Pedagógiai pályafutásom és felnőttképzésben való oktatásom során egyre több rémhírt hallok. És nem a gyerekekről…
Azt már megszoktuk, hogy felnőttek panaszkodnak, hogy a mai gyerekek ilyenek meg olyanok. Igen, sok minden megváltozott az utóbbi évtizedekben. A technika fejlődésével az életünk is felgyorsult. És ezzel lépést kell tartanunk, ha tetszik, ha nem.
Viszont vannak örök érvényű dolgok, amiket mindenkor figyelembe kell vennie mindenkinek. Amik függetlenek a kortól és bármitől.
Sok óvodában dolgozótól hallom, hogy a pedagógusok hogyan „bánnak” a gyermekekkel. Hogyan beszélnek velük, minősítik őket, családjukat, környezetüket, stb. Nem szívesen nyúlnak a szegényebb, adott esetben ápolatlanabb gyermekhez, legyen szó öltöztetésről , fésülésről, bármiről. (Szerényen megjegyzem, hogy cigány gyermekekkel foglalkoztam évekig. Spanyol szerzetesek missziós munkájában segítettem, a putri-soron lakó gyermekeket oktattuk, neveltük. Egyik pedagógus sem ágált egyetlen feladat ellen sem, sőt…De erről majd máskor 🙂 )
És amit még rendszeresen hallok és mélységesen felháborít, az az, hogy például visszatartják direkt a gyermekek folyadékfogyasztását azért, hogy az alvásidőben ne kelljen kimenniük a mosdóba. Mert hogy a pihenőidő a pedagógusnak is pihenőidő…Egy frászt! A pedagógus azért van ott (munkaidőben!), hogy figyeljen, őrizzen, neveljen, szeressen. Vagy tévednék?!
A másik, amit alsó tagozatos (konkrétan második osztályos) gyerek édesanyjától hallottam, kiverte nálam a biztosítékot.
A tanító néni megelégelte, hogy a gyerekek óra közben kikéredzkednek (7 évesekről beszélünk!) és bevezette a „mosdó-kártyát”. 3 darabot kap mindenki a hónap elején, amit be kell osztania. Ezzel kimehet óra közben is. Ha elfogy, akkor így járt…A gyerekek görcsölnek, hogy ha felhasználok egy kártyát, akkor már csak kettő marad. Ha még egyet, akkor pedig már csak egy, és azt tartalékolom, mert ha elfogy, akkor mi lesz?! Gyomorideggel járnak iskolába, hogy csak ki ne kelljen menni vécére…
Már Maslow is alapszükségletként jelölte meg a fiziológiás szükségleteket az élőlények életében. Ha ezek nincsenek kielégítve (éhség, szomjúság, ürítés, alvás, levegő), nem tudunk magasabb szükségletre lépni. És ez az állatvilágra is igaz! Próbáljon meg egy ilyen pedagógus mondjuk egy oroszlánt rábírni arra, hogy ne ürítsen, inkább használjon vécékártyát…
Ahogy Vekerdy tanár úr is mondja, a gyereket nem kell (ha csak nincs gond) fejleszteni, a gyerek FEJLŐDIK! Természetesen…Tehát természetéből adódóan, amikor már érett és alkalmas rá, megtanulja azt is, hogy kibírjon 45 percet anélkül, hogy pisilnie kelljen.
Viszont ha kell, akkor kell…Hol van az leírva, hogy nem engedheti ki a tanító a gyermeket a mosdóba? Nyilván nem arról van szó, amikor a gyerek passzióból állandóan menne. De annak is oka van mindig.
Nem olyan régi az élményem –tavalyi- , amikor sok pici alsóst tanítottam. Az elsősök konkrétan még óvodások, amikor 6 évesen bekerülnek. Teljesen természetes, hogy kikéredzkednek. Nem csináltam ügyet belőle. Kiment, elvégezte, visszajött, dolgozott. Ha nem engedtem volna ki, nagy valószínűséggel frusztráltan ült volna, és elkezdi bomlasztani az órát. Tehát kérdezem én: melyik jobb mindenkinek???
És akkor valaki felteszi azt a kérdést, hogy mitől lesz annyi szorongó, depressziós, önértékelési zavaros és önbizalom hiányos felnőtt?
Inkább tartsuk mindenkor szem előtt az emberi méltóságot, az élet tiszteletét és szeretetét. Ettől baja senkinek sem lesz, ezt garantálom.
További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokért és érdekességekért látogass el ide: https://www.facebook.com/menthai.hu
(Képek: Pinterest)
További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokért és érdekességekért látogass el ide: https://www.facebook.com/menthai.hu
Kedves Jusztina! Az valóban nem normális…nem szabad visszatartani…Főleg nem visszatartatni, szigorral. Sajnálom, remélem sikerül rendezni 🙂
Az unokám alig iszik folyadékot,alig van vizelete!5 éves,óvodás,z oviban nem szabad kakálni…Nem egyszer 12órától több is eltelik két pisilés közben!Ápolónő vagyok,tudom,hogy felnőttnél sem normális!
Kedves Mária! Teljesen mindegy, ki milyen státuszban van, a gyermek az gyermek…Ha történetesen nincs ott a dajka, akkor is el kell látnia a pedagógusnak a gyermeket ugyebár…Mindenkinek a legjobb érzése és tudása szerint. Természetesen vannak elhivatott, szuper pedagógusok-dajkák-asszisztensek, de ha már EGY olyan van, mint az említett, már az is sok(k)…
Egyedi példák nem példák.Egy pedagógus nem minősíti a pedagógusokat.Mi az,hogy óvodában dolgozó ? Dajka ? Asszisztens ? Nekik a gondozási feladatok jutnak,azok között ott van a tisztálkodásban való besegítés,pihenőidőben a felügyelet biztosítása,stb.,a munkaköri leírását mindenki elolvasta,ismeri.Nem az óvónőét kell elsősorban figyelnie és számonkérnie,hanem a saját munkáját elvégezni.Pl.a nemegészen kifogástalan tisztaságú kicsi haját megfésűlnie…az óvónő majd a foglalkozások alatt törődik a gyermekekkel és biztos vagyok benne,hogy legtöbbjük / kivételek hol – miben nincsenek ?! /tudása javát nyújtja munkájában.