Nem csinálok titkot abból, hogy társkeresésben vagyok. Vagyis nem. Nem ez a jó megfogalmazás. De erről majd később…
Karácsonykor újra fellángolt bennem a „majd a neten lelünk egymásra”-érzés, így ismét regisztráltam egy netrandi oldalra. Kaptam is lájkolást, üzenetet, ajánlatot szép számmal… Többen hívtak síelni, mint egész életemben 🙂 .
Egy szimpatikus fiatalember igen erős első randis nyitással, őszinte leszek, levett a lábamról. Már láttam magam előtt emberünk által színesre festett közös jövőnket, és kezdtem hozzászokni a boldog és igen nagy család gondolatához is. Mivel már rögtön négy lízingelt gyerekkel indult volna a dolog… Aztán egyik pillanatról a másikra a rózsaszín köd feloszlott, ugyanis emberünk maga volt a köd…meg a sztorija is valószínűleg 🙂 . Rendkívül jól értett a marketinghez, munkaidején kívül is. El tudta adni magát, az bizonyos…
Nyilván, ha nagyon nyomoztam volna, megtudhattam volna pár újabb izgalmas és brazil szappanoperába illő részletet is a lámúrunkról, de inkább elvetettem a gondolatot és elolvastam a felgyülemlett olvasatlan leveleimet.
Az újabb böngészés során kedves és végre nem szokványos bemutatkozás fogadott. Péter. Fotó nem volt róla, így kértem tőle. Amikor megláttam, majd hanyatt estem. Jesszus, hiszen én Őt ismerem 🙂 ! Másfél éve mi már találkoztunk egyszer, más körülmények között. Akkor is szimpatizáltunk egymással, csak ő még kissé kaotikus kapcsolatban volt, így elküldtem. Bármennyire is szimpatikus volt, nem akartam egy kuszaságba belemenni. Legyen rendben, akkor jöhet –gondoltam.
Az ő emlékezetében nem volt meg ugyan a legelső, azért megejtettük a második első randit. Teljesen érthető módon volt bennem félelem az előző sztori kapcsán, de tanulva hibáimból, lassú víz partot mos alapon elkezdtünk ismerkedni, újra. Én toleráltam átmeneti amnéziáját, ő pedig próbálta oldani félelmeimet.
Pár randi után azonban közölte, hogy sorry, részéről ennyi volt, ne találkozzunk többet. Hát, köpni-nyelni nem tudtam, hiszen jól éreztük magunkat egymás társaságában, nem volt semmi sietség, meggondolatlan szavak-tettek. Fényezhetném még, de mivel nagy valószínűséggel olvassa eme sorokat, így nem teszem 🙂 .
Viszont, hogy végre én is megértsem ezt a férfi-reakciót, kértem, legyen TELJESEN őszinte. Már épp számítottam a „Te jobbat érdemelsz” , a „nem érzem azt, amit kellene” vagy a „nem vagyok még túl az exemen” hátborzongatóan hányingert okozó mondatokra.
De ezek helyett ezt a választ kaptam (a lényeg idézve):
„Őszintén megmondom, nem tudom, meddig tudnék monogám maradni… Lehet, hogy ha megkaplak, már nem leszel olyan izgalmas. És ezt Veled nem szeretném megtenni.”
NA VÉGRE! Piros pont! Ez így –bármennyire is szarul esik- mégis totál korrekt. Nincs neheztelés részemről Péter felé, nem érzem magam kihasználtnak, sem átvertnek. Tudok úgy menni tovább az utamon, hogy azt mondom, kellemes volt az a pár randi, és tudok örülni neki, nincs sérülés. Volt még valami pici dolgunk egymással, amit rendeztünk, és így lezárva, tisztán lépünk a jövőbe.
Mennyivel jobb lenne, ha mindenki meg merné mondani a másiknak az igazságot, bármennyire is kellemetlenül hangzik…Felesleges időhúzásokat lehetne elkerülni. Mert időm az van, de nem mindegy, hogyan töltöm el. Hadd legyen nekem is választásom…
És nem utolsó sorban az is bebizonyosodott, hogy ha valakivel van még akármennyi dolgod az életben, az vissza fog jönni, akárhol legyen is 😉 !
Ps: Visszavonulót fújtam a netes ismerkedésből. Több cikkre vonatkozó anyagot, életre szóló tapasztalatot gyűjtöttem, de egyelőre elég volt. Bár más apropóból terveztem, így is örömet okozott a „delete” gomb megnyomása… Már nem keresek. Találni szeretnék. És fogok is. Hagyom, hadd történjen, aminek történnie kell. Intézzék az égiek, én nem segítek rá ezúttal 🙂
Ps 2: Eddig tartogattam, de a következő ismerkedésnél tuti bevetem ezt a pólómat 🙂
További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokért látogass el ide: https://www.facebook.com/menthai.hu
