menthai

Onnan lehet tudni, hogy valami jó film-e, hogy akárhányszor meg tudod nézni anélkül, hogy megunnád. És még attól is, hogy van mondanivalója.

(tovább…)

Espresso, cappuccino, frappuccino és még sorolhatnám. A kávéfajták útvesztőjében könnyű eltévedni. Annyiféle kávét készítenek már manapság, hogy egykönnyen nem lehet dönteni, melyiket válasszuk…

(tovább…)

„Mrs. Jacques Futrelle, lánykori nevemen Lily May Peel vagyok. 35 éves regényíró. A férjemmel utazom a hajón, az első osztályon. Ma 1912. április 10-ét írunk. Egy üzleti megbeszélésről tartunk hazafelé Southamptonból, a Massachusetts állambeli Scituate-be.”

(tovább…)

Könyvet olvasni? Kinek van ideje arra manapság? Hát én azért néha szakítok…legalább akkor, amikor szabira megyek.

(tovább…)

Graffitit egy hónapja fogadtuk örökbe a Budaörsi Állatmenhelyről. Ennek történetét is megírtam, amit itt tudsz elolvasni, katt. ide >>>

Az első hónap eseményeit osztom meg most veletek, kedves olvasók. Nem hazudok, nem mindig felhőtlen az élet egy kis kölyökkel, viszont annál mókásabb!

Például, amikor szétrág valamit és utána így néz a kis 3 hónapos (lehet rá haragudni?!):

Itt pedig éppen egy lábtörlő alá próbál benézni:

És amikor először találkozik a seprűvel:

Majd pedig az ablakpucolással:

Néha békésen pihen vagy éppenséggel napozik az ágyában:

Na jó, azért nem mindig van így…

Az biztos, hogy egészségesen fejlődik. Mi mindent megteszünk azért, hogy a táplálkozása kiegyensúlyozott legyen, jusson elég mindenből. Nem is finnyás, szeret mindent, amit adunk neki:

De azt a sebességet, ahogy eszik, azt nem igazán lehet überelni. Térülünk-fordulunk, még a friss vízzel sem érünk ki:

Persze utána kidől:

Majd esténként azért ki kell ám fárasztani némi sétával, ahol jó kiskutya módjára minden fűt-fát megszaglászik, ki nem maradhat semmi:

Amikor ügyes és szófogadó -és persze, hogy rághasson kedvére- jár neki a jutifalat meg mindenféle rágóka ( a képen látható marhagégét el is ásta rosszabb időkre, annyira bejött neki):

Az az érzés azonban, amikor együtt kávézik veled reggel, és nyalogat, mert úgy örül neked…na azok (is) felbecsülhetetlen pillanatok:

Mindenkinek kívánom, hogy élje át azt, amit egy kisállat adhat egy családnak! Óriási felelősség, idő- és energia ráfordítás, de a szeretet, amivel elhalmoz, az mindent felülmúl!

Hosszú Katinka. Ő az, aki fel meri emelni a szavát és kiáll az úszókért, de közben pedig szerény és szégyenlős.

Ez utóbbit én sem gondoltam volna egészen addig, amíg nem találkoztam vele személyesen. A sajtóból látott-hallott és az internetes fórumokon olvasott információkból nem ezt gondoltam volna róla első körben. Sejtettem, hogy más lesz élőben, de nem tudtam, mire számítsak.

A Biotech Usa Magyarország szervezésében motivációs előadást tartott, amin szűk körű hallgatóság vehetett részt élőben az online közvetítés mellett. Mi azon szerencsések között voltunk 11 éves unokahúgommal, akik ott lehettünk személyesen. Rajtunk kívül több gyerek és felnőtt vett részt, akik vagy maguk is úsznak, akár versenyszerűen, vagy éppen pont az ő hatására kezdtek el űzni bármilyen sportot is.

Katinka szívvel-lélekkel beszél

Klára nagyon izgult, hiszen már akkor, amikor ő úszni kezdett a Komjádiban, többször mellettük edzett Katinka. Messziről csodálta évekkel ezelőtt is, és amióta hihetetlen sikereket ér el, azóta pedig még nagyobb rajongója lett. Olyannyira, hogy amikor egy iskolai feladatban példaképekről kellett tablót készíteni, őt választotta. Mindent elolvasott róla, tudja, hogy dupla úszósapkában úszik, hány érmet szerzett az olimpián, stb. Piroska szörpöt is azért kellett mindig venni, mert az ő arca volt a címkén 🙂 .

Az előadáson az első pillanattól fogva közvetlen, szívélyes és jó fej volt Katinka. Úgy beszélgetett a moderátorral és a közönséggel a lehető legtermészetesebben, mintha egy baráti vacsorán lennénk éppen.

Viszont a mondanivalója és az üzenet, amit közvetít, az mindenki számára példaértékű lehet. Csodálattal hallgattuk minden szavát és semmi perc alatt ledőlt minden olyan, amit negatívan hoz róla a sajtó. Politika-, minősítés- és bírálatmentes volt minden mondata.

Pár közülük különösen nagy erővel hatott rám is és a nem burkolt célom az volt Klára számára, hogy az ő kis életében is tudjon ilyen lelkesedéssel és elszántsággal küzdeni a céljaiért, az álmaiért. Például azért, hogy majd felnőttként anyukájával egy saját cukrászdájuk legyen 🙂 .

Nagy a boldogság 🙂 !

„Motivációt nekem a céljaim adnak. Nagyon nehéz megtalálni azokat a célokat, amiért bármit megteszünk. Ha az ember megtalálja azt a célt, amit annyira el akar érni, akkor az tök mindegy, hogy érzed magad, hogy fáradt vagy, hogy ki mit mond. Te hiszel abban, hogy azt el fogod érni és ezért bármit megcsinálsz.” -mondta Katinka már a legelején.

És persze ezért a célért hajlandó már kora hajnalban lemenni az edzőterembe, ahonnan gyakran posztol közösségi oldalára is, ezzel motiválva másokat is. Sok embertől kap olyan visszajelzést, hogy erőt ad nekik a mindennapok küzdelmeihez.

Hiszen keményen edz, olykor napi 10 órát is. Ha elmarad valamiért egy edzés, azt akár vasárnap is képes bepótolni. Kitartó, nem is kicsit.

Itt felmerült bennem a kérdés: én vagyok bármiben is ennyire kitartó? (szerencsére igennel válaszolhatok…és Te?)

Szerényen fogadta a vastapsot tőlünk

Arra a kérdésre, hogy hogyan tűz ki célt magának, azt válaszolta, hogy egy nagy cél van kitűzve. És onnantól kezdve évekre, hónapokra edzésekre és versenyekre lebontva. De rugalmasnak kell lenni, hiszen sok minden változhat menet közben.

Újabb kérdés bennem: mi most az egy nagy célom? (Neked van 🙂 ?)

És hogy miből merít erőt Katinka? Hát Shane-ből…aki a férje, társa és edzője és mert vele közös céljaik vannak, egymást is motiválják.

Érdekes kérdést tett fel a beszélgetést vezető ekkor:

“Ott vagytok egy teremben Shane-nel, a terem bal oldalán van 100 zsák krumpli. És valaki azt mondja nektek, hogy úgysem tudjátok ezt 5 perc alatt átpakolni a terem jobb oldalába. Ki kezdi el?”

Katinka nevetve rögtön rávágta: „Mindketten egyszerre! Biztos vagyok benne, hogy egyszerre elkezdjük.”

 „Vagy Shane méri az időt, én meg pakolok 🙂 !” –tette hozzá viccesen.

Itt is megálltam egy pillanatra és elgondolkoztam: én is úgy működtem világ életemben, hogy ha valaki azt mondja nekem, hogy „úgyse”, akkor én meg azt mondom, hogy „csakazértis”. Te megcsinálod vagy feladod? És van az életedben, aki segít a megoldásban?

Az előadás utáni első kérdések és fotó pillanatai

Na de hogyan tudja kihozni magából ez a csaj a maximumot?

Erre a kérdésre azt válaszolta, hogy amire versenyre kerül a sor, addigra már nyugodtnak kell lennie és magabiztosan odaállni. (Előszeretettel hallgat rapet kikapcsolódásként és versenyek előtt 🙂 .) És úgy van vele, hogy ha most nem jön össze, akkor annak nem kellett összejönnie. Akkor annak oka van. Azzal a mentalitással megy oda, hogy kihozza magából a maximumot, tudja, hogy most akkor bele fog halni, de hogy mi lesz a végeredmény, az tök mindegy.

Azt hiszem, ezzel felszabadítja magát az alól a teher és teljesítménykényszer alól, amitől sokan nem tudnak szabadulni, és ami rányomja magát a végeredményre is…

Ami viszont roppant módon izgatott és választ is kaptam rá, az az volt, hogy vannak-e Katinkának is nehéz napjai, és ha igen, akkor azokon hogyan emelkedik felül?

„Van olyan, hogy úgy kelek, hogy hulla fáradt vagyok. És úgy érzem, hogy biztos, hogy nem fogok tudni most 5-6 órán keresztül edzeni. Én ilyenkor megpróbálom lépésekre lebontani a napot. És úgy nyitom ki a szemem, hogy a kávégépig elmegyek. Aztán majd eldöntjük, hogy mi lesz. Megiszom a kávét, jó…hát tulajdonképpen le tudok menni az uszodába, az nem lesz probléma.

És így szépen lassan…Lemegyek, és jó, akkor bemelegítek, azt még meg tudom csinálni. Aztán majd meglátjuk…

Hát, ha már itt vagy, akkor a vízbe is menjél be, a tornatermet már megcsináltuk. És akkor megcsinálom az egész edzést. És visszagondolva ú de jó, hogy ezt is megcsináltam! Egy nagyon-nagyon jó érzés, hogy ma nagyon nem akartam. De rengeteg önbizalmat ad, hogy még ilyenkor is lementem és megcsináltam!”

Azt mesélte, hogy ráadásul ilyenkor vannak szinte a legjobb edzései! Ha fáradt, fáj mindene, akkor is megküzd saját magával és megcsinálja! Ami a legfontosabb: legelőször saját magával kell mindenkinek megküzdenie!

Basszus, ezt a technikát nekem is be kell vetnem! Hiszen ha rossz napom is van, akkor is küzdenem kell a céljaimért, az álmaimért! De persze sokkal könnyebb lenne visszafeküdni, lustulni, aztán szép lassan elhagyni a vágyott célt és beérni kevesebbel…

De Katinka nem ezt teszi. Sőt, a negatív kommentek, beszólások még jobban motiválják. Nem foglalkozik velük. Hiszen azok, akik írnak neki, azok nem ismerik őt. A nagymamája viszont igen, aki azt mondta:

„Ne idegesítsétek fel a Katinkát, mert nagyon gyorsan fog úszni!”

És igen, ő valóban az IRON LADY, aki saját bevallása szerint is nagyon magasra tette a mércét.

Iron, mert vasakarata van, de közben pedig lady, aki egy mosolygós, csinos, szerény és rendkívül szimpatikus lány. Aki élőben olyan, mint bármelyikünk: érez, szeret, lelkesedik…csak éppen háromszoros olimpiai bajnok, többszörös világ- és Európa-bajnok úszó, keményen edz, úszóiskolát alapított (saját módszerük szerint oktatnak), és vállalkozást vezet, motivál másokat és saját magát, nap mint nap.

Hihetetlen nagy élmény volt hallgatni őt, és az biztos, hogy ha elbizonytalanodnék bármikor, visszaolvasom vagy hallgatom majd szavait, és ezt jó szívvel ajánlom másoknak is!

Köszönjük Katinka!

Egy életünk van, és azt nem mindegy, hogyan éljük meg. Az álmainkat, céljainkat megvalósítva vagy a tévé előtt fekve, tunyulva vagy éppen pénzt és javakat harácsolva, siváran…

A nők többségében megvan annak a vágya, hogy gyermeket szüljön és otthon maradjon babázni. Persze van, aki saját elhatározásából másképp dönt.

Én az előbbi csoportba tartozom. Sok-sok gyermekkel foglalkoztam eddig hivatásomból adódóan, a picitől a kicsin át a kamaszokig. De az ugye mégis más, mint egy saját…

De mi is jelenik meg először a lelki szemeink előtt, ha az ideális családra gondolunk? Anya-apa-gyerek(ek)-kutya. Ugye?

forrás: Pinterest

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen –ugyan hosszas várakozás és kalandos élet után- megtaláltam azt az embert, akivel mindezt nem csak, hogy el tudom képzelni, de meg is tudom valósítani. Na de tegyük félre egy pillanatra a szerelmi szálat. (Vagy mégsem 🙂 ?)

Nem is olyan régen kaptam egy üzenetet, amiben az a „jótanács” állt, hogy szüljek gyereket vagy fogadjak örökbe egy kutyát…Na, az előbbi ugye nagymértékben a Jóistenen is múlik, így ha ad, akkor örömmel elfogadjuk. De ezt nem lehet időhöz kötni.

Az üzenet másik részét viszont könnyebben meg lehetett valósítani. Apropója is volt a dolognak a hetekben, mégpedig egy születésnap. Amúgy is szerettünk volna egy kis négylábút, de rábíztuk a szülinaposra a választást. A kis gazdival (aki 50%-ban az, a maradék részen osztozunk a párommal, ezt ő osztotta le így 🙂 ) közösen az örökbefogadás mellett döntöttünk. Több helyen láttuk az interneten, hogy sajnos már kölyökkutyákat is kidobnak, így nem kell feltétlen nagy, felnőtt kutyát választanunk.

A szülinapon elindultunk egy vidéki város menhelyére, amit korábban kinéztünk és a honlapjukon láttunk is kölyköket. De sajnos, amikor odaértünk derült ki, hogy csak délután lehetne bemenni. Csalódottak voltunk, de pár pillanat múlva beugrott nekem, hogy van egy közelibb menhely is, mégpedig Budaörsön. Nézzük meg azt! A modern technikának köszönhetően gyorsan rákerestünk a neten, fel is hívtuk őket és szerencsénkre a nyitva tartás nekünk kedvezett.

A Budaörsi Állatmenhely (bővebben róluk itt olvashatsz >>>) kutyákat és cicákat is befogad, immáron 2001 óta. Megérkezésünkkor szeretettel fogadtak minket és biztattak, nyugodtan nézzünk körbe. Elindultunk a kennelek között, és rögtön beleborzongtunk a sétába, ugyanis ahogy haladtunk, úgy kezdtek el ugatni a kutyák sorban. Mintha azt mondanák: „Kérlek, engem fogadj örökbe!!” .

Kiskutyák a menhelyen

Kisebb-nagyobb kutyákat láttunk, de mind felnőttek voltak. Egy kutyusnál viszont mindhárman megálltunk. Feltűnően szép és igen barátságos volt. Léda, aki egy gyönyörű másfél éves kislány (a menhely honlapján megtaláljátok, örökbefogadható 😉 ).

Dilemmába is estünk…mégis vigyünk nagyobb kutyát? Elkezdtünk kifelé sétálni, és legnagyobb meglepetésükre a kutyák csöndben maradtak. Borzasztó érzés volt, mintha csalódottak lettek volna. Hogy már megint nem őket…

Az egyik gondozót megkérdeztük (szerencsénkre), hogy vannak-e kiskutyák?! És kiderült, hogy vannak, egy külön házban elszeparálva. De mi jól neveltek lévén nem mentünk be mindenhova kéretlenül, ezért nem láttuk őket.

Cipőinket lefertőtlenítve léptünk be a házba, és előre figyelmeztetett minket a gondozó, hogy nem szabad hozzájuk nyúlni, mivel még nem kapták meg minden oltásukat.

Több kennelben sok cuki kiskutyát láttunk. Az egyikben két kis fekete csöppség volt, akik azonnal elnyerték tetszésünket. Kiderült, hogy valójában ők öten vannak testvérek, a többiek (2 zsemleszínű és egy másik fekete) egy emelettel lejjebb volt látható. Tanakodás nélkül tudtuk, közülük viszünk haza. Megtudtuk, hogy labrador keverékek, és az anyukájuk is ott van ők már bent születtek.

A tesók

A telephely vezetőjével közöltük szándékunkat. Elmondta, hogy a kiskutyák még alig 3 hónaposak, így mielőtt elvinnénk őket, még oltásokat és chipet kell kapniuk. Illetve felhívta a figyelmünket a felelős állattartásra, valamint kikérdezett minket, hova, milyen körülmények közé kerül majd a kiskutya.

Egyeztettünk a következő hétre egy időpontot, amikor elhozzuk a kiskutyát.

Kis gazdink röpködött a boldogságtól és már tervezte a jövőt.  Utánanéztünk a labrador tulajdonságainak, mire számíthatunk. Csupa szeretet, játékosság lesz a jellemző a vele való életre.

A kutyus neve mondjuk már a választás előtt megvolt: Graffiti 🙂 .

A következő napokban tereprendezés és szervezés töltötte ki szabadidőnket. Édesapámtól kaptunk egy kutyaházat (mert az övék soha nem használta…ilyenek a pulik 🙂 ), a család másik részétől pedig fekvőhelyet bentre, ugyanis a kis kölyök még nem aludhat kint egy ideig, így ideiglenes hálószobája a garázsban lett kijelölve. Labdák vannak, de majd meglátjuk menet közben, mire lesz még igény.

Beszereztem az alap élelmiszer ellátmányt is. Az eladólány nevetett rajtam, amikor mondtam, veszek mindenféle konzervet, ki tudja, melyik ízlik majd neki…Felhomályosított, hogy ez fordítva van: az fog neki ízleni, amit kap tőlünk…Jó-jó, de szeretnék a kedvében járni, pont, mint egy kisgyereknek.

És akkor eljött a nagy nap! Megérkezésünk után már máshol találtuk a kiskutyákat, mivel oltás után kikerülhettek nagyobb kennelbe. Sok kis cukiság volt egy helyen…pici tanakodás után úgy döntöttünk, az 5 testvérből a legkülönlegesebb. fekete-barna(hivatalosan cser) kisfiút hozzuk el. Már a kennelben modellt ült nekünk, megerősítve minket, hogy igen, ő jön velünk haza.

Graffiti modellt ül

Elintéztük a papírmunkát és már indulhattunk is. Párom helyes kis fa dobozt eszkábált neki az utazásra, amit pokróccal kibélelt, amiben persze Graffiti nem nagyon akart benne maradni és az autózást is nehezen viselte, de szerencsére hamar hazaértünk.

És akkor innentől kezdve jött a terepbejárás, ugrabugrálás, felfedezés. Az első lépcsőzések öröme és botladozása, a számára ismeretlen nagyobb fűben való esetlen botorkálás, a labdával való első találkozás rémülete, majd megbarátkozás és még sok újdonság, mindenkinek…A délután mozgalmasan telt, így miután minden gyerek (mert az unokatesók is átjöttek) hazament, kis Graffitink ledőlt és elaludt.

Graffiti és a lépcső első találkozása

És innentől vagyok gyesen vele 🙂 .

Ha azt mondom, hogy ultracuki, akkor enyhén fogalmazok…De pont olyan, mint egy kisbaba. Az első pisi-kaki, az etetés izgalma, kis nyüsszögés, saját tükörképének felfedezése az ablaküvegben, minden megszaglászása és megrágása, az ugrálás a lábam körül, hogy csak vele foglalkozzak. Bennem pedig az izgalom, hogy épp hol van, mit csinál, nincs-e baja. Leskelődtem az ablakból, figyeltem a kis csöppséget. De mindent flottul csinált. Néha viccesen, de alapvetően ügyesen feltalálta magát.

Majd eljött az esti lefekvés ideje. Picit tartottunk tőle, hogy telik majd az éjszaka. De amilyen komfortos helyet csinált neki „apuka”, pont olyan jól érezte magát. Egész éjszaka egy mukk nélkül aludt. Én azért még egy ideig hallgatóztam, de megálltam és nem nyitottam rá az ajtót (nem volt könnyű).

Az első reggel

Reggel korán már alig vártam, hogy megnézzük, kiengedjük. Örömmel fogadott minket a kis cuki és a fekhelyét sem tojta össze, okosan amellé csinált. Boldog futkározás, reggeli, és a már ismerős labdával való játék következett. Hihetetlen egy szeretetgombóc, aki amikor nem vagyok kint, nézeget befelé, hátha meglát. Akkor nagy szemeivel néz rám olyan tipikus kiskutyásan, hogy gyere már ki…

A mai délelőttöt itthon töltöm vele, itthonról dolgozom a gyesről. Szerencsénkre túl sokáig nem fog egyedül maradni napközben, hiszen mindkettőnk időbeosztása rugalmas.

Egészen biztos, hogy jól döntöttünk. Mind az örökbefogadás kérdésében, mind a kiskutya választásban.

Én személy szerint biztatok mindenkit az örökbefogadásra. Azért is, mert így lehetőséget lehet adni a kidobott, elhagyott állatoknak az életre. A menhelyekre az örökbefogadás előtt többször el lehet menni, ismerkedni, barátkozni a kiszemelttel. De akár sétáltatni is lehet a jószágokat, szinte bármelyiket. Ez lehet egy jó kis önkéntes munka is. Sajnos nagyon sok elhagyott állat van, akit megunnak, kitesznek, bántanak. Az biztos, hogy nagyon nagy szüksége van a menhelyeknek minden segítségre, anyagi és természetbeni, kétkezire egyaránt.

De azt tudni kell mindenkinek, hogy ez valóban nagy felelősség. Jól át kell gondolni, lesz-e megfelelő helye, jut-e rá elég idő. Egy háziállattal foglalkozni kell, gondoskodni róla, játszani vele, szeretgetni. Pont, mint az embereket. Senki sem szeret egyedül lenni, mindenkiben benne van a valahová tartozás igénye, a szeretni és szeretve lenni érzésének megélése.

Szóval így lettem én gyesen gyerek nélkül. És a nekem küldött kívánság egyik része máris teljesült…bízunk benne, hogy a második felére is kapunk áldást az égiektől. Mert az álmok igenis valóra válnak, főleg, ha az ember tiszta szívvel kéri 🙂 !

Na, mennem is kell, nem érek rá tovább irkálni, mert Graffi épp könyörgően néz rám és hív játszani 🙂 !

És már tudjuk, mire jó a teniszlabda

Puszi-pacsi mindenkinek!