menthai

Szeretem motiválni, inspirálni az embereket. Ez mentálhigiénés szakemberként amolyan szakmai ártalom-féle is.

De amerre járok-kelek, mindenütt igyekszem arra ösztönözni mindenkit, hogy ki tudjon teljesedni az életében. Még ha nehéz is, vegyen erőt magán –és a helyzeten- és megoldva a problémát, előre nézzen. Ha pedig épp a sűrűjében van, akkor –akár tőlem- segítséget kérve az erdőből való kitaláláshoz, igyekezzen úgy megoldani a dolgot.

Viszont ahhoz, hogy tudjak segíteni, ahhoz nekem is jól kell éreznem magam a bőrömben. Persze ez nyilvánvalóan leginkább belülről fakad, de sokat lehet segíteni külső dolgokkal, környezeti hatásokkal is. Én olyan tárgyakkal, dolgokkal, emberekkel igyekszem körülvenni magam, amik/akik előbbre visznek, lendületet adnak, inspirálnak.

Személyiségemből adódóan a színek, a színes tárgyak-kiegészítők mindennapos részei az életemnek. Ezek már magában is sok embernek mosolyt csalnak az arcára. Például egy türkizkék cipő vagy egy pink harisnya, vagy egy nem szokványos méretű-anyagú-formájú ékszer.

És egy ideje rákattantam a motivációs ruhadarabokra is, melyeket most be is mutatok, a lelőhelyükkel együtt. Ezeket gyakran hordom a kleinseimmel való segítő beszélgetések vagy az előadásaim tartása alatt is.

Íme egy dolgos hétre való inspiráció a gardróbomból:

Először is legyél eredeti 🙂 ! Ez a póló is hozzásegíthet:

Stradivarius

Hívnak az álmaid! Felveszed vagy elutasítod őket? 🙂

Stradivarius

Soha ne add fel 🙂 ! Enélkül a póló nélkül se, de ez mindig figyelmeztethet…

Reserved

Ma egy jó nap van 🙂 ! Akármikor amikor felveszed, tuti, hogy mosolyogni fogsz és máris az lesz…no meg annak is, aki látja rajtad 🙂 !

Reserved

Ezt a nővéremtől kaptam, csak úgy…Semmi márka, de az üzenet fontos: Mindig higgy magadban!!

Ez egy “no name” póló…

Sajnos egy-egy terméket csak szezonálisan lehet kapni, de azt tapasztaltam, hogy az új kollekció mindig újabb kincseket is rejt 😉 !

Bátran ajánlom bárkinek, hogy szerezzen be ilyen és hasonló cuccokat, mert már önmagukban is terápiás hatásúak 🙂 !

Valamelyik nap arra ébredtem, hogy nem vagyok jól. És nem fizikai értelemben. Olyan nyomasztó érzésem volt.

Az elmúlt napok-hetek-hónapok történései Európában, azok tettek nyugtalanná. Feltettem magamnak a kérdést: Vajon tényleg szeretnék gyermeket szülni? Nem tudtam egyértelmű igennel válaszolni…

És nem csak azért, mert még nem találtam meg a megfelelő partnert hozzá. Gyereket szülni nem csak úgy lehet. Megoldható az sokféleképpen. Ha csak arról lenne szó ugyebár.

De nem. Inkább arról van szó, akarok-e ERRE a világra gyermeket szülni?! Mert mi lesz itt még? Teljesen bizonytalan az egész. A csodás európai országok, ahol jártam már vagy a közeljövőben terveztem, hogy ellátogatok, mind-mind célpontjai voltak már különböző támadásoknak.

Talán még nálunk viszonylagos biztonságban érzem magam, de teljesen nyugodt nem vagyok.

Szüljek úgy gyerek(ek)et, hogy fogalmam sincs, mit hoz ez a felbolydult világ? Ahol nem hogy egy háborús keletibb övezetben szorongsz kvázi érthetően, hanem az elvileg „békés” és „demokratikus” Európában? Ahol akár egy kávézóban, egy koncerten, egy tengerparti sétányon tűzijátékot csodálva vagy egy plázában kávézva golyót kaphatsz?!

Szülni, nem szülni, szülni, nem szülni…pont mint amikor a virág szirmait tépkedtük, csak azt a szeret-nem szeret skandálásával.

Motoszkálni kezdett a fejemben a gondolat, majd eme dilemmámat megosztottam édesanyámmal, aki ezt válaszolta:

„Tudod kislányom, nekem már gyakorlatilag mindegy. De én is elgondolkoztam ezen. Az unokáimért aggódom, de nagyon. Velük mi lesz…”

És amikor rákérdeztem, hogy mi volt akkor, amikor ő született (a II. világháború-akkor még nem tudták- végén), ezt mondta:

„Akkor ehhez képest sokkal kiszámíthatóbb volt az élet. Lehetett sejteni kb. a következményeket. Németek vagy oroszok. Nagyjából ennyi. De nem volt ekkora bizonytalanság és kiszámíthatatlanság.”

Na igen. Picit kisarkítva, de igen. Akkor szegénység és nyomor volt, de egyben összetartás is, legalábbis családi szinten talán. Más felfogás volt.

Most, hogy baromira sok lehetőség van, meg pénz is (kinek mennyi, de van), gondolhatnánk, micsoda nagyot fejlődtünk, aztán közben mégsem. Semmit. Vagyis de. A durvaságban, erőszakban, pusztításban, abban igen. Meg az érdektelenségben, a közönyösségben, abban is nagyot.

Az én gyerekkoromban nem volt kérdés, elengedjenek-e a szüleim vásárolni. Sőt, illett segíteni. És akár utazni is, egyedül. 15 évesen egyedül mentem Rómába a barátnőmhöz. Akkor tudtam csak telefonálni, amikor megérkeztem. Igen, bizonyára féltettek, mert a gyerekük vagyok. De hozzá tartozott a növekedéshez az önállósodás is. Külföldi tanulmányok? Simán működött…

Most pedig mikor érezheti biztonságban egy szülő a gyermekét? Mert hiába ad meg neki mindent, amikor beteg emberek szaladgálnak a világban, nálunk például a nagy pszichiátriai gondozó is bezárt pár éve, most az anno ott lakók is köztünk szaladgálnak, csak hogy ne mindig a migránsokat emlegessük…

Persze, minden kornak megvannak, voltak a maga problémái, de mi azért nem éreztük a rettegést, a szorongást a mindennapokban. A szüleink dolgoztak, megismerkedtek, összeházasodtak, megszülettünk, óvodába-iskolába jártunk, nyaraltunk, utazgattunk, buliztunk, dolgoztunk. Aztán következhetett a családalapítás. Vagyis következhetne…És itt megakadtam.

Rájöttem, maximálisan megértem azokat a nőket-férfiakat, akik nem szeretnének gyermeket vállalni. Természetesen tiszteletben tartom mindenki elhatározását, mert mindenkinek legyen úgy, ahogy neki jó. Csak azt mondom, meg tudom érteni azokat, akik nemet mondanak.

Mert most én is elbizonytalanodtam. Nem kicsit…

Társra persze vágyom, mert alapvetően társas lények vagyunk. Erre teremtettünk…(Persze itt is elmondhatom, hogy elfogadom azt is, ha valaki egyedül akar élni.) Megosztani dolgokat, élményeket, az életünket egymással.

Szeretném hinni, hogy a helyzet változni fog. Hogy boldog örömmel nézünk majd a jövő és a gyermekvállalás felé. Hogy bátran, felelősségteljesen hozhatunk döntéseket.

Imádom a gyermekeket, a sajátomért is rajonganék, és azt sem tudom elképzelni, hogy ha születne, az ne szerelemgyerek lenne. Mert természetesen nem zárom ki a lehetőséget az életemből.  

Csak jól meggondolom…

(képek: Pinterest)

Tegnap este hazafelé menet leállt az autóm. Nem örültem neki, mert ki örül az ilyesminek?!

Átfutott az agyamon több lehetséges variáció, hogy most mit tegyek. Hívhatom az autómentőt, mert a bankkártyámhoz tartozik ilyen ingyenes szolgáltatás vagy riasztom a legjobb barátomat, akivel az eset előtt épp negyed órával búcsúztunk el egymástól.

Az utóbbit választottam több szempontból is. Természetesen szó nélkül jött, annak ellenére, hogy már majdnem hazaért, úgy Budapesttől 20 km-re…

Totális nyugalommal ültem az autóban és vártam a mentést. Nem csak azért voltam nyugodt, mert másfél éve már átéltem egy ilyen szitut és kábé sejtettem, mi a baj, hanem mert maximálisan megbízom a segítségemben, hiszen ő a legjobb barátom.

Persze, ha lenne „igazi” társam, nyilván őt hívnám… 🙂

De mitől ő a legjobb barátom?

Attól, hogy:

• soha nem hagy cserben, semmilyen helyzetben (persze nem élek vissza vele)
• elsírhatom neki minden bánatom, még a szerelmieket is 😉
• együtt örül velem a sikereimnek, jó történéseimnek
• beszámolhatok neki minden sallang nélkül a pasi-ügyekről és mindig helyre teszi a fejemben lévő olykor hülyeségeket, vagy egyszerűen lehúz a Földre 🙂
• sokat tanulok tőle a férfiakról és saját magamról is

• kivisz a reptérre szó nélkül, ha utazom, és meglocsolja a virágaimat, amíg nem vagyok otthon
• mindig meglep valami figyelmességgel, ráadásul ha épp diétázom (ritkán), akkor gondosan odafigyel, hogy az mindenmentes legyen
• ha épp egyikőnknek sincs kapcsolata, akkor együtt bandázunk (strandolunk, koncertezünk, nyaralunk, bármi…)
• néha megengedi, hogy fizessek (bár hosszasan kell könyörögnöm…)
• facebook nélkül is tudja, mikor van a szülinapom
• megengedi, hogy vezessem az autóját, férfi létére…

És természetesen mindez vica versa is így van 🙂 .

Ezek után akár jogos is lehetne a kérdés, fel is szokták tenni, hogy akkor mi miért nem „járunk”?!

A válasz egyszerű: rövid próbálkozás után megbeszéltük, hogy ebben az életben mindketten valami/valaki mást keresünk, amit ugyan még nem tudunk, hogy mi, de biztos létezik 🙂 . Dolgozunk az ügyön, meg is konzultáljuk mindig…

Nos, természetesen védőangyalom ahogy ígérte, megérkezett a tett színhelyére. Diagnosztizálta a helyzetet (mert már-már hollywoodi cukormázként eredetileg autószerelő is 🙂 ), valami biztosíték ment ki. Cseréljük ki, mondta, de  nálam ugye ilyesmi nincs raktáron a kocsiban, így a közeli benzinkúton beszereztünk egy készletet. De sajna mindent levágott a hiba.

Nem volt más megoldás, mint este fél 11-kor elvontatni a kis drágámat az autószerelőhöz. Ilyen műveletet még soha nem csináltam, csak elméletben eddig. Bátran nekivágtunk a menetnek, ami közben kb. 6x infarktusközeli állapotba kerültem, a jobb vádlim beállt az állandó fékpedálon való készültségben, de odaértünk. Bezsebeltem büszkén a dicséretet, hogy flottul megoldottam a feladatot, olyannyira, hogy volt, ahol simán mentünk 50-el 🙂 .

Leparkoltuk az autót, ennyit tudtunk tenni. Hazaérve alig vártam, hogy az amúgy is fárasztó nap utáni egy órás zumbán való izzadás és az autós izgalmak után bezuhanjak még éjfél előtt az ágyba. Elalvás előtt azért nyugtáztam és hálát adtam, hogy milyen barátom van… (a barátnőimről már többször írtam, ők is a szívem csücskei és értük is hálát adok minden nap 😉 )

És igen, a barátom…mert továbbra is azt állítom, hogy létezik férfi és nő között barátság (extrák nélkül is…), nem is akármilyen 🙂 . Ha csak fele annyi kapcsolat lenne olyan, mint a mi barátságunk, akkor sokkal több boldog pár lenne!

Aki nem hiszi, járjon utána… 😉

(képek: Pinterest,Weheartit)

Kata barátnőm úgy jött vissza nyaralásából, hogy azt mondta: erről írnod kell! Kíváncsian vártam a beszámolóját, hogy mégis mi az, amit meg kell mindenképpen osztanom az olvasókkal…

Délkelet-Európa egyik tengerpartiján töltöttek el egy hetet kettesben, egy barátnőjével. Sosem jártak még arrafelé, így volt bennük némi kétely annak ellenére, hogy jókat olvastak és csodás fotókat láttak.

A valóság azonban minden képzeletüket felülmúlta. Ugyan „csak” három csillagos szállodába foglaltak, mégis pazar volt a szállás és az ellátás is. Már rögtön első este belevetették magukat az éjszakába.

Az első bárban leszólította Katát egy déli típusú fiatalember, meginvitálva őket egy italra. Ebből még nem lehet semmi gáz, gondolták, mert ketten vannak, bármikor leléphetnek. A srác igazi úriember volt, figyelmes, kedves, gáláns, még a mosdó díjához is ragaszkodott, hogy ő fizesse ki….

Majd a másik lány, mivel nem akarta a gyertyát tartani, elment körülnézni. Kis idő múltán Kata nyugtázta, hogy ő is biztonságban, egy szimpatikus srác oldalán kacag a pultnál.

Amikor a lányok közölték, hogy fáradtak és visszamennek a szállásukra, a fiúk udvariasan elbúcsúztak és jó éjt kívántak. Tágra nyílt szemekkel nézett a két lány egymásra, hogy semmi nyomulás, invitálás, ajánlattétel nem volt.

Pár nappal később egy másik helyen már az érkezéskor jelezte egy hostess, hogy itt bizony a hölgyek ingyen fogyaszthatnak. Kata már várta, hol a turpisság, mivel magyarok lévén máshoz vagyunk szokva…De  győzködték őket, hogy szó nincs ilyenről. Ha felmutatják a kezükre rajzolt szívecskét, bármit kérhetnek a pultnál.

Időközben hozzájuk csapódott pár jóképű fiatalember is, akik szerették volna meghívni őket egy-egy italra. Jelezték, hogy itt állítólag ők ingyen fogyaszthatnak, de a fiúk ragaszkodtak a meghíváshoz. Na jó, úgy látszott, hogy hajthatatlanok, hát legyen…nekik tök mindegy. Mindkét lány külön-külön csevegett a külföldi srácokkal, akikről kiderült, hogy magasan iskolázottak, (nem mellesleg jóképűek), jó fejek, és az előző fiúkhoz hasonlóan szintén udvariasak, figyelmesek.  nem mellesleg jól öltözöttek, jó illatúak, ápoltak…

És úgy udvaroltak, ahogy arra minden nő vágyik…Egyetlen pillanatra sem érezték, hogy kihasználják őket  vagy, hogy a fiúk cserébe várnak valamit…Nem!

Tőlünk jócskán délibb országból származó férfiakról van szó, akik a sztereotípiákkal ellentétben tisztelik a nőket, odafigyelnek rájuk, ne szenvedjenek hiányt semmiben. És nem azok a levakarhatatlan amurózók, akikkel a budapesti éjszakában lehet találkozni, akik ha meghívnak egy italra, akkor az a minimum, hogy el is mész velük…

Inkább királylányoknak érezték magukat végig. Úgy jöttek haza, hogy röpködtek 🙂 . És feltették a kérdést: a magyar férfiak miért nem tudnak így, de még hasonlóan sem udvarolni?

Hát igen…én is meg tudom egy kezemen számolni, hogy hány igazi férfi volt az életemben…

Ezen felbuzdulva feltettem pár fiatalembernek a kérdést, miért nem udvarolnak a magyar férfiak?

Ezeket a válaszokat kaptam:

A mai nők nem szeretik, ha udvarolnak nekik, nincs rá igény.

A férfiak nem hozzák otthonról a példát.

Elkényelmesedtek, elpasisodtak a férfiak.

Az udvarlás, ha én fizetek mindenhol??

Elcsúsztak a szerepek, sokszor a nő nyomul a pasira, nem is kell udvarolni.

Nem értékelik a kedves szavakat, csak a jó kocsit meg a drága ajándékokat.

Udvarlás? Az egy régimódi dolog.

Mi számít udvarlásnak?

Azért ez elszomorító, nem?

Én igenis szeretem, sőt nagyon szeretem, ha udvarolnak nekem! És igen, szeretem a virágot is, meg a kedves szavakat, a figyelmességet, az érdeklődést és a törődést is. Cserébe pedig nő vagyok, a szerepemnek minden megfelelőjével. Nem is fogok és nem is akarok szerepet cserélni…

Pontosan 8 éve és egy hete vagyok tiszta. Vagyis inkább absztinens (önmegtartóztató).

2008. vízválasztó év volt számomra. Nem csak a válásom miatt, hanem sok minden másban is. Amennyire leültem lelkileg-fizikailag pár hónapra, annyira el is kezdett hamarosan gyökeresen megváltozni az életem.

Egyik nap édesapám azzal hívott fel, hogy van egy betege, aki jutányos áron eladja az autóját és rám gondoltak, hogy megvehetném. Apukám közölte, hogy sajnos ő per pillanat nem tud kisegíteni anyagilag, ha szeretném az autót, nekem kell megoldanom. Rendkívül megkímélt, 15 éves kis Suzukiról volt szó, garázsban tartott, kevés kilométerrel, első tulajdonostól. Hűűű, gondoltam, ezt a lehetőséget kár lenne kihagyni. Végre megvehetném az első autómat 🙂 .

Gondolkodóba estem. Mire futja a bevételemből? 3 olyan dolgot soroltam fel, amire költenék: kaja-üzemanyag-cigaretta. De ebből csak kettőre lesz keret.

Elkezdtem matekozni, amiben sose voltam jó egyébként 🙂 :

1. variáció: üzemanyag+cigaretta=felkopik az állam
2. variáció: cigaretta+kaja=minek veszek akkor autót?
3. variáció: kaja+üzemanyag=le kell szoknom a dohányzásról…

Kizárásos alapon a 3. nyert.

Na de ez hogy fog menni 15 évnyi masszív dohányzás után??? Oké, hogy akkoriban már nem szívtam sokat és elég gyengét is, de akkor is…Kb. egyetlen nap sem volt az életemben 15 éve, amikor ne gyújtottam volna rá! Bocs apukám, de akkor sem, amikor kivették az orrmandulámat 21 éves koromban, mert a műtét napján megnéztem, hogy tudok-e még cigizni…és bakker, tudtam…

Meg azzal is tisztában voltam, hogy csak úgy fog menni, ha egyik napról a másikra leteszem. Mivel az nekem nem fog menni, hogy csak csökkentem, kicsit cigizek, aztán majd egyszer csak abbahagyom. Ennyire már akkor is ismertem magam…

Kitűztem a dátumot, július elseje. Egy baráti pár fiú tagja mondta, megcsinálja velem. Na, ez így könnyebb lesz, gondoltam. Megvettem az utolsó doboz cigit június 29-én (csak azért nem 30-án, hogy kárba ne vesszen a maradék), majd 30-án este meglátogattam a barátaimat.

És eljött az utolsó cigaretta ideje. Olyan volt, mint valami népünnepély. Stílusosan, szertartásosan elszívtuk az utolsó dobozban lévőt, minden slukkját mélyen beszívva és élvezve. Mert én élveztem a dohányzást. Nagyjából mindig, egy-két főiskolás buli utáni másnapot leszámítva 🙂 .

Úgy mentem haza, hogy nem is volt nálam egy szál se, otthon sem dugiban. Eltelt az éjszaka valahogy.

Másnap elindultam a húgom akkor 2 és 4 éves gyerekeivel pár napra a Balatonra. Ők nyűgösek, hisztisek voltak néha, nekem meg elvonási tüneteim voltak. De erőt vettem magamon, inkább sétálgattam, bicikliztem. És bár napokig nem aludtam, a nikotin-elvonás miatt, kibírtam. Egy homeopátiás doktornő ismerősöm ajánlott pár szert, amit szedjek a megadott dózisban egy pár napig, ezzel igyekeztem rásegíteni.

És hipp-hopp azon kaptam magam, hogy eltelt 1 hét, majd egy hónap, majd egy év. Néha eszembe jutott, még akár meg is kívántam, de tudtam, hogyha csak egyszer is rágyújtok, vége. Szerettem dohányozni, ezért mondom magam inkább absztinensnek. Dohányos vagyok, csak nem gyújtok rá.

Szóval 2008 nyarán inkább összekapartam, amim van és elmentem megnézni az említett járművet. Amikor megláttam a kis pirost, bele is szerettem. Tudtam, hogy megéri a leszokás. Lesz egy kocsim! Egy igazi, egy saját!

Az adásvételi megírása közben a hölgy elmondta, hogy rákos. Azt mondták, nincs sok ideje hátra. Egyedülálló, dolgozni már nem tud, viszont a pénzre szüksége van, hogy finanszírozza a kezeléseket. Ezért elad pár dolgot, amit tud. Nekem például az autóját. (A hölgy már egy ideje fentről néz minket és bár végül nem a rák vitte el, sokáig kérdezte, boldogok vagyunk-e a kis autóval. Örült, hogy hozzám került 🙂 .).

Akkor elhatároztam, hogy megbecsülöm a kis drágaságot, vigyázok rá nagyon, a horgolt angyalkával együtt a visszapillantóján. És nem gyújtok rá.

Ez 8 éve és egy hete volt. Sok minden megváltozott, például visszaköltöztem a fővárosba, a hajam jóval rövidebb lett, megtanultam korcsolyázni, de két dolog azóta is változatlan az életemben: egy slukkot sem szívtam el, és az autó is megvan még, most kapott újabb 2 évre műszakit 🙂 .

(fotók: saját és Pinterest)

A hétvégén mindenképpen fel szerettem volna frissülni, nem csak lelkileg, hanem testileg is. Mert igaz a mondás: „Ép testben ép lélek.” Ugyanolyan fontos mindkettő ápolása, karbantartása.

Én épp egy igen fárasztó hetet éltem meg. Viszont mivel általában a kozmetikusok nem dolgoznak sem szombat este, sem vasárnap, így házi praktikákhoz folyamodtam a szépülés terén.

Bevallom őszintén, némely, a neten keringő dologgal kapcsolatban én is szkeptikus vagyok és sose merném kipróbálni. Viszont van pár egyszerű és nagyszerű anyag, amikhez már volt bátorságom és nem bántam meg. Általában nem sok minden van nálam raktáron a, mivel gyakorlatilag minimális időt töltök itthon, de ezek még az én konyhámban is megtalálhatók :-).

Az egyik ilyen alap szépítőszer meglepő módon a kávézacc. Na, ez tuti mindig van itthon, nagy kávéfogyasztó lévén. Amikor először olvastam róla, az én szemem is kikerekedett…na de mi bajom lehet-alapon kipróbáltam. És bejött. Nagyon. Valaki jósol belőle, valaki a növényei földjébe teszi, én meg magamra kenem… 🙂 .

A szépülést a szemem alatti karikák eltüntetésével kezdtem. Egy kiskanálnyi zaccot pici vízzel összekevertem, majd a szemem alá pakoltam. Érdemes viszonylag ragadós-sűrűre csinálni, mert különben úgy potyog le, hogy még napok múlva is találsz belőle. Egy vattakorongot kettévágtam, ráhelyeztem a zaccra és lepihentem 10-15 percre. A hatóidő letelte után lemostam és konstatáltam a meglepően jó eredményt.

Aztán jöhetett a bőrradírozás. Először egy kis krémes arclemosóba tettem egy kávéskanál zaccot, majd jó alaposan ledörgöltem vele az arcomat és a nyakamat. Majd ugyanezt tettem testradírozás gyanánt is, csak pici szappan és víz keverékébe elegyítve (a szappant édesanyám készíti, kecsketej alapon, csak természetes alapanyagokból 🙂 ). Elképesztő a narancsbőr-gyilkos hatása!!
A zacc mennyiségét mindenki magának ki tudja tapasztalni, de egy főzetnyi kávéból származó az egész műveletre elég, sőt még sok is…Lehet belőle adni a pasiknak is 🙂 . 

Nos, miután a bőröm mindenhol olyan lett, mint a babapopsi, következhetett az ápolás.  Az arcbőröm ilyenkor a szokásos krémemből sokkal kevesebbet kíván, és hipp-hopp beszívja (költséghatékonyan tovább tart a krém 😉 ).

Testápoló helyett azonban gyakorta használom a másik csodát, a kókuszolajat. Igen-igen, azt, amivel főzök is 🙂 … Ez a világ egyik különleges csodaanyaga. Icipici kell belőle, és a bőröd olyan selymes lesz, mint az álom. Nem csak hogy abszolút antiallergén, hanem segíti a sebgyógyulást, fájdalomcsillapító, gombaölő, gyulladásgátló és fényvédő is egyben. Ezért használom az általam alkalmazott masszázsokhoz is.

A következő momentum az ajkaim felturbózása volt. Na persze nem úgy, mintha én lennék a csalánevő verseny győztese 😀 , hanem csak természetesen…

Ez a művelet azzal kezdődik, hogy a fogkefémmel finoman átdörzsölöm a bőrt, majd hidratálom. Ehhez kétféle anyagot szoktam használni. Az egyik a már említett kókuszolaj, de ha nagyon cserepes volt előtte, akkor először mézet kenek rá, majd amikor azt lemostam, jöhet a kókuszzsír.

A mézről talán köztudott, hogy külsőleg alkalmazva baktériumölő, sebgyógyító, antioxidáns hatású. Őt is használom mind a mézes masszázshoz, mind a mézes méregtelenítéshez, mert egyszerűen csodát tesz a testtel.

Jó szívvel ajánlom mindenkinek a fentiek legalább egyszeri kipróbálását, mert egyszerű, de rendkívül látványos szépségtrükkök!

És én most pihepuha bőrt varázsolva magamnak vágok bele a következő, szintén pörgős, eseménydúsnak ígérkező hétbe 😉 !

(képek: Pinterest)