menthai

Az utóbbi pár hétben kétszer is megkaptam azt a megtisztelő díjat, amit bloggerek adnak egymásnak, elismerésük jeléül. Pont olyan, mint gyerekkoromban a barátság-füzet 🙂 . Ti emlékeztek még rá?

Először megkaptam a 160gramm írójától ezt az elismerést. Izával egy blogos workshopon ismerkedtem meg, és azóta is csodálója vagyok…Ennek a cuki lánynak rendkívül szigorú diétát kell tartania, mert laktóz- és gluténérzékeny, inzulinrezisztens és PCOS-es. De mindezek ellenére mindig mosolygós szuper csaj 🙂

Még időm sem volt reagálni, máris megkaptam másodszor is a díjat a meddővagyokanyaleszek blog szerzőjétől. Vele még csak online értekeztem, de előtte is megemelem a kalapom azok után, amiket olvastam a bejegyzéseiben…

De miről is szól ez a díj?

1. Arról, hogy megírod, kitől kaptad a díjat (mindketten belinkelve 🙂 ).
2. Írsz 10 olyan dolgot magadról, ami nem köztudott.
3. Válaszolsz a jelölő által feltett kérdésekre (nálam ugye ez 2-szer 10 kérdés 🙂 )
4. Új jelölteket nevezel meg és felteszel nekik is 10 kérdést!

És akkor a 10 nem köztudott dolog rólam:

1. 2011-ben volt egy gerincsérv-műtétem, ami sok mindent megváltoztatott az életemben. Például tudom, hogy a gyógytorna az egyik legkeményebb mozgásforma, ott is tud izomlázad lenni, ahol nem is gondolnád… 🙂
2. Nincs ágyam, egy szuper matracon alszom. Addig ez pont jó így, amíg itt lakom.
3. A grízes tésztától két hétig egy irányba futok…Szerintem nem alkalmas emberi fogyasztásra 🙂 
4. Kislány koromban a zsebpénzemből csoki helyett gépsonkát vettem, és amíg a pénztártól a kijáratig elértem, meg is ettem 🙂
5. A 3/4-es nadrágnak számomra semmi értelme, vagy legyen rövid vagy legyen hosszú…
6. Nyáron volt 7 éve, hogy leszoktam a dohányzásról. Előtte 15 évig cigarettáztam, nagyjából egyetlen nap kihagyása nélkül. Dohányos vagyok most is, csak absztinens 🙂
7. Dolgoztam már életemben mekiben, kínai étteremben, kocsmában és takarítónőként is. Mindegyikben volt sok érdekes…
8. Voltam már férjnél. Annyira nem tetszett… Ezért még egyszer megpróbálom 🙂 Mert ha valami nem sikerül elsőre, akkor majd másodikra fog!
9. Melegítőben csak a lakásban vagyok képes létezni. Rosszul érezném magam, ha macinaciban kellene az utcán lennem…
10. Nem értek a szobanövényekhez. Nálam csak az igazán túlélők maradnak meg. Pedig istibizi szeretem őket!!

És akkor a válaszaim, először Iza kérdéseire:

1. Milyen betűtípussal írod a bejegyzéseidet? Ubuntu
2. Hová utaznál legszívesebben? Mivel már majdnem sikerül a közelmúltban, ezért most a görög szigetek valamelyikére, mondjuk Karpathosra.
3. Milyen könyvet olvastál legutóbb? Pál Ferenc: A magánytól az összetartozásig (főleg szakmai könyveket olvasok mostanság…)
4. Melyik szót használod leggyakrabban? Erről a hallgatóimat kellene megkérdezni…
5. Ki a kedvenc karaktered a Micimackóból? Erre is nehéz válaszolni, de mondjuk Kanga és Zsebibaba.
6. Milyen a kedvenc illatod? Jimmy Choo: Star (de most már a Blossom is, szintén tőle)
7. Hány órára van állítva az ébresztőórád? Ha nincs dolgom reggel, akkor sehányra 🙂
8. Mi volt életed legboldogabb pillanata? Sok ilyen volt, de egyik sem publikus… 😉
9. Mi a kedvenc használati tárgyad? Most az új exkluzív laptop-táskám, amit Olaszországban szereztem be.
10. Követsz vagy követtél már valamilyen diétát? Laktózérzékenyként igen…

És akkor a másik 10 kérdésre adott válaszaim, Cseresznyevirágnak:

1. Mi volt az óvodában a jeled? Illett hozzád? Esernyő. Szerinted? 🙂
2. Mit gondolsz, mi a szeretetnyelved? Mitől érzed magad szeretve? Az enyém az ajándékozás és a testi érintés. Én mindegyik szeretetnyelvnek örülök nagyon 🙂 , de a minőségi idő nagy ajándék.
3. Mi gyerekkorod legszebb emléke? A sok közül az egyik a nagymamám saját készítésű dobostortái nekem, néha dobverővel 🙂
4. Melyik a kedvenc évszakod és miért? Leginkább a tavasz, mert akkor születtem.
5. Ha egy hónapig egy másik korban, kultúrában kéne élned, mit választanál? Az 1920-as 30-as évek Párizsát talán.
6. Mit jelent számodra nőnek lenni? Ez az aktuális lelki állapotomtól függ. De sok mindent jelent: csodát, gyengédséget, szépséget, bájt, határozott lágyságot, olykor szeszélyességet és veszélyességet.
7. Hova utaznál el legszívesebben? Erre Iza 2. kérdésénél válaszoltam.
8. Most indulunk, egy bőröndöt vihetsz magaddal, mit raksz bele? A fontos gyógyszereimet, fogkefét, anyukám által készített szappant, pipereholmit, iratokat, bankkártyát, pár lenge ruhát (úgyis meleg helyre megyünk 🙂 ) Ezt nyáron megcsináltam, 2 hétre 1 kézipoggyásszal Olaszországba 🙂
9. Miben szeretnél fejlődni? A time management (időbeosztás) nevű dologgal összecimbizni, mert még nem felhőtlen a viszonyunk…
10. Mi a kedvenc filmed és könyved? Film: A kóristák. Könyv (most): Szvámi Ráma: Az örömteli élet művészete

Az én kérdéseim:

1. Mikor írtál utoljára kézzel levelet és kinek?
2. Miért kezdtél el blogot írni?
3. Mi a legextrémebb dolog, amit ettél vagy ittál életedben?
4. Félsz valamitől? (bármitől)
5. Végeztél már önkéntes munkát?
6. Melyik szokásodtól nem tudnál megszabadulni sosem?
7. Milyen színű ruha van rajtad, amikor erre a kérdésre válaszolsz?
8. El tudnád-e képzelni az életedet telefon és internet nélkül?
9. Mi a kedvenc zenéd, amitől bármikor táncra perdülnél?
10. Mi a hobbid?

Őszintén hálás vagyok, hogy kétszer is megkaptam ezt a címet és továbbadva, az én díjazottjaim (akikről nem tudom, kaptak-e már):

1. Papírvarázslat -mert irigykedem azokra a szépségekre, amiket alkotnak 🙂
2. Paleotündér -mert meggyőzött arról, hogy házilag is el lehet készíteni a paleos dolgokat…
3. Sütit akarok! -mert Gerti is bebizonyította, hogy éri álmodni és megvalósítani! És a sütijei is mennyeiek 🙂

És akiket még olvasok és akiknek adtam volna, azok már minimum egyszer megkapták a díjat… 🙂 

A héten kis híján feladtam. Elegem lett. Kimerültem, lemerültem. Az “akasztják a hóhért” effektus kerülgetett. Biztos közrejátszott a szerelmi csalódás és a szervezetemen ugyanolyan viharos sebességgel átgázoló brutál vírus is.

Úgy gondoltam, lehet, hogy nem is nekem való ez az egész blogolósdi. Kezdett lelkiismeret-furdalásom lenni, hogy keveset foglalkozom vele. Láttam a sok jól menő (és olykor rendkívül egyszerű) bejegyzést, amit itt-ott kiemeltek, sok ezren látták, lájkolták. Szomorú is voltam picit. Hogy pedig most bazi jót írtam (szerintem), és még sem olvass annyi ember… De mennyi is az annyi?

Elkezdtem gondolkozni. Amikor blog írásába kezdtem, azt miért is tettem? Azért, mert a barátaimnak tetszettek a szavaim, a történeteim, a tanácsaim és jó mókának is találtam. Amikor mondanivalóm volt, akkor írtam. És örültek. Meg én is. Akárhányan is voltak.

Most meg komolyan azon agyalok, hogy többet „termeljek”, hátha akkor jobban fut a szekér??? Egy frászt! Ha nincs ihlet (márpedig az utóbbi napokban-hetekben nem volt oly sok), akkor nem fogok, nem tudok írni!!!

Viszont ha abbahagyom, akkor hogyan is oszthatnám meg Veled, drága olvasóm például, hogy a héten:

• egy derékfájós ismerősöm ezt írta egy teljes thai testmasszázs után: „A hátam határozottabban jobb és a nyakam is! Nagyon köszi! 🙂

• színházba vágytam gondolatban, de ugye pasi a holdon…Kb.5 perc múlva barátnő ír, hogy elmegyek-e vele a szülinapján megnézni egy jó kis darabot? Mi az hogy 🙂 ?!

• részt vettem egy rendezvényen, ahol hazánk egyik neves sportoló férfiúja szakmai együttműködésre kért engem(!) 🙂 (meglátjuk, mi lesz belőle, de baromira hízelgő… 😉 )

• ismeretlen gyerektársaságban pár óra játék után ilyeneket mondtak nekem: „Úgy szeretlek!” „Veled szeretnék hazamenni Bori, mert olyan szép vagy!”

• az én drága Édesanyám–miután elsírtam neki a szerelmi bánatomat és feltettem a tök béna kérdést, hogy mikor lesz már egyszer másképp?- ezt mondta: Édes kislányom! Te mindent a magad erejéből értél el, hidd el, hogy csodálatos vagy! Rendben lesz minden 🙂 (köszi anyukám, nincs több kérdésem 🙂 )

• ezek után találkoztam azzal a rendkívüli, számomra igen hiteles spirituális szakemberrel, aki újfent figyelmeztetett arra, hogy tudjam: „minden akkor jön el, amikor itt van az ideje!”

• kalandos napot tölthettem barátnőmmel, akivel széjjelröhögve magunkat, vadregényes utazással egybekötött dolgozást hoztunk össze, egy csodás helyen (ahol, ha lesz második esküvőnk, akkor tuti ott lesz 🙂 ). De ez már egy másik bejegyzés témája lehet/lesz…

• sütit szerettem volna enni, de semmi hozzávaló nem volt itthon és vasárnap is van… Húgom pedig épp sütött, és az unokahúgom (és egyben legjobb barátnőm) amikor ezt megtudta, határozottan kijelentette, hogy márpedig el kell jönniük, hozni nekem egy kis finomságot 🙂

Így a hét végére abszolút biztos lettem benne: írok továbbra is. Mert van miről és van kinek. Akárhányan is vannak, mind számítanak! Hogy mennyit posztolok és mikor, az már más kérdés. Nem görcsölök rajta. Lötyipötyi bulváros idiótaságokat nem fogok írni továbbra sem, csak azért, hogy legyen x számú poszt. A minőség nem mehet a mennyiség rovására, ebben a dolgomban sem.

Elengedtem ezt a kishajót is…

És akkor olyan szépségkirálynős befejezésképpen: köszönöm Édesanyámnak, Áginak, Nórinak, Mártinak és a hét férfi-szereplőinek, hogy mind-mind lendítettek rajtam egyet! No meg világbéke… 🙂

További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokért tőlem látogass el ide: https://www.facebook.com/menthai.hu

(fotók: Pixabay, Pinterest)

Nincs olyan, hogy mindig ugyanolyan pasival találkozol…..Nem-nem. Ők a változók, Te pedig a változatlan. Vagyis az, akinek szükség esetén módosítania kell, ha ugyanaz történik. Pontosan addig kapjuk a leckéket újra és újra vissza, amíg nem oldjuk meg őket. És ha mindig ugyanúgy oldod meg, akkor nem változik semmi.

Na, pont ez történt velem most is.

Tiszavirág életű kapcsolatom a napokban véget ért. Pedig már majdnem eljutottam a bakancslistámon lévő görög szigetek valamelyikére is 🙂 (mondjuk a migráns-szitu miatt is jobb, hogy nem)

Hogy miért lett vége, amikor minden csodásnak tűnt és mindenben stimmeltünk?

Hát azért, mert ő nincs készen (még) egy újabb kapcsolatra. Természetesen, ha a két félből az egyik nem tudja teljesen adni magát, akkor abból nem lesz „rendes” kapcsolat. Ezt nem csak szakemberként, hanem nőként is meg tudom erősíteni. (Szakemberként beírok magamnak pár piros pontot, mert segítettem nekik rájönni arra, hogy még van munkájuk magukkal. De ugye most a magánéletemről van szó…)

Az utóbbi 3-4 alkalommal azonban kísértetesen hasonló a sztori.

De mi is az, ami mindegyik úriemberben hasonló volt? Hát az, hogy egy komoly kapcsolat, nagy csalódás után ismerkedtem meg velük. Kivel szinte rögtön, kivel hónapokkal utána.

Nem az idő számít. A gyászmunka nagyon fontos. Ez nem tart mindenkinek ugyanannyi ideig. De csak akkor tudod meg, hogy végeztél-e vele, ha eljön a következő ígéretes kapcsolat (a tingli-tanglik nem számítanak 🙂 ). Akkor derül ki, hogy igazán készen állsz-e. Nem a régi partner el nem engedése miatt, hanem magad miatt. Hogy tudsz-e felszabadultan, félelmek nélkül belemenni.

Na, az utóbbi partnereimnél sajnos ők nem tudtak. Tisztán látszódott egy pár hét után, hogy beparáztak. Ahogy én is a válásom utáni első kapcsolatnál, akihez ráadásul majdnem hozzá is mentem (tiszta szerencse egyébként, hogy nem…). Nem álltam készen, inkább csak a vágy volt meg egy társra, az érzelmeim tisztasága, stabilitása még nem. Sok idő kellett még…

Az viszont tuti, hogy legközelebb az lesz az első kérdésem a fiatalemberhez, hogy: “Mikor volt az utolsó csalódásod, szakításod? És azóta mi történt?” (hosszas faggatózás, interjú fog következni) “Hány randid volt és meddig jutottatok?” (nem bízom a véletlenre…)

Jó, ezeket a kérdéseket addig még finomítom… 🙂  De biztos, hogy nem leszek a nagy szakítás utáni első, „jajj rájöttem, hogy még nem állok készen” –kapcsolat alanya.

Most épp úgy érzem magam, mint akinek volt egy szívműtétje, amikor miután rávette magát, nem félt felfeküdni a műtőasztalra, elkábult, felnyitották a mellkasát, megtalálták a szívét, aztán……….happy end helyett otthagyták nyitott mellkassal, kvázi szíven lőve, hogy: „foltozd be magadnak, ahogy tudod”, aztán állj fel, rázd meg magad és menj tovább (közben a koronát se felejtsd el megigazítani 🙂 )

Az tény, hogy nehéz. Egyre több a seb mindenkin, és kapcsolnak be a régi rossz emlékek egy helyzetben, hogy „csak nehogy megint ugyanaz történjen”.

De nem bántam meg egy cseppet sem, egyiket sem. Csodás emberekkel találkoztam, akiktől sokat kaptam és tanultam magamról. És csak remélem, hogy én is adtam nekik, ha mást nem is, sok szeretetet, odafigyelést és őszinteséget azt biztos. Magamat adtam és adom, sallangok, taktikázás és praktikázás nélkül.

És mint mindig, mosolyogva megyek tovább az utamon!! Mert tudom, hogy meglesz az, amit szeretnék.

A csodálatos barátaim szerint ne is változzak meg, mert ahogy az egyikük írta nekem:

„Nyitottnak, pozitívnak kell lenned, mint amilyen eddig is voltál, és amilyen mindig is vagy. Olyan Borisan, tudod! Kicsit belehalsz, az nem baj. Mert ez is BORIS. Ha valamit csinálsz, valakivel vagy, azt vagy 100% hittel, vagy sehogy.”

Ennyi! Köszönöm…

További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokért tőlem látogass el ide: https://www.facebook.com/menthai.hu

(fotók: Pixabay, Pinterest)

Történt nemrég, hogy megbukott egy hallgatónk az írásbeli vizsgán. Egyértelmű volt, hogy a rendelkezésre álló idő alatt sosem fogja tudni megírni a dolgozatot. Nem azért, mert én szubjektíven ezt gondolom, hanem mert SNI. Sajátos nevelési igényű. Ami jelentheti: a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenességével küzdő gyermeket, de a kiemelkedően tehetséges tanulót egyaránt.

Jelen esetben az előbbiről van szó. Lehetőséget kapott arra, a hivatalos szakvélemény alapján a bizottságtól, hogy az írásbeli vizsgafeladatot szóban oldja meg.

Azonban a legnagyobb jó szándékunk, türelmünk és segítségnyújtásunk ellenére sem tudta teljesíteni a szakképesítés megszerzéséhez szükségesen elérendő minimumot. Lelkesedése és kitartása valóban példaértékű, azonban a pályára való alkalmassága megkérdőjelezhető.

Mint minden szakmához, ehhez is szükség van pár alapfeltételre, melynek teljesülnie kell az adott munkakör betöltéséhez. A pályaorientációval kapcsolatos kérésünkre azt az egyértelmű választ adta, hogy a gyakorlati helyén biztatták, valamint a szülei is rendkívüli módón támogatják a pedagógiai-szociális vonalon való elhelyezkedését.

Kikerekedett szemmel néztünk… Rendben, hogy biztatják a gyakorlati helyen, de vajon adott esetben alkalmazzák-e ténylegesen? A szülők pedig miért ringatják abban a tévhitben, hogy ez a neki való szakma? Természetes, hogy részrehajlóak, de amikor nyilvánvaló a helyzet, akkor miért áltatják azzal, hogy sikeres lehet ezen a téren? Miért nem inkább segítenek neki abban, amiben valóban kiteljesedhet?

Mi szakemberként felelősségteljesen nem adhatunk ki úgy egy bizonyítványt sem, hogy tudjuk, a vizsgázó nem rendelkezik a szakképesítés megszerzéséhez szükséges kompetenciákkal. Nem legyinthetünk, hogy ugyanmár….Mekkora etikátlanság lenne??!!

Kedves Szülők!

Itt a tanév elején kérlek Benneteket (pedagógusként és mentálhigiénés szakemberként), hogy próbáljátok meg REÁLISAN látni gyermekeitek erősségeit és gyengeségeit. Lássátok be, mi az, amiben tehetséges és mi az, amiben nem!

Lehet, hogy nem egy matekzseni, viszont kiválóan rajzol, zenél vagy sportol… Természetes, hogy érje el a TŐLE VÁRHATÓ minimum szintet minden tantárgyból, de ne tegyetek fel számára elérhetetlen lécet !

Lehet, hogy az a kettes vagy hármas, amit elér azokból a tantárgyakból, amik nehezebben mennek neki, az számára pont olyan, mint másnak a négyes vagy az ötös!

Lehet, hogy iszonyú erőfeszítést jelent neki ez is, és belead apait-anyait, de ennyi, nem tud négyest vagy ötöst produkálni, bármennyire is szeretnétek (TI…)!

És igen: LEGYETEK BÜSZKÉK erre a teljesítményre is! Nem csak az a büszkeség, ha a jeles bizonyítvánnyal lehet pózolni a fb-on, hanem az is, ha tudod, hogy a gyereked izzadtságos küzdelemmel dolgozott azon a kettesen vagy hármason, és MEGCSINÁLTA!!!

És ha nem vagytok tisztában a gyermek egyes területeken való képességeivel, akkor kérjétek ki a pedagógus véleményét. Vagy menjetek el egy Nevelési Tanácsadóba, pályaorientációs tanácsadásra, ha kétséges a pályaválasztás.

Mert nagyon fontos, hogy okozzon örömet a gyermeknek a tanulás! Ne stresszeljen rajta, meg gyomorideggel menjen iskolába! Ráadásul a Life Long Learning (élethosszig tartó tanulás) jegyében manapság 5-7 szakmaváltásra is fel kell készülni egy élet során, szóval muszáj lesz fenntartani a tanulási motivációt…

Nem biztos, hogy ő szeretné a Ti elmulasztott, meg nem valósított pályátokat produkálni, vagy azt, amit Ti elképzeltek számára! Hiába orvos az édesapám, mégsem jutottam tovább a Kórbonctani alapismeretek című könyv lapozgatásánál, az bőven elég volt, hogy tudjam, rosszul lennék egy műtőben… Sokkal inkább tudtam úgy 5 éves koromtól, hogy gyerekekkel-emberekkel szeretnék foglalkozni, és szerencsére ebben támogattak is a szüleim. És „felnőtt” létemre hála Istennek (és a szüleimnek), azt csinálom, amit szeretek 🙂

Szóval biztassátok őket abban, amiben ügyesek (és ha az éppen a foci, akkor na bumm, legalább lesz egy jó focistája kis hazánknak 🙂 ), tanuljatok velük, de legfőképpen szeressétek őket nagyon, mert a boldog gyermekkort, és majdan a felnőttkort elsősorban Ti teremtitek nekik…

További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokért tőlem látogass el ide: https://www.facebook.com/menthai.hu

(fotók: Pixabay, Pinterest)

Rendkívüli módon szomorú vagyok. Nem úgy általában, hanem mostanában többször. Többen levizsgáztak migráció témakörből az elmúlt napokban, de a vizsgázók többsége e-learninges oktatási formában vett részt… (ami ugye az interneten való tanulást jelenti) És jó páran meg is buktak…

A fb-ot elárasztották a különböző kommentek, hírek, megosztások, „okosságok” a menekültügy kapcsán.  Egy pár ilyenbe bele is olvastam, de igazából hányingerem lett. Így csak figyeltem. De attól is oly nagy mértékű káosz lett bennem seperc alatt, hogy csak na. Már azt sem tudom, ki kivel van. Azok közül az ismerőseim közül, akiket tök jó érzésűnek, jó lelkűeknek és mindenféle szívbéli jósággal megáldottnak tartottam, többeknek volt olyan megnyilatkozása, amely mélységesen megdöbbentett. Fröcsögés a gyűlölettől, ellenségeskedéstől, stb. Persze, mindenkinek a magánvéleménye. És meg is hagyom nekik.

De akkor könyörgöm, ne bántsák azokat, akik szintén önszorgalomból, saját elhatározásból és pénztárcából segítenek, BÁRKINEK! Legyen az menekült, hajléktalan, roma, zsidó vagy akárki…

Ne trollkodjon senki a másik életébe, mert nem vagyunk különbek a másik embernél. Ugyanonnan teremtettünk…

Hogy mit ért el az, aki gerjeszti ezt az egész menekült-dolgot? (Mert véleményem szerint ez egy mesterséges pánik-keltés…)

Azt érték el, hogy a magyar családok, barátok ahelyett, hogy összetartanának-összefognának, ehelyett fenyegetik egymást, hogy „töröllek az ismerőseim közül” (na bumm), és még sok-sok durva beszólás, veszekedés, hangos szó, ellenségeskedés. Azok között, akiket eddig a szeretet tartott össze (állítólag).

Na, és nem beszélve arról, hogy az alul tájékozott internethasználók nem a hivatalos forrásokból tájékozódnak, hanem mindenféle gagyi oldalról. Csak hogy egyet említsek: a „minden” szót tartalmazó portál, akik ugye köztudottan lopják a cikkeiket mindenhonnan (a cafeblogosoktól szerencsére már nem).  Vagy egy egyházfő állítólagos nyilatkozata úgy kelt szárnyra, hogy a hivatalos portáljukon nem szólnak róla (magyarul: tuti nem hangzott el ilyesmi). De így legalább könnyű intrikával illetni őket, mindegy, hogy honnan van az infó és hogy igaz-e.

KÖNYÖRGÖM, mielőtt megoszt bárki bármit is és vélemény formál, legalább némileg olvasson utána a dolgoknak! Ez igaz receptekre, szépségtippekre, test- és lélekgyógyászatra és mindenre! Sok kárt lehet okozni egy rosszul elkészített pakolással az arcon, de egy „oszd meg az elefánt és marha nagy szerencséd lesz!” típusú lélekromboló népbutítással is.

Maradjunk „csak” emberek, akik a legjobb érzésük, lelkiismeretük szerint cselekednek, szeretnek, pártállás és vallási hovatartozás nélkül is…

(fotók: Pinterest)

Te gondoltál már arra, hogy egyes mondatoknak milyen hatása lehet arra, akinek épp mondod? Néha megütik a fülemet olyanok, amik nem csak a fülemnek, hanem a szívemnek is fájnak…És sokszor az épp a legnagyobb tanulási fázisban lévő csemetéknek hangzanak el, akik tágra nyitott szemekkel igyekeznek felfedezni minden szinten a világot. Bénák, lerázósak és lélekrombolók, és inkább letörik a kedvüket, motivációjukat rövidebb-hosszabb távon, vagy egy életre.

Összeszedtem pár olyan frázist, amit ha harmóniában szeretnél élni, inkább nem használod.  

„Légy tökéletes!” –a hollywoodi álom-élet utáni sóvárgás csak egy illúzió. Ha ezt tartod szem előtt, akkor sosem leszel elégedett magaddal. Inkább igyekezz kihozni magadból a maximumot!

„Bírd ki!” –micsodát? Ha valamin tudsz változtatni, tedd meg! Ha nem, akkor meg hiába görcsölsz rajta…el kell engedni!

„Ne okozz gondot!” –ha egy gyerek gondot okoz, akkor az már magában gáz. Mert a gyerek legyen öröm 🙂  Egyáltalán mi az, hogy gond? Inkább azt a kérdést kell feltenni, hogy mi motiválja az adott cselekvésre?

„Ne nyafogj!” –ha nem tetszik valami, igenis ki kell mondani, természetesen kulturált stílusban. A gyerek többnyire sírással, nyafogással ad hangot a nemtetszésének.

„Hallgass!” –mindig oka van annak, ha valaki hangot ad ki…Az, hogy valakit arra biztatunk, hogy inkább ne szóljon, azzal csak azt érjük el, hogy nem fog megbízni senkiben és nem fogja/tudja elmondani az érzéseit.

„Siess!” –hova rohansz állandóan? A nagy rohanásban elvész a lényeg, elsuhan melletted az egész élet! Ha reggel nem tud elkészülődni, keltsd fel korábban. Ha tudod, hogy mindent megbámul útközben, akkor annyival előbb indulj el vele. Stb, stb, stb.

„Erre nincs időm!” –annyiszor lehet hallani szülőktől ezt a lesújtó mondatot. Az adott pillanat később nem tér vissza!!!

„Te ezt úgysem értenéd!”- azért mert gyerek, nem hülye…A saját értelmi szintjén el lehet neki mondani mindent. Ha nem mondod el, akkor ő lefordítja magának a dolgot a saját értelmezésében. És az nem biztos, hogy a valóság lesz! Mondjuk egy válásnál, amikor nem mondják el neki, hogy mi van és ő magát kezdi el okolni…

„Hosszú…”- szegény kicsit süket nagymamámnak mondtuk ezt, amikor nem tudta követni a párbeszédet.  Az előző mondathoz írtak ide is vonatkoznak.

„Ennek így kell lenni, és kész!” –a kommunikáció csak akkor jön létre, ha van adó és vevő is. Ha csak adó van, akkor az nem az. Szóval hallgasd meg a másik felet is, még ha gyermek is. Sokat lehet tőlük tanulni 🙂

„Ne légy gyerekes!”- aztán miért ne? Addig jó, amíg az vagyok! Édesanyám sokáig várta, hogy mikor lesz felnőtt. Most, 70 évesen már nem várja  🙂

„Téged ki kérdezett?” –ez a kérdés is főleg a gyerekekre irányul. Mert ők ugye olyanok, hogy ami érdekli őket, megkérdezik. Válaszolj nekik!! Mert később ne lepődj meg, ha nem számol be semmiről…

„Ne ríj ki!” „Húzd meg magad!” –nem muszáj beállni a birkasorba, főleg, ha Te mondjuk őzike vagy 🙂 Vállald büszkén, ha más az elképzelésed, véleményed, stílusod, egyéniséged. És tanítsd erre a gyermekedet is! Mert sajnos leginkább bólogató kiskutyákat szeretnének ma nevelni belőlük…

További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokért tőlem látogass el ide: https://www.facebook.com/menthai.hu

(fotók: Pinterest)