Továbbra sem lettem divatblogger, de a téma, mint nőt, engem is érdekel. Foglalkozom vele a mindennapokban, mert fontosnak tartom a külső-belső harmóniát. Amilyen belül vagy, általában olyan a külső megjelenésed is. Néha azonban egy-egy élethelyzet megfricskázza ezt, és a ruhásszekrény más megvilágításba kerül.
Ugyebár azért, mert félreléptem egy hete, még nem kell lemondanom minden programról. Ahogy korábban írtam, az élet lelassított, illetve szisztematikusabbá tette napjaimat. Viszont a péntek esti gáláról, amire hivatalos voltam, akkor sem mondtam le.
Azt azonban kezdem maximálisan átérezni, milyen az, ha az ember valamilyen hendikeppel küszködik. Jártam már a Láthatatlan kiállításon, voltam már Ability Roadshow-n, de amikor saját magadon éled meg, az totál más.
Egész héten plusz 5-10 percem azzal telt el, hogy felpróbáljam, melyik nadrágot tudom ráhúzni csodaszép légpárnás bokarögzítőmre. Mert mégsem járhatok egy nadrágban hat hétig, én nem vagyok olyan…
Viszont azt rögtön tudtam, hogy ha már beszereztem egy frankó, most nagyon divatos bakancsot, akkor azt minden stílusban kipróbálom. Sok más választásom nincs is, mert csak ez jön a lábamra… 🙂
A péntek esti outfit-emnél is kivételesen félre kellett tennem a szupercsini tűsarkúkat és csizmácskákat. De a többi részét a gardróbnak mind-mind használni tudom 🙂 , juhúúúúúú…
Bevállalós voltam egész életemben, az öltözködés terén is, bár igazi extremitásokba sosem bocsátkoztam. De amikor egy stylist segítségével próbálgattam mindenfélét, akkor rávilágított egy pár színre, mintára, fazonra, amit addig nem is tudtam, hogy jól áll. Így azóta sokkal bátrabban kísérletezgetek…
A fejemben rögvest megjelent egy kép, mit veszek fel. Eredetileg valami tüllben gondolkodtam, de sajnos idő- és egyébbeli korlátozottságaim miatt nem tudtam beszerezni. Maradt hát a meglévő csipke. Rejtegetni semmi esetre sem szeretném díszcsomagolásba burkolt lábikómat, ráadásul sokkal kényelmesebb is egy szoknya, főleg ha az egyik lábad kétszer akkora, mint a másik 🙂
A stylistok szerintem cseppet sem furcsállnák az összeállítást, ahogy én sem. Sőt, utánanéztem, és a legnagyobb divattervezők alkottak hasonló szetteket 🙂
Nem beszélve arról, hogy a társaság meglehetősen nagy részénél még így is csinosabb és igényesebb voltam (sajnos nem jellemző, hogy tudnának kis hazánkban öltözködni a népek, arról nem is beszélve, hogy fogalmuk sincs, mi áll jól nekik…) És nem mellesleg maximálisan megnőtt a lábaimat bámulók száma is 🙂
Annyira bejött nekem ez a dolog, hogy ha esetleg valaki (stylist, ruhatervező, varrónő) úgy érzi, lát abban fantáziát, hogy engem öltöztessen, a legnagyobb örömmel állok elébe 🙂 !
De íme az outfit, amiben rendkívül jól éreztem magam:
Szóval csupa-csupa pozitívum, amit jelen helyzetemben is megélek…Tehát továbbra is azt tartom, hogy ha tudod, ki vagy, rendelkezel megfelelő önismerettel, testképpel és ismered az előnyeidet, a hátrányaidat meg elfogadod, akkor a lehető legjobbat tudod kihozni magadból. És ami a legfontosabb: a saját magad örömére!!
További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokat kaphatsz tőlem, ha ellátogatsz ide: https://www.facebook.com/menthai.hu
(fotók:Pinterest és saját)