, stb. Nem is értem, miért nem állnak tömött sorban a vásárlók!? Egy pár szál tavaszi virághoz nem feltétlen kell nagy körítés, dekoráció, a kevesebb több…

Jövet-menet fel lehet markolni pár szál tulipánt, nárciszt, jácintot vagy épp vörös rózsát, hazafelé menet az úriember a szíve hölgyének meglepetésül.

De persze nekik nincs se marketingesük, se píárosuk, se facebook oldaluk, ahol reklámoznák magukat. A környéken élőkre és az arra tévedőkre (mint én) hagyatkoznak.

Amikor elmeséltem a tegnapi vendégeimnek a történetet, többen megjegyezték, hogy örülnének, ha az ő párjuk is beállítana néhanapján egy kis virággal. De most szóljanak neki, hogy hozzon? Hát így direktben nem biztos, hogy a legszerencsésebb, de finom jelzést lehet ugyebár adni…(Nekem mondjuk szerencsém van, mert a szerelmem kérés nélkül is meglep rendszeresen 🙂 )

A néni 50 éve kitartóan minden nap reggeltől estig ott van a bódéban, és mindenkivel egyformán szívélyes. A bácsiról egyébként kiderült, hogy törzsvásárlójuk! (vajon ezen miért nem lepődtem meg…)

Én nem szívesen vásárolok hipermarketekben, de még szuperekben sem, a plázázástól és shopingolástól pedig egyenesen kiütéses leszek. Inkább veszek termelőtől, kisvállalkozótól, vagy idős nénitől. Mert arról tudom, hogy nem kizsákmányolás által termelt, nem a márkát fizetem meg és a helyet, ahol veszem. Hanem azt támogatom, aki megdolgozott vele, becsületesen, nagy gonddal, odafigyeléssel. És persze a tudatos vásárlásról nem is szólva, hiszen azt veszem meg, amire szükségem van és a lehető legbiztosabb forrásból. De ez a téma egy újabb cikk témája lesz…

Búcsúzásképpen Magda néninek és lányának megígértem, ha elérhető a cikk, mindenképpen szólok nekik, mert az unokája internetezik és majd megmutatja nekik!

Remélem, mire eljutok ezzel az információval, már tömött sorban állnak a vásárlók a bódé előtt 🙂 !

Mikor megtudtam, hogy a felnőtt hallgatóimnak kommunikáció és viselkedéskultúra is szerepel mostantól az oktatandó dolgok listáján, segítséget kértem egy szakember barátnőmtől.

Dr. Bittó Renáta protokoll-és viselkedéskultúra szakértő, a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének kommunikáció és pr tevékenységért felelős alelnöke segített a tananyag erre vonatkozó részének kidolgozásában. 

Amikor beleolvastam az általa küldött anyagba, jó pár dologra rácsodálkoztam. Sőt, volt ami kimondottan meglepett vagy éppen vicces volt. Ezekből gyűjtöttem össze párat egy kvízbe, hogy mindenki kedvére letesztelhesse, mennyire van képben a kommunikáció illemtanával. 

Természetesen a teljesség igénye nélkül…

Jó szórakozást 🙂 !

Aranyásók. Én ezt a kifejezést hosszú ideig a régi cowboyos filmekkel hoztam összefüggésbe, ahol a férfiak addig járnak a folyókhoz, patakokhoz szerencsét próbálni, míg nem megtalálják a várva várt aranyrögöt. Kitartóan, sokszor hónapokig (évekig?) éjt nappallá téve dolgoznak az ügyön.

Na de a kifejezésnek van egy másik értelmezése is. A definíció ugyanaz, csak éppen nőkre vonatkoztatva. A szűkebb és tágabb környezetemben egyre több férfi számol be erről a „jelenségről”.  Ha csak egy embertől hallok egy ilyen sztorit, talán elgondolkozom a valóságtartalmán. De mindannyian ugyanazt a menetet mesélték el.

A képlet a következő:

1.Munkahelyen vagy szórakozóhelyen a „hölgyek” kiszemelik áldozatukat. A kinézet, ruhák-óra-kocsi márkája leszkennelve, ha ez minőségi, akkor lehet tovább menni.

2. Egy céges buli vagy a szórakozóhelyen némi italozás és táncika közben beszélgetésbe elegyedés. Vonaglás addig, míg a csalira rákap a hal. Az éjszaka eltöltése valamelyikük lakásában.

3. További randevúk eszközölése, a férfi elcsábítása (legfőképp szexuálisan).

Beszélgetések munkáról, családról, programok (pl.vacsora menő helyeken, utazgatások) =precíz feltérképezése a (főleg) vagyoni helyzetnek.

4. Ohhh, és mit ad Isten egészen „véletlenül” terhes lesz a nő pár hét után…(aki sokszor azt állítja, szed gyógyszert, vagy épp nem is lehet neki gyereke, így nem kell más védekezés)

5. Ha már gyerek, akkor az a tisztességes (!), hogy vegye el a férfi.

6. Esküvő, ahol először találkoznak a családok (döbbenet: jaj Istenem, mennyire különbözőek…)

7. Gyerek megszületése után apuka dolgozzon sokat, mert vannak kiadások, amit fedezni kell.

B-verzió: apuka maradjon otthon, mert anyuka jobban keres, lássa el a háztartást, stb.

8. Költözzünk nagyobb lakásba-házba, mert itt nem férünk el…

Férj családja minden örökségét, vagyonát beleteszi, hiszen az unoka mindennél fontosabb. Valamennyi tőkét a feleség is beletesz, ne legyen az a látszatja, hogy ő nem tett semmit…És ezek után persze 50-50 %-ban tulajdoni rész az új ingatlanból.

9. Apuka dolgozik, sokat, viszont annál kevesebbet van otthon.

Gyerek bölcsődés, óvodás lesz, anyuka keres valami önmegvalósító elfoglaltságot vagy még egyet szülne, vagy visszamegy dolgozni. Szükségem van szabadságra, szabad időre=elmegy bulizni a barátnőkkel, hajnalig. Vagy ott alvós továbbképzésre.

10. Az említett önmegvalósító törekvések után lebukik, pasi(k) van a dologban. El akarok válni! –hangzik el a nő szájából magabiztosan.

11. Elköltözik, úgy, mintha éppenséggel ideiglenesen tenné, sok cucc marad a korábbi ingatlanban. Magyarul kilép úgy, hogy csak azt viszi, amire épp az új életében aktuálisan szüksége van. Gyerek(ek) nála maradnak, magas gyerektartás iránti igényt nyújt be. A bíróság megállapítja a reálisat, ami szerinte nevetséges. De az ő felét sosem kalkulálja bele a továbbiakban sem, úgy tesz, mintha apukának kellene minden kiadást fedezni, hozzáteszem, az övéit is…(néha anyuka új pasijáét is)

12. Vagyoni rendezés várat magára, mert megegyezni nem óhajt. Hirtelen a gyerek lesz a középpontban: „A saját gyerekedtől akarod elvenni? Én csak neki akarok jót, az ő jövőjét tartom szem előtt!”-mondja exfeleség. Mintha az apuka nem ezt tenné. De ha jogon és igazságon felül ad, vajon mi a biztosíték arra, hogy azt majd tényleg a gyerek kapja meg??? A matek meg azt mutatja, hogy a bemeneti arányok a kimenetivel köszönőviszonyban sincsenek. Exfeleség a befektetett munkáját emlegeti és az azért járó hasznot, csak éppen ő a befektetést anno egészen másképp értelmezte 😀 .

13. És amikor apuka talál magának társat, akkor jön az „Igazán kivehetnéd a részed a gyereknevelésből!”-szlogen. Vagy több éves elválás után, mikor Karácsonykor viszi az anyuka apukához a gyerekeket, sírás: „Most én egyedül leszek az ünnepen.” –és el sem akarja elengedni a gyerekeket.

Érzelmi zsarolást alkalmaz, éket akar verni az apuka és új társ közé: épp nagyon fontosak lesznek az otthagyott tárgyak, elkezdődik a közös ingatlanba mászkálás, telefonálgatás, üzengetés (exnek és új párjának felváltva), pattogás, zaklatás, fenyegetőzés, még több pénz iránti igény („a gyereknek szüksége van erre meg arra…”). Hazudozik az új társnak, kiteregeti hazugságokkal megspékelve az ő kapcsolatuk szennyesét…

14. Korábbi új pasi(k) már a Holdon, exfeleség egyedül, vagy hasonszőrű barátnők társaságában. Nem jött be a terv…Kétségbeesés, csalódottság, az aranyásó szánalmas kapálózásai. Hiába az érzelmi zsarolás, hiába a gyereken keresztüli befolyásolás, nem tudja jobban lehúzni az apukát anyagilag.

Sorolhatnék még a beszámolók alapján további részleteket, de igyekeztem a lényegre rávilágítani.

De mi lehet az ilyen történetek vége?

Ha apuka nem kitartó, akkor már csak azért, hogy békén hagyják, ad. Vagy épp ellenkezőleg. Átlátja, mire ment ki az egész és kivel is áll szemben. Egy aranyásóval.

Fellibben a szeme elől a fátyol: a nő gyereket akart, ő pedig alkalmas apukának mutatkozott. Van háttér, anyagi gondok nem lesznek. Lett nagyobb értékű ingatlan, közös tulajdonban. És hirtelen válás. És a kisemmizés szándéka a gyerekkel zsarolva. Majd kiderül menet közben, hogy a korábbi pasik is így jártak. A nő a kapcsolatból gazdagabban jött ki. És nem érzelmi értelemben…

De vajon hogyan lehet ennek úgy a végére járni, hogy ne sérüljön a gyermek? Nehéz, nagyon nehéz.

Viszont senkinek nincs joga ahhoz, hogy a másikat ki/felhasználja önös célja eléréséért! Mert az is törvényszerű, hogy az Univerzumban nincsenek kiegyenlítetlen számlák!

Üzenem az aranyásóknak: tessék szépen elmenni dolgozni, majd felelősen gyermeket vállalni és egy kapcsolatban/házasságban úgy élni, hogy ne felejtse el senki, honnan jött és mekkora batyuval. És ha esetleg válásra kerül a sor, akkor azt intelligensen tenni, valóban a gyermek érdekeit szem előtt tartva, hiszen ő nem tehet semmiről…Tudomásul kell venni, ha véget ért a közös út a kapcsolatban, akkor legyen is vége. Egy gyermek persze összeköti a szülőket, de ennyi, mindenkinek hagyni kell, hogy élje a saját életét tovább, boldogan. Továbbmenni.

Ugyan kevés cuki volt feleséget ismerek, de azért szerencsére vannak jó példák és intelligens felek is, akiknek inkább a szívük van aranyból… Szóval második feleségek-barátnők, exférjek ne adjátok fel!

(képek: Pinterest)