menthai

A kor az kór, szokták mondani. A családunkban azonban már szállóige Édesapám mondása, miszerint: „Az életkor az csak egy mutatószám!”  És ez takarhat bármit…

A kronológiai (születési, naptári) és a biológiai (sejtjeink, szervezetünk állapota) életkorunk nem esik feltétlenül egybe. Az ideális az, ha a biológiai alacsonyabb, mert akkor nagy valószínűséggel hosszabb és egészségesebb lesz az életünk.

„Annyi idős vagy, amennyinek érzed magad!”  Ezt is halljuk sokszor. De egy fárasztó nap után nem ritka, hogy sokkal idősebbnek érezzük magunkat. Amikor pedig öröm ér minket, vagy szerelmesek vagyunk és szárnyalunk, akkor sokkal fiatalabbnak.

Átlagban azért mindannyian sejtjük, hogy merre billen el a mérleg nyelve. Sok jel utal erre, például a habitusunk, a jellemző hangulatunk, az élethez való hozzáállásunk, optimizmusunk vagy pesszimizmusunk, külső megjelenésünk, szokásaink, életmódunk.

Vannak, akik „szándékosan” vagy sok esetben tudattalanul öregítik magukat. Ez rányomja a bélyegét a mindennapi életére, az tuti. A magyarokra sajnos jellemző (és főleg a nőkre) többek között az is, hogy 40 éves kor felett már szinte csak fekete-szürke-barna-kék-fehér kombinációjú ruhákat hordanak. Ez tükrözi az életvitelt is. Mit „szabad”, „illik” egy „bizonyos” kor fölött…Ugyan már!

A déli népeknél nem csak a napsütéses órákból van több, hanem a színekből, a vitalitásból és ezáltal az egészségből is. De ez gyakran csak hozzáállás kérdése. Van mit tanulnunk… 🙂

Természetesen találkozhatunk olyannal is, amikor valaki nem fogadja el a kronológiai életkorát (vagy le is tagadja), és minden eszközzel fiatal AKAR maradni. Őket szoktam én Veterán Barbieknak nevezni 🙂 . Egy ponton túl mondjuk ez inkább komikus, mint vagány…

Kutakodtam a témában, és rábukkantam különböző online tesztekre, amik rávilágítanak biológiai életkorunkra. Kíváncsiságból meg is csináltam egyet, aminek eredménye:

Biológiai életkora alapján Ön 5-7 évvel fiatalabb valódi életkoránál! 🙂

Nem nagyon lepődtem meg, mert sokszor én magam sem tudom megmondani, hány éves vagyok. Nem is foglalkozom vele. De ki tudom számolni a születési évemből 🙂 ! Sőt vállalom is, főleg azért, mert rendszeresen döbbent arcokat látok 😀 .

Nyilván számít a genetika is. A szüleim is jóval fiatalabbnak biológiai életkorukat tekintve. Édesanyámat sokszor csak „női terminátornak” hívom, mert 70 éves létére elképesztő életkedvvel és energiával ÉL, úgy nagybetűsen. Ja, és sokáig várta életében, hogy felnőjön…most már letett erről 🙂 !

Drága Édesanyám

De mit tehetünk az ellen, hogy ne kór legyen a kor?

KI NEM ÖREGSZIK MEG SOHA?

1. Aki nem fél az öregségtől.
2. Aki nem akar mindenáron fiatal maradni.
3. Aki megőrzi kedélyét és jó humorát.
4. Aki sohase adja át magát a „jól megérdemelt nyugalomnak”, hanem gondoskodik arról, hogy a kor legvégső határáig legyen valami elfoglaltsága.
5. Aki a kor haladtával a legnagyobb mértékben ápolja lelkét és a legkisebb mértékben kendőzi arcát.
6. Aki felfedezi, hogy az élet akkor is érdekes, amikor már a küzdelmen túl, mint nézők szemlélhetjük.
7. Aki szoros kapcsolatot talál a természettel, amely megtanítja arra, hogy nincs elmúlás, csupán megújulás.
8. Aki tudja azt, hogy az egyetlen örökifjú az emberen a mosoly 🙂
9. Aki tudja azt is, hogy a leghatásosabb szépítőszer a jóság, amely a lélek csodálatos derűjét varázsolja az arcra.
10. Végül, aki rájön arra, hogy az öregség nem lemondás, hanem felülemelkedés az életnek olyan magaslatára, ahonnan minden érthetőbbnek, igazabbnak, szebbnek látszik.

További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokat kaphatsz tőlem, ha ellátogatsz ide: https://www.facebook.com/menthai.hu

(képek: saját és Pinterest)

Izgalmas és érdekes szakemberekkel találkoztam a héten. Mindannyian emberekkel foglalkoznak, az emberek jóllétével. De picit másképp, mint ahogy azt “megszoktuk”. Ráadásul valamelyikőjük a nyugati orvoslásból “érkezett”… Sok közös vonást véltem felfedezni munkánkban, szemléletünkben, például azt, hogy mindannyian azon dolgozunk, hogy a lehető legtöbben megismerjék azt a csodás módot, amivel tartósan, mellékhatások nélkül boldogulhatunk testileg és lelkileg.

A szem a lélek tükre

Még mindig foglalkoztat az a kérdéskör, hogy vajon miért nem általános az alternatív gyógymódok használata? És mért ciki még a mai napig lelki segítségnyújtást kérni? Sokan gondolják azt, hogy „bolond vagyok, ha pszichológushoz kell mennem”, „gyogyósnak fognak tartani, ha megtudják, hogy szakemberhez fordultam”…

Tisztában vagyok azzal, hogy a problémáinkkal nem mindig tudunk egyedül megbirkózni. Én sem. Bár én nem is problémának, hanem megoldandó helyzetnek szoktam nevezni azokat az akadályokat, nehézségeket, váratlan dolgokat, amiket vagy az élet görget elénk, vagy mi okozunk magunknak. Amerikában szinte divat mondani, hogy terápiára járok, terapeutám van. Senki nem rökönyödik meg ezen, nem is foglalkoznak vele, természetes. Nálunk pedig inkább titkolni szokás ezt. De miért? Miért kellene minden dolgunkat egyedül megoldani?

És nem biztos, hogy az anyukánk, a barátnőnk, vagy a párunk elbírja azt, amivel mi küzdünk. Illetve ők szubjektívan nyilatkoznak szerepükből adódóan. Ez pedig lehet, hogy nem pont azt adja nekünk, amire vágyunk.  

De mindenkinek pszichológusra vagy pszichiáterre van szüksége, ha gondokkal küzd? Természetesen nem. Sajnos jellemző, hogy a szakember rögtön antidepresszánst, enyhe nyugtatót, szorongáscsökkentő pirulát ír fel.

Próbálja ki a kedves páciens, és jöjjön vissza úgy fél év múlva. Merthogy egy gyógyszer nem hat rögtön, pláne nem az ilyen típusúak, szüksége van a szervezetnek időre, mire megfelelően tud reagálni a kemikáliákra.

De biztos, hogy a gyógyszer meg fogja oldani a problémámat? Alapvetően egy kis pirula, ami nem rendelkezik gondolatokkal, hogyan tud nekem segíteni? Üljek otthon, és várjak, hogy csoda történik? A gyógyszertől lesz munkám? Megoldódnak a kapcsolati és kommunikációs problémáim? Jobban fogok boldogulni a kamaszgyerekemmel? És fél év múlva, amikorra a doki visszarendelt, minden happy lesz?

Én inkább ilyeneket szednék be…

Vagy majd azt mondja, hogy szedjem tovább, akár életem végéig? Vagy esetleg hozzá is szokok, és majd nem tudok lekattanni róla akkor sem, ha akarok??

Nem vagyok gyógyszerpárti, szkeptikus vagyok ezzel az iparággal kapcsolatban, én is csak végszükség esetén fordulok hozzájuk…

Viszont az tény, hogyha beszélgetek valakivel, aki kívülállóként, mégis szakmai tudással a birtokában rávilágít egyes dolgokra, akkor könnyebben látom a kiutat a problémás helyzetből. Ezt a saját bőrömön is tapasztalom. Sőt, én vállalom is akár családi, baráti, szakmai körökben egyaránt, hogy nekem is szükségem van „értő fülekre”, belső feltöltődésre, szupervízióra.

És szerencsém van (ebben is), mert megtaláltam azokat a szakembereket, akikben maximálisan megbízom, megértenek, nem passzolnak le, tudok fejlődni a „kapcsolatunk” által. Olyan érzésem van, amikor megyek hozzájuk, mintha egy töltőállomásra mennék, ahova én viszem az üzemanyagot is, ők „csak” segítenek beletölteni a rendszerbe. Mert hogy hozott anyaggal dolgozunk… 🙂

Több típusú kút létezik, mindenki ott tankolhat, ahol neki szimpatikus. De fontos: minőségi üzemanyagot kell a rendszerbe tölteni, mert különben egyéb zavarok is felüthetik a fejüket 🙁

A héten „tankoltam” többször, biztos, ami biztos. Ugyan még nem világít a piros lámpa, de inkább töltök rá, hogy szinten tudjam tartani a jelenlegi jóleső állapotot.  Jártam már úgy én is, hogy menet közben fogyott ki, és akkor kétségbeesve kapkodhattam, hogy megyek tovább?!

És nem utolsó sorban, ha én mások életében benzinkutas lehetek, akkor már megérte…

Te tankoltál már a héten? 🙂

További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokat kaphatsz tőlem, ha ellátogatsz ide: https://www.facebook.com/menthai.hu

(képek: Pinterest)

Pontosan tudom mikor és kivel beszélgettem először erről a témáról. Akkor belém vésődött és azóta is ugyanúgy tudom és gyakorlom. De sokan nem tudják, hogyan reagáljanak le ilyen helyzeteket és mondatokat. Pedig egyszerű. Csak az a fránya mindent túlbonyolítás…

Na de ne beszéljek rébuszokban…

Arról van szó, amikor valaki megdicsér. Például: „De jól nézel ki!” „Milyen csinos ez a ruha rajtad!” „Jujj de jó a cipőd, tök jól illik Hozzád!” „Jól áll Neked a piros szín!”

De ennél lehet konkrétabb is: „De szép vagy!” „Gyönyörű vagy, csak úgy sugárzol!”

És akkor mit válaszolsz? Például ilyesmit: „Jaj pedig ha tudnád, milyen fáradt vagyok…” „Ugyan már, csak felkaptam valamit…” „Nem gondolod, hogy túl extravagáns?” „Pedig a piros nem az én színem…”

A szép és gyönyörű szavakra pedig max. ennyit tudsz kinyögni: „Jaj dehogy, ne bolondozz!”  vagy „Kedves vagy, de mindketten tudjuk, hogy ez nem így van….” vagy „Szép? Én? Hahahaha…”

Szép vagy. (Add tovább…)

És akkor ne gondold, hogy legközelebb is fogja mondani, aki mondta, mert minek tenné, ha a másik így lehúzza? Elgondolkoztál már azon, hogy tényleg komolyan mondja? Őszinte, mert a barátod? Vagy mert férfi és udvarol Neked? (és miért udvarolna olyannak, akit nem lát szépnek és nem tetszel neki?!)

Miért nem tudsz örülni ezeknek a bókoknak? Elgondolkoztál már rajta?

Miért nem tudod egyszerűen azt mondani: „KÖSZÖNÖM!” Nyugtázni és elhinni, hogy igenis lehetsz csinos, szép és gyönyörű is!

Ha folyton szabadkozol, akkor magad sem hiszed el, hogy az lehetsz. Pedig hidd el, az vagy! Ha csak egy embernek is, akkor is! Kérdezz meg egy gyereket, ő tutira meg fogja mondani 🙂 ! És nem kell hozzá csontsovány modellnek lenned, sem Barbie-babának, hidd el…

Elképzelhető, hogy nem érzed jól magad a bőrödben. De akkor dolgozz azon, hogy jól érezd benne! Kérj segítséget, ha egyedül nem megy! Mert ha magadat elfogadod, akkor az ezer százalék, hogy más számára is nyilvánvaló lesz. És akkor nem egy, hanem ezer bókot kapsz 🙂

Én is sokszor reagáltam régen így. Mert gyakran zsigerből jött a szabadkozós válasz. De amikor anno erről beszélgettünk egy barátnővel, akkor leesett a tantusz. Miért vonjam kétségbe a dicséretet? Miért ne érdemelném meg? Miért nem tudom csak egyszerűen zsebre tenni a kedves szavakat?

Megtanultam. Nem bonyolítom túl. Megköszönök minden bókot, sőt baromira örülök neki 🙂 ! Jóóó, van az a helyzet, amikor picit elpirulok hozzá, mert olyan ember mondja 😉 , de a lényeg ugyanaz…

Franci, drága barátnőnk! Már sajnos régóta nem vagy köztünk, de ezt a beszélgetést sem felejtem el soha. Fogalmad sincs, mennyi mindent tanítottál nekem, nekünk 🙂 ! Tudom, hogy fentről most úgy kacagsz és nyomsz egy figurát, ahogy azt csak Te tudtad…Köszönöm!!!

További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokat kaphatsz tőlem, ha ellátogatsz ide: https://www.facebook.com/menthai.hu

(képek: Pinterest)

Két évvel ezelőtt már megcsináltam, most újra indíttatást érzek rá. Új év, új dolgok, lehetőségek, álmok és azok megvalósulása. 

Gondolom sokan tettetek fogadalmat erre az évre is. Én próbálok olyasmit megfogadni, ami nem fog nyomni az év során, nem tesz rám terhet, hogy meg “kell” csinálnom, meg “kell” valósítanom. A “kell” helyett inkább hagyom, hogy megtörténjenek velem a dolgok. Igen, az álmaim meg fognak valósulni. Tudom. Érzem. Letisztultak a céljaim az év végére, és így kezdtem bele az új évbe.

2016. az elköteleződés éve. Minden értelemben. Lesz, akinek párkapcsolati téren, lesz akinek munkában, hivatásban, stb. Az elengedés és a lezárás éve is. De mindez jó, nagyon jó! Mert ami eddig nem sikerült, az sikerülhet. De hogyan? Úgy, hogy tudod, mit szeretnél és minden erődet, gondolatodat, érzésedet tudod abba az irányba mozgósítani. Ennyire egyszerű lenne? A válaszom: igen!

De nem vagyok sem asztrológus, sem látó, egyszerűen jók a megérzéseim. Ezt több példával is alá tudnám támasztani, de most nem ezen van a lényeg.

Idén ismét láthatóvá teszem magam számára, mennyi csodás dolog van az életemben.

Mi szükséges ehhez?

Lista:

-egy jó nagy üveg (tapasztalatból írom, hogy jó nagy, hidd el), lehetőleg csatos

-színes cetlitömb (több is)

-toll (ebből sem elég egy, mert ki fog fogyni…és lehetnek színesek is, az bulisabb 🙂 )

Ezekre a papírokra minden nap, amikor valami jó történik velem, felírom. Dátummal ellátva. Lehet bármilyen kis dolog, ami örömet okozott. Egy kedves mosoly, egy kis finomság, egy randi, egy szivárvány, egy szál virág, egy jó fürdő, egy kellemes séta a tavaszi napsütésben. és még sorolhatnám…csak nyisd ki a szemed, szíved 🙂 !

(2 éve volt olyan színű cetli, aminek különös jelentősége volt. Természetesen a szerelmi dolgok miatt 😉 .)

Az év utolsó napján pedig le fogok ülni és elolvasom az összes cetlit. Hidd el, anno is sokat nevettem közben, és olykor a könnyeim potyogtak. Elképesztően jó érzés volt :- ! Most is így lesz…

Két évvel ezelőtt magam sem láttam előre, de már úgy szeptember környékén alig fértem az üvegembe, év végére pedig már alig bírtam belegyömöszölni egy cetlit is…Sajnos az akkori fotót nem találtam meg 🙁 , de tapasztalni fogd Te is!

Már a 2016-os év első napján is került cetli az üvegbe:

“Felvettem az új fehér csizmácskámat és nem fázott benne a lábam, pedig nagyon hideg van kint. Mama bejglijéből még van 🙂 “

És mára is jut írnivaló, de az legyen titok… 😉

Elképesztően sok boldog pillanatokkal teli 2016-os évet kívánok Neked is! 🙂

További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokat kaphatsz tőlem, ha ellátogatsz ide: https://www.facebook.com/menthai.hu

(fotók: saját, Pinterest)

Nézem az embereket november vége óta.  Vagyis azóta főleg. Mert az adventben a Bazilika előtti karácsonyi vásárban töltöm az időm egy jelentős részét. Figyelem a reakciójukat például arra a segélykampányra, amihez én is csatlakoztam az Ökumenikus Segélyszervezetnél. Hála Istennek van az embereknek (úgy átlagban) adakozókedvük, felébred mindenkiben az ajándékozási vágy.

Öröm látni, hogy sokan áldoznak jótékony célra is, az ünnepek közeledtével meg főleg. Viszont rendkívül sokan vannak, akik bevásárlóközpontokban róják a köröket felpakolva hatalmas pakkokkal. A plázákban és a hipermarketekben őrületes tömeg. Egy kimutatás szerint átlagosan egy magyar család 132 ezer forintot költ Karácsonykor, és abból 80 ezret ajándékra… Elgondolkodtat, hogyha az embereknek állítólag nincs pénze, akkor ezt mégis hogyan? És akkor meglátom a reklámokat, amik arra buzdítanak, hogy gondolj a januárra, vegyél fel hitelt (inkább uzsorát). Nem probléma, hogy most nincs, de mi adunk és telis-tele lehet a kosarad ajándékokkal, sok használhatatlan, de jó nagy és drága holmikkal. No meg adóssággal, amit nyögsz majd sokáig…

És természetesen lehetsz sík ideg, hogy kinek mit vegyél. Mert muszáj, sőt KELL!! Mert nincs ünnep anélkül, hogy ne rohannál aggódva, hogy a Mari néninek még nem vettél semmit! Úristen, most mi lesz?! Végül veszel egy illatos gyertyát vagy egy tusfürdő-csomagot, mert az tuti bejön. De azért előbb elolvasod, hogy a horoszkópja szerint mi passzol hozzá a legjobban.

Aztán amire sikerült mindenkinek venned valami csúcsszuper meglepetést, addigra kikészültél idegileg és fizikailag, és még ott a sütés-főzés!! Muszáj nyolcféle süteményt és minimum négyféle húst és halat prezentálnod, drága italokkal. Mert mégis csak Karácsony van, adjuk meg a módját!

Szentestére ájultan esel be a karácsonyfa alá és a pokolba kívánod az egészet, amit „csak a gyerekek miatt csinálok”. És még a Mari néni sem ugrott a nyakadba a tusfürdő-csomag miatt…ezért rohangáltál ennyit érte?!

Na, ez az én családomban nem így működik már pár éve. A fentieket felismervén elhatároztuk, hogy lazítunk a konvenciókon és játékosra vesszük a figurát. Mivel sokan vagyunk, és sok fejtörést okozna a sok ajándék, ezért családonként kihúzzuk egymást advent kezdetén. Természetesen a gyerekek nem tudnak róla, és az ő kéréseiket a Jézuska teljesíti az angyalkákkal 🙂 !

Kör-email formájában (haladunk a korral) mindenki megírja, mire vágyik igazán, és az őt húzó angyalka értesül a kívánságról. Nagyon izgi 🙂 ! Semmi feszkó…És a családi összejövetelen fény derül mindenre. Boldogság és a szeretet, illetve legfőképpen béke van a szívünkben. Nem vész el a lényeg. Örülünk, mert együtt vagyunk. És ez a legfontosabb…

ÁLDOTT, BÉKÉS, BOLDOG, NYUGALMAS, SZERETETTELJES KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDENKINEK!

További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokat kaphatsz tőlem, ha ellátogatsz ide: https://www.facebook.com/menthai.hu

(képek: Pinterest)

Önkénteskedni menő dolog szerintem. Azért, mert sokkal többet kapsz, mint amennyit adsz. Azonban nem kézzel fogható dolgokat. Hanem szeretetet, sok örömteli mosolyt és még hasonló felbecsülhetetlen ajándékot, miközben a szükségben lévőknek segítesz. De amíg nem próbálod ki, nem fogod sem tudni, sem érezni. Lehet róla sokat-sokat beszélni, de mint sok minden másnál, itt is a puding próbája az evés.

Még a sok névnapi üdvözletre, jókívánságra is szinte alig válaszoltam, máris ért egy olyan megtiszteltetés, hogy tovább röpködök a boldogságtól.

Sokan tudják, hogy évekkel ezelőtt az Ökumenikus Segélyszervezethez tettem le a voksomat, és ezzel együtt a szabadidőm egy részét is az ő munkájuk segítésére adom. Sok ismerősömet, barátomat is „megfertőztem” már ezzel az életérzéssel, és úgy látom, örömükre szolgált 🙂 . Unokahúgom és unokaöcsém már ősszel várják, mikor jöhetnek mézeskalácsot sütni az adventi Adománypontnál lévő sütödénkbe…

Köszönetképpen készítettem a névnapi üdvözletekért

A családom tudja, hogy hol keressenek például az adventi időszakban. A névnapi ünneplésemet is javasoltam, ott tartsuk meg, sőt a Mikulás-csokikra szánt összeget is inkább az adománygyűjtő perselybe dobják be. Mert ugye a szüleimnek gyerek maradok mindig, és ezzel a státusszal jár a csoki is 🙂 .

Altruista beállítódásomból adódóan mindig is a segítő szférában dolgoztam, különböző formákban. Amikor a mentálhigiénés diplomamunkám témáját választottam, akkor is adta magát a dolog: önkéntesség és szolidaritás. Egy tematikus hét projektjét valósítottam meg, a témát minden oldalról megközelítve. De akkor most ugorjunk egyet az időben…

Az Önkéntesség Világnapját (december 5.) az Ökumenikus Segélyszervezet is megünnepli minden évben, többek között azzal, hogy “Az év önkéntese” cím elismerést adják át azokat, akiknek a munkáját kiemelkedőnek találták. Idén engem is kitüntettek ezzel a címmel, nem kis meghatódást okozva ezekkel a szavakkal:

A teljes megilletődés pillanatai

„Tomkó Borbála 2012 nyarán került kapcsolatba a Segélyszervezettel, amikor még az esztergomi Gyermekotthon munkatársaként egy önkéntességről szóló szemléletformáló előadásra hívta meg a Segélyszervezet munkatársát. Nem sokkal ezután jelentkezett önkéntesnek a szervezethez, és azóta megbízható, színes egyénisége az önkéntes közösségnek. Az adventi  szeretet.éhség. adománygyűjtés stabil segítője évek óta, de számos rendezvényen, segélyakción is számíthattunk rá. Idén az adventi aktivitása mellett kiemelkedően sok energiát fordított a ruhagyűjtési valamint az iskolakezdési akciónk sikeres lebonyolítására. A Ne csak szurkolj, segíts! kezdeményezésünk élére állt ő is, és önkéntes társait biztatva, odaadó munkájának hála, sok-sok emberhez jutott el a program üzenete.”

Még mindig elvarázsolva…

Az elismerést a barátaimtól kaptam. Igen, valóban azokká váltak az évek során. Néha már szinte családtagok. A második családom (az adventi kampányban pedig majdnem az első 🙂 )…Az ünnepség is olyan volt, mint egy családi buli, ahol  felköszöntjük a jeles évfordulójukat ünneplő tagokat. Például Szabinát, Annát vagy Krisztiánt (aki vidékről érkezett és most ismertük meg, de mindenki tudta, hogy a családhoz tartozik), vagy Wolf Katit. Nagy a család szerencsére. Vannak hírességek is köztünk (a teljesség igénye nélkül Kovács Kokó István jószolgálati nagykövet, Katus Attila, Rátonyi Kriszta, Dobó Kata, Vastag Csaba, stb.) akik szintén a jó ügy mellett állnak, nevüket-arcukat adva népszerűsítik ezt a felemelő „munkát”. De ebben a családban ugyanolyanok vagyunk, és ugyanazt tesszük mindnyájan. Segítünk. Egyformán mindenkinek, hiszen egyelőek vagyunk.

Az önkéntes család egy részével

„Ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak, esélyt az esélyteleneknek.” –elv alapján segít a Segélyszervezet. http://www.segelyszervezet.hu/

A kitüntetés után ezeket a szavakat bírtam kinyögni barátaimnak a könnyeimmel küszködve:

„Amikor a Segélyszervezetnél vagyok, tudom, hogy miért, milyen célból vagyok itt. De nagyon fontos, hogy kikkel teszem ezt.”

És miután véget ért a „családi buli”, mi –annak ellenére, hogy ma nem voltunk beosztva- még ott maradtunk órákon keresztül a bazilikai adománypontnál, csak úgy…mert önkéntesnek lenni jó 🙂

További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokat kaphatsz tőlem, ha ellátogatsz ide: https://www.facebook.com/menthai.hu

(képek: MÖS és saját)

Továbbra sem lettem divatblogger, de a téma, mint nőt, engem is érdekel. Foglalkozom vele a mindennapokban, mert fontosnak tartom a külső-belső harmóniát. Amilyen belül vagy, általában olyan a külső megjelenésed is. Néha azonban egy-egy élethelyzet megfricskázza ezt, és a ruhásszekrény más megvilágításba kerül.

Ugyebár azért, mert félreléptem egy hete, még nem kell lemondanom minden programról. Ahogy korábban írtam, az élet lelassított, illetve szisztematikusabbá tette napjaimat. Viszont a péntek esti gáláról, amire hivatalos voltam, akkor sem mondtam le.

Azt azonban kezdem maximálisan átérezni, milyen az, ha az ember valamilyen hendikeppel küszködik. Jártam már a Láthatatlan kiállításon, voltam már Ability Roadshow-n, de amikor saját magadon éled meg, az totál más.

Egész héten plusz 5-10 percem azzal telt el, hogy felpróbáljam, melyik nadrágot tudom ráhúzni csodaszép légpárnás bokarögzítőmre. Mert mégsem járhatok egy nadrágban hat hétig, én nem vagyok olyan…

Viszont azt rögtön tudtam, hogy ha már beszereztem egy frankó, most nagyon divatos bakancsot, akkor azt minden stílusban kipróbálom. Sok más választásom nincs is, mert csak ez jön a lábamra… 🙂

A péntek esti outfit-emnél is kivételesen félre kellett tennem a szupercsini tűsarkúkat és csizmácskákat. De a többi részét a gardróbnak mind-mind használni tudom 🙂 , juhúúúúúú…

Bevállalós voltam egész életemben, az öltözködés terén is, bár igazi extremitásokba sosem bocsátkoztam. De amikor egy stylist segítségével próbálgattam mindenfélét, akkor rávilágított egy pár színre, mintára, fazonra, amit addig nem is tudtam, hogy jól áll. Így azóta sokkal bátrabban kísérletezgetek…

A fejemben rögvest megjelent egy kép, mit veszek fel. Eredetileg valami tüllben gondolkodtam, de sajnos idő- és egyébbeli korlátozottságaim miatt nem tudtam beszerezni. Maradt hát a meglévő csipke. Rejtegetni semmi esetre sem szeretném díszcsomagolásba burkolt lábikómat, ráadásul sokkal kényelmesebb is egy szoknya, főleg ha az egyik lábad kétszer akkora, mint a másik 🙂

A stylistok szerintem cseppet sem furcsállnák az összeállítást, ahogy én sem. Sőt, utánanéztem, és a legnagyobb divattervezők alkottak hasonló szetteket 🙂

Jean Paul Gaultier

Nem beszélve arról, hogy a társaság meglehetősen nagy részénél még így is csinosabb és igényesebb voltam (sajnos nem jellemző, hogy tudnának kis hazánkban öltözködni a népek, arról nem is beszélve, hogy fogalmuk sincs, mi áll jól nekik…) És nem mellesleg maximálisan megnőtt a lábaimat bámulók száma is 🙂

Annyira bejött nekem ez a dolog, hogy ha esetleg valaki (stylist, ruhatervező, varrónő) úgy érzi, lát abban fantáziát, hogy engem öltöztessen, a legnagyobb örömmel állok elébe 🙂 !

De íme az outfit, amiben rendkívül jól éreztem magam:

Szóval csupa-csupa pozitívum, amit jelen helyzetemben is megélek…Tehát továbbra is azt tartom, hogy ha tudod, ki vagy, rendelkezel megfelelő önismerettel, testképpel és ismered az előnyeidet, a hátrányaidat meg elfogadod, akkor a lehető legjobbat tudod kihozni magadból. És ami a legfontosabb: a saját magad örömére!!

További rövidebb-hosszabb lélekbonbonokat kaphatsz tőlem, ha ellátogatsz ide: https://www.facebook.com/menthai.hu

(fotók:Pinterest és saját)